|
|
|
Tartalom
Az emberi tőkéről szóló fejezetben láttuk, hogy az oktatás emberitőke-beruházáskénti értelmezése azt jelenti, hogy az oktatási befektetések jövedelmezőségét hasonló módszerekkel vizsgálják, mint a többi beruházást. Az oktatásra vonatkozó költség–haszon elemzések az emberitőke-elméleten alapulnak, és feltételezik, hogy az oktatási ráfordítások megtérülése – legalább részben – közvetlen, s mind az egyéni, mind a társadalmi megtérülés mérhető. Az egyéni megtérülés vizsgálatakor arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire jövedelmező az egyén számára a tanulás. Az egyéni megtérülés alakulását az oktatás iránti kereslet változásának magyarázatához szokták felhasználni. A társadalmi megtérülés elemzésekor azt vizsgáljuk, hogy a társadalom számára mennyire jövedelmező az oktatásra, egyes oktatási fokozatokra vagy a különböző oktatási programokra költeni. A társadalmi megtérülési számításokat annak vizsgálatára szokták használni, hogy hatékonyan osztják-e el a rendelkezésre álló erőforrásokat az oktatási és más célok, illetve az oktatáson belül a különböző programok között. A számítások eredményeinek felhasználására az oktatástervezésről szóló fejezetben még visszatérünk.
A költség–haszon elemzés alkalmazásának az a feltétele, hogy mind a költségek, mind pedig a haszon pénzben mérhető legyen. Korábban tárgyaltuk, hogy az oktatásnak számos olyan haszna is van, ami pénzben nem vagy csak nehezen mérhető. Az egyéni megtérülés számításához figyelembe kellene venni a nem pénzbeli előnyöket, a társadalmi megtérülés számításakor pedig az externális hozamokat. A fogalmi és mérési nehézségek miatt azonban általában csak a pénzbeli hasznokat veszik számításba.
Költség–haszon elemzéskor vagy az úgynevezett belső megtérülési rátát vizsgálják, vagy a nettó jelenérték alakulását. Bármelyik módszert használjuk is, először meg kell határozni és meg kell mérni a költségeket és a hozamokat. Az oktatás egyéni és társadalmi költségei, illetve az egyéni és társadalmi hasznok különböznek egymástól.
Az oktatás egyéni és társadalmi költsége is a közvetlen és közvetett költségek (vagy haszonlehetőség-költségek) összege.
Egyéni költségek. Azok a közvetlen pénzbeli kiadások, amelyeket az egyének az oktatásban való részvétel miatt fizetnek, a közvetlen egyéni költségek . Az oktatás állami támogatása miatt az oktatás közvetlen költségeinek jelentős része nem az egyéneket terheli, egy részük viszont egyéni költség. Ezek:
– a tandíj, beiratkozási díj, térítési díj,
– az iskolázáshoz kapcsolható szállás, ruházkodás stb. költségei,
– az iskolázáshoz kapcsolható utazási költségek,
– az iskolázási felszerelések költségei.
Az egyéni közvetlen költségek egy részére nem terjed ki a rendszeres statisztikai adatgyűjtés, ezért ezek számításba vételéhez rendszerint empirikus vizsgálatokon alapuló becsléseket kell végezni. A közvetlen költségek kiszámításához mindig azt kell figyelembe venni, hogy csak olyan költségeket vehetünk számításba, amelyek kifejezetten az iskolázás következtében merülnek fel. Például nem tekinthetők az oktatás költségeinek a lakhatási költségek, ha valaki lakóhelyén jár iskolába, és függetlenül attól, hogy tanul-e vagy dolgozik, ezek a költségei változatlanok. Ha azonban az iskolázás következtében el kell költöznie az illetőnek, és ezért merülnek fel lakhatási költségek, akkor azok már közvetlen oktatási költségek.
Hasonlóan nem lehet valakinek az iskolázási ideje alatti teljes létfenntartási költségeit oktatási költségként számításba venni, csak azt a többletköltséget, ami az oktatásban való részvétel miatt merült fel. Az oktatásban résztvevők egy része tanulmányi ideje alatt vissza nem térítendő pénzbeli támogatásban részesül. A támogatások értelemszerűen csökkentik az egyéni költségeket, azért ezek összegét az egyéni költségekből le kell vonni. Az egyének számára az oktatás közvetett (vagy haszonlehetőség-) költsége a tanulmányok miatt elmaradt vagy elszalasztott kereset. Az elszalasztott kereset attól az életkortól értelmezhető, amelytől kezdve az adott országban az egyén kereső tevékenységet folytathat. Így a gyermekmunka tilalma miatt a legtöbb országban az elemi iskolázás alatt nem számolnak elmaradt keresettel.
