|
|
|
A nyugdíj-megállapítás egyik legfontosabb eleme az úgynevezett nyugdíjskála , ami alapvetően meghatározza, hogy milyen lesz a nyugdíj mértéke a megállapítás alapjául szolgáló keresethez képest. A skála esetleges megváltoztatása során elsősorban azt kell eldönteni, hogy milyen helyettesítési arányt (induló nyugdíj/kereset) kívánunk kialakítani. Véleményünk szerint a kívánalomként elvileg megfogalmazott, átlagosan 60-65 százalék körüli helyettesítési ráta elfogadható, a rendszer belső aránytalanságait azonban amennyire lehet, ki kell küszöbölni. Az induló nyugdíjszint kívánatos értéke természetesen más tényezőktől – így elsősorban a későbbi indexálás módjától és mértékétől – is függ. Az „igazságos” nyugdíj-megállapítás alapvető feltétele, hogy a nyugdíj minél inkább arányos legyen a járulékfizetéssel: a ledolgozott szolgálati idővel és az ennek során elért keresettel.
A jelenlegi nyugdíjskála degresszív jellegű. Ez fokozza azokat az anomáliákat, amelyek a nyugdíj alapjának átlagkereset voltából fakadnak. Átlagkereset-típusú beszámított jövedelem esetén ugyanis az utolsó szolgálati évek jövedelmei – kedvezőtlen esetben – az átlagkeresetet kisebb-nagyobb mértékben csökkenthetik, így előfordulhat, hogy a nyugdíjazásnál ténylegesen beszámítható átlagkereset alacsonyabb egy korábban már elért szintnél. A többletként megszerzett szolgálati idő nyugdíjban mért „hozamát” tovább csökkenti, ha a nyugdíjskála degresszív jellegű (vagyis egyes szakaszain az átlagosnál kisebb mértékben ismeri el a többletszolgálati éveket). Törekedni kell tehát olyan rendszer kialakítására, amelyben egy-egy év szolgálati idő azonos mértékben növeli az elérhető nyugdíjszínvonalat, illetve két – egyébként azonos feltételekkel – nyugdíjba vonuló nyugdíját szolgálati idejük arányában állapítják meg.
A jelenleg hatályban levő – a korábbiaknál kevésbé, de még így is degresszív jellegű – skála viszonylag magasról, 10 évnél 33 százalékról indul. A skála alján elhelyezkedő évek 2-2 százalékkal emelik a nyugdíjat, a nyugdíj 25 és 36 év között évenként 1 százalékkal nő, 36 év fölött 1,5 százalékkal, a felső korlátot pedig a nyugdíjba beszámítható kereset 100 százaléka jelenti. (Kivételt képez a nyugdíj megállapítása nélkül a korhatárnál tovább dolgozók „nyugdíjnövelése”, a bónusz; azzal együtt a megállapított nyugdíj meghaladhatja a megállapítás alapjául szolgáló keresetet.)
A járulékfizetéssel arányos nyugdíj követelménye a skála teljes linearitását feltételezné, nulláról induló lineáris skála azonban véleményünk szerint jelenleg nem javasolható, mivel az vagy nagyon alacsony átlagos nyugdíjszintet hozna létre, vagy – nagyobb meredekség esetén – a skála alsó szakaszán túlságosan alacsony, hosszú szolgálati idő esetén pedig túlságosan magas nyugdíjakhoz vezetne. Az alsó érték beállításakor fontos mérce a minimális szolgálati idő alapján elérhető nyugdíj nagysága, különös tekintettel az alacsony magyarországi bérszínvonalra. Véleményünk szerint nem indokolt olyan nyugdíj-megállapítási rendszert kialakítani, amely a megkívánt 20 év biztosítási idő alapján a létminimumtól (és esetleg a szociális segélyezés szintjétől) messze elmaradó nyugdíjat eredményez. Másrészt viszont azt sem tartjuk indokoltnak, hogy a skála felső szakaszán, 40-50 év szolgálati idővel a nyugdíj elérje, sőt esetleg meg is haladja a megállapítás alapjául szolgáló keresetet, mert ez idő előtti, gyorsított nyugdíjazásra ösztönözne, és nem lenne összhangban a nyugdíj/kereset megkívánt arányával sem.
A skála megváltoztatása során tekintettel kell lenni arra, hogy az azonnal hat az új nyugdíj-megállapítások szintjére, tehát nem engedhető meg túl nagy mértékű változtatás; az egymást követő években ugyanolyan feltételekkel nyugdíjba vonulók ellátása között nem lehet jelentős eltérés.
A fenti kompromisszumos követelményeket sokféleképpen meg lehet közelíteni. A jelenlegi elemzésben egy 2 lineáris szakaszból álló, 15 évnél megtörő skála hatásvizsgálatára került sor, amelynek alsó szakasza évenként 2,5 százalékkal emelkedne, 15 év fölött pedig 1,55 százalékkal. Mivel a résznyugdíj megállapításához is legalább 15 év szolgálati idő szükséges, ez a skála gyakorlatilag 37,5 százalékról indul, és az alkalmazás tényleges tartományán évi 1,55 százalékos egyenletes „meredekségű”. Az általunk bemutatott skála lineáris annyiban, hogy a minimálisan szükséges szolgálati évek fölött minden további év azonos mértékben növeli a nyugdíjat. Az viszont a skála degresszív jellegét mutatja, hogy két szolgálatiidő-tartam közötti arányhoz képest a hozzájuk tartozó nyugdíjak aránya kisebb. (Például 20 évhez 45,25 százalék, 40 évhez pedig 76,25 százalék skálaérték tartozik, a szolgálati idők aránya tehát 2:1, a skálaértékeké pedig 1,69:1.) Az 1. ábra bemutatja a jelenlegi és a megvizsgált skálát, valamint az 1998-ban nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti megoszlását.
1. ábra. A jelenlegi és a lineáris skála, továbbá az 1998-ban nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti megoszlása
A két skála mértékeinek közvetlen egybevetéséből megállapítható, hogy mivel a jelenlegi skála az alacsony szolgálati időt preferálja, ezért a linearizált skála szerint az alsó szakaszon a legnagyobb a visszaesés a nyugdíjban. Hangsúlyozni kell azt is, hogy ezen a tartományon a mintegy 6-10 százalékpont skálaeltérés az alacsony skálaértékekre vetítve már 14-16 százalékos csökkenést jelent. Ezen belül is 15–25 év között egyre nagyobb mértékű a veszteség, 25 év fölött csökken, de még igen jelentős, ugyanakkor a magas tartományban (35 év fölött) csak 3-5 százalékos csökkenést jelent ez a skálavariáció, tehát erősíti a nyugdíj és a szolgálati idő összefüggését, s ezzel a nyugdíjrendszer biztosítási jellegét.