Az oktatás megtérülési rátáinak vizsgálata Gary Becker és Theodore Schultz munkáival kezdődtek. Az 1960-as években a részletes módszerrel készültek a számítások, majd az 1970-es évektől, Jacob Mincer munkái nyomán, keresetifüggvény-módszerrel is. Azóta több száz felmérést végeztek, legalább ötven országra vonatkozóan az oktatás megtérülési rátáiról. Mivel már elegendő összehasonlítható számítási eredmény áll rendelkezésre, összefoglaló munkák is készültek, amelyek a megtérülési ráták alakulásának főbb jellemzőit kísérlik meg leírni.

A 2. 5. táblázat régiónként és oktatási szintenként, a 2. 6. táblázat pedig az egy főre jutó jövedelem és oktatási fokozatok szerint mutatja be a megtérülési ráták átlagát. A számítások a teljes módszer felhasználásával készültek, az 1970-es, 1980-as években mutatják be a megelőző oktatási fokozathoz képest az oktatás megtérülési rátáinak alakulását. A számításokhoz korrigálatlan adatokat használtak, vagyis a kereseti adatokat nem igazították ki a munkanélküliség valószínűségével, a képességek hatásával stb.

A 2. 5. és a 2. 6. táblázatból megfigyelhető, hogy valamennyi oktatási szinten és mindegyik országcsoportban az egyéni megtérülési ráták magasabbak a társadalmi megtérülési rátáknál, ami abból következik, hogy a közösségi finanszírozás következtében a társadalmi költségek magasabbak. Az egyéni és társadalmi megtérülési ráták közti különbség a legalacsonyabb a legmagasabb jövedelmű országokban, a legnagyobb a legalacsonyabb jövedelmű országokban. A különbség a felsőoktatásban a legnagyobb.

Forrás: Psacharopoulos (1992 b ).

Forrás : Psacharopoulos (1994) 1328. o.

A 2.5. és a 2. 6. táblázat szerint az oktatás megtérülési rátái csökkennek az egy főre jutó jövedelem függvényében, azaz az országok fejlettségi szintjének növekedésével. Ezt az oktatási beruházások csökkenő hozadékának bizonyítékaként szokták értelmezni. A csökkenő hozadékot a megtérülési ráták időbeli alakulásának vizsgálata is alátámasztotta az 1970-es években és az 1980-as évek elején. A megtérülési ráták és a gazdasági fejlődés összefüggéséről készült országok közötti összehasonlítások kevésbé megbízhatók, mintha ugyanarra az országra vonatkozóan figyeljük meg hosszabb időszakon keresztül az oktatás megtérülési rátáinak alakulását. Néhány országban (az Egyesült Államokban, Kolumbiában, Hongkongban, Kenyában és Koreában) végeztek ilyen vizsgálatok is. Az eredmények azt mutatták, hogy a gazdasági fejlődéssel együtt növekszik a népesség iskolázottsága, és ennek megfelelően csökken az oktatás megtérülési rátája. Először az alsó fokú iskola megtérülési rátája, azután a középfokúé, végül a felsőoktatásé csökken. Az 1980-as évek középe óta készített újabb számítási eredmények viszont kétségessé teszik, hogy valóban folyamatosan csökken-e valamennyi oktatási fokozat hozadéka. Az Egyesült Államokban hosszú idősorokra állnak rendelkezésre adatok a megtérülési rátákról. Az újabb eredmények azt mutatják McMahon (1997), hogy a felsőfokú végzettség megtérülési rátái átmenetileg az 1970-es években csökkentek ugyan, viszont az 1980-as évek második felétől kezdődően és az 1990-es évek első felében növekedtek. A középiskola megtérülési rátái pedig változatlanok maradtak ugyanebben az időszakban. Az elfogadott magyarázat erre az, hogy a felsőfokú végzettség iránti kereslet gyorsabban növekedett, mint a felsőoktatásban résztvevők létszáma, s a technológiai fejlődés következtében a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb végzettségek irányába.