A középiskolások, illetve a felsőoktatásban résztvevők viszont elmulasztják azoknak a kereseteknek egy részét, amelyeket az ő korcsoportjukba tartozó dolgozók keresnek. Az elmulasztott keresetet a hasonló végzettségűek tényleges kereseteivel mérjük. Így például egy elsőéves hallgató elmaradt keresetét egy azonos életkorú, de a teljes munkaidős munkaerőpiacra a középiskola befejezése után belépő személy tényleges keresetével, egy másodéves hallgató elmaradt keresetét egy azonos életkorú, de egy év felsőoktatás után a munkaerőpiacra belépő tényleges keresetével, és így tovább. A gyakorlatban ritkán van elég adat, hogy az elmaradt jövedelmeket ennyire körültekintően becsüljük meg. Általában a tanulmányi idő egészére az azonos életkorú, de egy iskolai fokozattal alacsonyabb végzettségűek tényleges kereseteivel becsüljük az elmulasztott jövedelmeket. Tehát a másod-, harmadéves stb. hallgatók potenciális keresetét az azonos életkorú, középiskolai végzettségűek kereseteként számítjuk ki.
Az elmaradt kereseteket arra az időszakra kell számításba venni, amikor a képzésben való részvétel akadályozza a hallgatókat a munkavállalásban, tehát a tanév idejére. (A legtöbb vizsgálat 40 hét körül határozza meg azt az időszakot, amikor elmaradt keresetekkel számolhatunk, ez nyilvánvalóan országonként és oktatási fokozatonként is különböző.)
A hallgatók egy része részmunkaidős munkát vállal a tanév alatt. A részmunkaidős kereseteket le kell vonni a becsült elmaradt jövedelmekből. Az elmaradt keresetek az iskolában eltöltött időtől és a részmunkaidős (iskola utáni) és időszakos (nyári) munkalehetőségektől függnek.
A munkalehetőségeket érzékenyen érintik a gazdasági helyzet változásai, a hallgató életkora és más tényezők. Ezért az elmaradt keresetek, azaz a közvetett költségek időbeli és területi különbségei sokkal nagyobbak, mint a közvetlen költségeké. Az elmaradt keresetek számításba vételekor a nettó keresetekkel, tehát adózott keresetek kel számolunk, mivel ezek mutatják azt a jövedelmet, amelyet az egyén ténylegesen szabadon felhasználhatna.
Az egyének döntéseik meghozatalakor a felsoroltakon kívül más költségeket is figyelembe vesznek. Például ha valakinek a tanulmányai miatt el kell költöznie hazulról, és emiatt el kell szakadnia a barátaitól, családjától, akkor az egyén – ha szeretett otthon lakni – ugyancsak költségként figyelembe veszi ezt a körülményt. Az effajta költségek az elemzés számára nem megragadhatók, főként nem számszerűsíthetők, hiszen néha még azt sem lehet megállapítani, hogy költségről vagy haszonról van-e szó. (Az előbbi példában az elköltözés a hozamoldalon is megjelenhet, ha az illető alig várja, hogy elszabaduljon otthonról.) A költség–haszon elemzések használatakor nem egyes egyének költségeit vagy hozamait vesszük számításba, nem konkrét személyek döntéseit szeretnénk magyarázni, hanem az átlagos egyén költségeit és hozamait, illetve iskolázási döntését.
Társadalmi költségek. Az oktatás társadalmi költségei nagyobbak az egyéni költségeinél, mivel az oktatási szolgáltatások rendszerint díjmentesek, vagy csökkentett árúak. A költségeket ebben az esetben nem az oktatásban résztvevők, hanem mások viselik. Az ingyenes vagy csökkentett árú szolgáltatások a társadalom számára nem ingyenesek. Mivel az oktatásban résztvevők szintén tagjai a társadalomnak, ezért a társadalmi költségek között az egyéni költségeket is számításba vesszük. A társadalmi költségek tehát nem a költségvetés terheit mérik, hanem az összes erőforrásköltséget, amelyet az adott társadalom oktatási célokra fordít, függetlenül attól, hogy ki fizet.
A közvetlen társadalmi költségek nagyobb része folyó oktatási ráfordítás . A statisztikai adatgyűjtés nyomon követi az oktatási intézmények folyó oktatási kiadásait, ezek a különböző statisztikai kiadványokban megtalálhatók. Bizonyos mérési nehézségek fakadnak abból, hogy az iskolarendszerek számos nem oktatási szolgáltatást is nyújtanak például egészségügyi ellátást, szociális szolgáltatásokat. Ezért az oktatási intézmények kiadásai jóval nagyobbak, mint a szűken vett oktatási kiadások. A közvetlen költségek meghatározásához ezeket külön kell választani, és csak a valóban oktatási ráfordításokat kell számításba venni. Az oktatási intézmények kiadásainak ilyen kettéválasztása néha jelentősen csökkenti az intézmények kimutatott „oktatási” kiadásait. A 2. 1. táblázat azt mutatja, hogy Magyarországon a jóléti, egészségügyi stb. kiadások aránya hogyan alakult az intézmények összes ráfordításából.
