Hogyan hatna az induló nyugdíjakra egy javított nyugdíjformula?

Tanulmányunk több lehetséges megközelítés együttes alkalmazásával kísérelte meg számszerűsíteni, elemezni a felmerült változtatások várható hatásait. Vizsgálatunkat szakaszokra bontva végeztük. Először – a témakörök „fajsúlyához” igazodó sorrendben – külön-külön elemeztük a nyugdíjmegállapítás egyes összetevőinek a nyugdíj alapjául szolgáló keresetekre , illetve a megállapított nyugdíjakra gyakorolt hatását; majd az önállóan bemutatott nyugdíjelemeket együttesen kezelve vizsgáltuk a változások összesített hatását.

Az alkalmazható vizsgálati módszer bizonyos fokig a felmerülő kérdés természetétől függ. Ilyen megfontolások függvényében került sor egyes esetekben az egyedi szintű – egyéni nyugdíj-megállapításonkénti – adatokra épülő elemzésre, más esetekben viszont csak az ezen egyedi adatokból számított átlagokat felhasználó vizsgálatra. Hasonló szempontok alapján lehetett dönteni abban a tekintetben, hogy az adott elemzést az 1998-tól 2010-ig terjedő vizsgálati időszak valamennyi évére vagy csak egy kiválasztott, reprezentáns évre végezzük-e el.

A választási lehetőségeket korlátozta, hogy a nagy volumenű és sokváltozós adatbázis egyedi szintű adataira, illetve a valamennyi évre kiterjedő, nagy számítási igényű vizsgálatok már kezdtek beleütközni számítógépes lehetőségeink korlátaiba. Mint azonban az a továbbiakból látható, az átlagolt adatokat használó vizsgálatok is jó közelítő eredményeket adtak. A reprezentáns évként kiválasztott 2005 pedig e célra annál is inkább alkalmas, mert – amellett, hogy a vizsgált évtized közepén helyezkedik el – az időtől függő „lefutású” hatásmechanizmussal jellemezhető változtatások erre az évre már stabilizálódnak, tehát a 2005-re vonatkozó megállapítások tekinthetők hosszabb távon is érvényesnek.

Végül általában is elmondható: az azonos problémára alkalmazott többoldalú megközelítés alkalmas volt az egyes önálló vizsgálatokban rejlő egyszerűsítő feltevések felülvizsgálatára, a felvetődő kérdések komplex bemutatására, az egyes megvizsgált „nyugdíjképletelemek” várható hatásmechanizmusának feltárására.

A vizsgálat során mind a felhasznált egyedi kereseti és nyugdíjadatokat, mind pedig a nyugdíjképlet összes szabályozó paraméterét (valorizációs kulcsok, degresszió, biztosítási plafon és nyugdíjminimum) dinamizálni kellett a vizsgált 1998–2010-es évekre. A felhasznált makrogazdasági paramétereket és az azokból általunk számított mutatókat (nyugdíjminimum, biztosítási plafon) az 1. táblázat tartalmazza.

* 1998–1999: tényadatok. A nyugdíjminimum indexeléssel, a havi járulékplafon adatai a bruttó átlagkereset kétszereseként 2001-től számítottak.

Forrás: 2000-től: Melléklet a Tb 2000. évi költségvetésének tervezetéhez. (A Pénzügyminisztérium által 1999-ben kidolgozott előrejelzések a gazdaságpolitika mozgástere és célkitűzései alapján.)

Számításaink alapjául az 1998. évi nyugdíj-megállapítási tényadatok szolgáltak. Ez az első év, amelyre széles körű, jól használható egyedi nyugdíj-megállapítási statisztikai adatbázis készült. Ebből rendelkezésünkre álltak az 1998. évi indítású nyugdíjakra vonatkozó egyedi bruttó és nettó (egyéni járulékkal nem, csak személyi jövedelemadóval csökkentett) kereseti adatok évenként (ha a bruttó kereset az adott évben magasabb a biztosítási plafonnál, az adatbázisban ez utóbbi érték szerepel), az elismert szolgálati idő, a valorizált, majd degresszióval csökkentett nyugdíjalap és az 1998-ra megállapított induló nyugdíj összege. Bár a vizsgált adatállomány nem teljes körű és nem is reprezentálja teljesen az 1998-ban nyugdíjazottakat, a nyugdíjba vonulók döntő hányadának adatait tartalmazza.

Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak elemzéséhez az 1998-as több okból nem a legjobb évjárat. Ebben az évben a sokévi átlagnál lényegesen kevesebben mentek nyugdíjba, mivel ez volt az első év, amelyben a korhatáremelés mindkét nemre érvényesült, azaz senki sem érte el éppen a törvényes korhatárt, illetve nincs olyan egész korosztály, amely korábban ne mehetett volna nyugdíjba. Ugyancsak sokan már korábban rokkantsági nyugdíjba kerültek. A rendelkezésre álló minta ezért lényegesen kisebb, mint ami a korábbi és valószínűsíthetően a következő évekre jellemző, véleményünk szerint azonban így is alkalmas a vázolt célkitűzések teljesítésére.

Az adatbázisban szereplő 63 751 saját jogú nyugdíjból 27 800 az öregségi ellátás. Ebben a tanulmányban csak ezeket vizsgáltuk, s nem foglalkoztunk részletesen a rokkant- és a balesetirokkant-ellátásokkal, minthogy az egész rendszer átalakítása folyamatban van, a régi rendszer szerint megállapított ellátások pedig (25 év fölött) a skála, a valorizáció és a degresszió szempontjából az öregségi megállapításokhoz hasonlóan viselkednek, bár azoknál jellemzően alacsonyabbak. Az öregségi ellátásokon belül – az adathalmaz kezelhetősége érdekében – csak azokkal a megállapításokkal foglalkoztunk, ahol nem volt szükséges az 1988 előtti kereseti adatok bevonása a nyugdíjszámításba. Így végül 25 581 megállapítás adatait tartalmazza a jelen vizsgálat céljaira felhasznált adatállomány.

Az 1998-ban nyugdíjba vonultak négy jellemző csoportra bontva vizsgálhatók a nyugdíj-megállapítás eltérő szabályozása szerint (2. táblázat) , bár hangsúlyozni kell, hogy az egyes csoportok között átfedés is lehetséges:

– a résznyugdíjasok , akiknek az elismert szolgálati ideje 20 év alatt volt, mivel az ide sorolt megállapításokra jelenleg sem vonatkoznak a nyugdíjrendszer minimumszabályai;

– a minimumszabály alapján megállapított ellátással rendelkezők, akik az 1998-ban aktuális nyugdíjminimumot (13 700 forintot), legfeljebb azonban keresetük 100 százalékát kapták 20 év fölötti szolgálati idő esetén;

– a minimumot meghaladó, de viszonylag alacsony ellátással rendelkező csoport, akik a nyugdíjskálának megfelelő teljes nyugdíjat kapnak és beszámítható keresetüket 1998-ban nem befolyásolta a degresszió;

– a legnagyobb létszámú csoport, ahol a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset a degresszió aktuális alsó határa, azaz 35 000 forint fölött volt, tehát nyugdíjuk a degresszió és a nyugdíjskála összhatásaként alakul.

*A vizsgálatunkban használt statisztikai adatbázis néhány speciális esetben nem tartalmazza teljeskörűen a nyugdíj megállapításakor ténylegesen felhasznált valamennyi információt. Ezért csupán az adatbázisból nem minden nyugdíj összege volt reprodukálható kellő pontossággal. A vizsgált összefüggések torzításmentes ábrázolása érdekében az éves egyedi inputadatokat tekintettük mérvadónak, azokból újraszámítottuk az induló nyugdíjakat. Ezek kismértékben eltérnek a tényleges nyugdíjaktól, így a jelen tanulmánykötetben szereplő, Toldi Miklós által írt, az adatbázist változatlan formában használó tanulmány adataitól.

A nyugdíjat meghatározó legfontosabb mutató – az elért szolgálati idő mellett – a biztosításba beszámítható kereseti idősor : a biztosított tényleges éves jövedelmének havi átlaga 1988-tól a nyugdíjazásig (jelen esetben 1998-ig). Az öregségi nyugdíjat igénylők jellemző keresete, tekintettel arra, hogy a beszámítási időszak már az aktív pályaszakasz végére esik, minden évben lényegesen meghaladja az országos átlagot. A többlet elsősorban a beszámítási időszak elején, tehát az 1988–1991-es években számottevő. 1992-től – elsősorban a biztosítási plafon bevezetésének a hatására – a többlet zsugorodik, és a „mélypont” 1996-ra esik, amíg a plafon nominálisan változatlanul tartott összege egyre nagyobb mértékben szorította vissza a nyugdíjba vonulók beszámítható kereseteit. A gazdasági fejlődés elindulásával és a plafon emelésével a tendencia 1997-től ismét visszafordult. (A kereseti adatok és részletes elemzésük Toldi Miklós tanulmányában található meg.)