A jelenlegi nyugdíj-megállapítás leginkább megkérdőjelezhető eleme a részleges valorizáció. A nyugdíj-megállapításban alkalmazott valorizációs rendszer a beszámítási időszak meghosszabbításának kezdetekor, 1992-ben alakult ki. Ekkor merült fel annak a szükségessége, hogy a korábbi kereseteket „összehasonlíthatóvá”, nominális szintjükben megfeleltethetővé tegyük a nyugdíjazáskori keresettel. Ennél is lényegesebb azonban, hogy ebben az időszakban kezdett felgyorsulni az inflációs folyamat, magasabbak lettek a nomináliskereset-indexek is, ami feltétlenül szükségessé tette a valorizálás bevezetését.

Minthogy azonban a teljes mértékű valorizáció a nyugdíjszintet jelentősen megemelte volna, a szabályozás megmaradt a részleges valorizációnál, ami lényegében a „korábbi gyakorlat fenntartását” jelentette a folyamatosan növekvő beszámítási időszak esetére alkalmazva. A nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló korábbi kereseteket (1988-tól kezdve minden kereset beszámít a nyugdíjba) az országos nettó keresetindexek segítségével a nyugdíjazást megelőző második év szintjére emeljük, de az azt megelőző (harmadik) év kimarad a valorizációból. Tehát a valorizálás kettős értelemben is részleges : egyrészt nem a nyugdíjazást közvetlenül megelőző év nominális szintjére történik, hanem egy évvel korábbi szintre, s emiatt minden előző év valorizációs indexe alacsonyabb; másrészt nincs valorizálva a nyugdíjazást megelőző harmadik év keresete. (Természetesen a teljes valorizáláshoz viszonyítva hiányzik a nyugdíjazást megelőző második év keresetének felértékelése is.) A továbbiakban a jelenlegi részleges és a teljes valorizáció hatását vizsgáljuk , ez utóbbin a nyugdíjazást megelőző év szintjére történő valorizálást értjük.

A részleges valorizálás következtében az egyébként azonos feltételekkel nyugdíjba menők nyugdíja különböző lehet a nyugdíjazás évétől függően. Az egyes évjáratok relatív nyugdíjszintjét (az újonnan állományba kerülők nyugdíjszínvonalát a már állományban lévők nyugdíjszintjéhez képest) ugyanis nagymértékben befolyásolja, hogy az adott évben milyen valorizációs szorzó és milyen nyugdíjemelési index lép be. Ezek az indokolatlan különbségek véglegesen, az évjárat kihalásáig fennmaradnak. Az állományban lévő nyugdíjasok évjáratait egymáshoz viszonyítva kiderül, hogy ilyen okok miatt a legalacsonyabb az 1992–1995-ben nyugdíjazottak nyugdíjszintje. A részleges valorizáció egy évjáraton belül is jelentős mértékben megváltoztatja a kereseti arányokat, jobban sújtja azokat, akiknek alacsony a sajátjövedelem-dinamikája a beszámítási időszakon belül.

A vizsgálatot az 1998-ban, 1999-ben, …, 2010-ben feltételezhetően nyugdíjba vonulókra végeztük el, vagyis azt mutattuk ki, mekkora lenne az ezen években nyugdíjba vonulók valorizált átlagkeresete , ha azt a részleges valorizálással, és mekkora, ha teljes valorizálással számítjuk ki. Természetesen a modellszámításhoz az 1988–1998-as időszak tényleges (adatbázisbeli) keresetei mellett szükség volt a nyugdíjazás évéig terjedő további, jövőbeli évek kereseti adataira is. Ezeket az 1998. évi tényleges keresetekből kiindulva, az egyes jövőbeli évekre vonatkozó országos nettókereset-indexek ( 1. táblázat) alapján állítottuk elő. Az alkalmazott megközelítés abban az értelemben statikus, hogy a keresetek 1998. évi tényleges szóródását viszi tovább a következő évekre is (minden egyes kereset ugyanazzal a dinamikával emelkedik). Nem valószínű azonban, hogy ez nagymértékben befolyásolná a számítás eredményeit, már csak azért sem, mert a következő tíz évben már nem várható a keresetek szóródásának olyan fokozódása, mint ami az elmúlt évtizedben bekövetkezett.