2.1. táblázat - A közoktatási intézmények kiadásaiból a jóléti kiadások aránya Magyarországon, oktatási szintenként (százalék)
| Év | Általános iskola | Középfokú iskola |
| 1990 | 25,1 | 16,7 |
| 1991 | 23,4 | 16,1 |
| 1992 | 23,1 | 17,3 |
| 1993 | 21,5 | 17,5 |
| 1994 | 21,2 | 16,7 |
| 1995 | 21,5 | 16,3 |
Forrás: Jelentés a közoktatásról. 1997.
Az oktatási és más kiadások különválasztásánál ugyanazt a gondolatmenetet követjük, mint az egyének oktatási kiadásainak meghatározásakor. Azok a ráfordítások sorolhatók a közvetlen társadalmi oktatási költségek közé, amelyek az oktatás következtében merülnek fel. A kollégiumi hálózat társadalmi költségei például oktatási kiadások – ezekre a kiadásokra az oktatási intézmények földrajzi elhelyezkedése miatt van szükség –, a kedvezményes étkezés költségei viszont inkább a szociális kiadások közé sorolhatók. A költség–haszon elemzésekhez az átlagköltségadatokat használjuk, vagyis az egy tanulóra jutó kiadásokat.
A közvetett társadalmi költségek közé tartozik a hallgatók elmaradt keresete. Az egyén számára az elmulasztott keresetek nyilvánvalóan költséget jelentenek, de felmerülhet, hogy miért költség a társadalom számára. Ennek az a magyarázata, hogy az oktatásban résztvevők nem dolgoznak, és emiatt a gazdaság outputja kisebb lesz. Az emberitőke-elmélet szerint a munkavállalókat határtermékükön fizetik meg, ezért az elmaradt keresetek jól mérik a kieső outputot. A társadalmi költségek számításba vételéhez ezért az adózatlan kereseteket használjuk.
A közvetett társadalmi oktatási költségek további eleme az oktatási intézmények adómentességének költségei, valamint az értékcsökkenés és az elmulasztott bérleti díj költségei. A non-profit intézmények, így az oktatási intézmények a vagyon-, a jövedelem- és sok esetben még a forgalmi adó fizetése alól is mentesítettek. Ezért az iskolák előnyben vannak más vállalkozásokkal szemben, mivel alacsonyabb áron vásárolhatnak inputokat. Az iskolák kivonása az adófizetés alól nem csökkenti az adó társadalmi költségeit, csak áthárítja a költségeket az adómentességet élvezőkről az adómentességet nem élvezőkre. Az adómentesség költségeinek számításba vételében nehézséget okoz, hogy mivel az adók egy részét éppen az iskolákra fordítják, nem lenne helyes az összes elengedett adót hozzáadni az oktatás költségeihez, hiszen adómentesség hiányában csak csökkentett adókra volna szükség a többi közösségi fenntartású tevékenység finanszírozására. Ezért az adómentességnek csak azt a hányadát kell az oktatás haszonlehetőség-költségeként kezelni, amekkora az adók nem oktatási célú hányada. Például, ha a vagyonadó jelentős részét – mondjuk 75 százalékát – az oktatási intézmények támogatására fordítják, akkor ha 100 forint vagyonértékre az adókulcs 1,9 százalék, és az iskolarendszer becsült vagyonértéke 1 milliárd forint, nem kell mind a 19 millió forint kieső vagyonadót hozzáadni az oktatás társadalmi költségeihez, hanem csak annak 25 százalékát, 4,75 millió forintot.
Mivel az adómentesség költségeinek kiszámításához csak korlátozottan állnak rendelkezésre adatok, a számítások általában nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Kivételt jelentenek például Gary Becker emberi tőkéről írott könyvében közreadott számításai az oktatás megtérülési rátáiról, amely ezt a költségelemet is tartalmazza [ Becker (1975)].
A közvetett költségek másik összetevője az iskolaépületek és felszerelések értékcsökkenése, amely az iskolarendszer fizikai vagyonának elhasználódását fejezi ki. Erről rendszerint nem állnak rendelkezésre adatok, hanem számításokat kell róluk végezni. Végül további költség az elmulasztott bérleti díj haszonlehetőség-költsége, amely az iskolaépületek, telkek és felszerelések nem oktatási célú bérbeadásának elmaradt hasznával egyenlő. Az oktatásnak olyan társadalmi költségei is lehetnek, amelyeket nem az oktatási rendszerek és nem is az egyének fizetnek. Ilyen költség lehet például, ha az oktatásban résztvevők bizonyos szolgáltatásokat vagy árukat kedvezményes áron kapnak. (Ilyen például a nappali tagozatos hallgatók utazási kedvezményének költsége.)