A oktatás és a fizikai tőke megtérülési rátáinak időbeli alakulásától függ az is, hogy milyen arányok figyelhetők meg a fizikai és emberi tőke megtérülése között. A 2. 7. táblázat a fizikai és emberi tőke átlagos megtérülési rátáit veti össze két időszakra a fejlődő és fejlett országokra. Az adatok azt mutatják, hogy a fejlett országokban csökkent a különbség a fizikai és emberi tőke megtérülési rátái között az 1970-es években. A fejlődő országokban jövedelmezőbb az emberitőke-beruházás, de a két időszak között a különbség csökkent, ami az iskolázottság növekedésének következménye.

**Mexikó, Kolumbia, Venezuela, Chile, Brazília, India, Fülöp-szigetek, Ghána, Kenya, Uganda és Nigéria.

**Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Hollandia és Belgium.

Forrás: Psacharopoulos (1992 b ).

Az OECD-országokra vonatkozó legújabb számítások eredményeit a 2. 8. táblázat közli. Az eredmények azt mutatják, hogy az oktatási befektetések jövedelmezősége a fizikaitőke-befektetések jövedelmezőségével összevetve még mindig kedvező. Az átlagos OECD-országban a középiskolai végzettség megtérülési rátája valamivel nagyobb, a felsőoktatás megtérülési rátája valamivel alacsonyabb, mint a fizikai tőkéé. A különbség a fizikai és emberi tőke megtérülése között kicsi.

Bár a megtérülésiráta-számítások többsége a különböző oktatási fokozatokat vizsgálja, készültek számítások a felsőoktatás tanulmányi ágankénti megtérüléséről is. A legmagasabb egyéni megtérülési rátákat a műszaki és a közgazdasági végzettségekre mutatták ki az 1980-as években, a legnagyobb társadalmi megtérülési rátákat pedig a jogi és közgazdasági végzettség esetében ( 2. 9. táblázat ).

Forrás : Human Capital Investment. OECD 1998.

*A táblázat a következő országok átlagos megtérülési rátáit tartalmazza: Belgium, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Franciaország, Norvégia, Svédország.

Forrás : Psacharopoulos (1994).

Posztszocialista országok.  A volt szocialista országokra vonatkozóan a rendszerváltozást követően számos vizsgálat készült arról, hogy miként változik az oktatás jövedelmezősége az átmenet idején. A vizsgálatok túlnyomó többsége keresetifüggvény-módszerrel készült, de csak néhány ta nulmány közölt a hagyományos értelemben vett megtérülési rátákat. Mi-vel a legtöbb országról csak egy-egy tanulmány készült a tárgykörben, ezért a megtérülési ráták nagyságának összehasonlítása kevéssé megbízható a felhasznált adatbázisok különbözősége miatt. A számítási eredményekből azonban megfigyelhető a tendenciák hasonlósága. A volt szocialista országokban a rendszerváltozás előtt az oktatás átlagos egyéni megtérülési rátái alacsonyak voltak a piacgazdaságokban mért értékekhez képest. Az 1980as években egy átlagos iskolaév megtérülési rátája 4-5 százalék volt a szocialista országokban [ Newell–Reilly (1997)], miközben a piacgazdaságokban 6,6 százalék és 11 százalék között mozgott. A közepes egy főre jutó jövedelmű országokban pedig – ebbe a csoportba tartoztak a volt szocialista országok – az oktatás átlagos megtérülési rátája 11 százalék volt.

A regressziós egyenletek függő és magyarázó változói:

***** Bruttó keresetek, nem, iskolai dummy változók, tapasztalat, tapasztalat².

***** Bruttó keresetek, nem, iskolai dummy változók, tapasztalat, tapasztalat²

***** Órakeresetek, nem, tapasztalat, tapasztalat², iskolai dummy változó, etnikum, régió, ágazat.

***** Nettó keresetek, nem, tapasztalat, tapasztalat², iskolai évek száma, ágazat.

***** Bruttó keresetek, tapasztalat, tapasztalat², iskolai dummy változók.

A táblázatban szereplő adatok a következő tanulmányokon alapulnak: Sakova (1996), Vecernik (1995), Orazem–Vodopivec (1994), Rutkowski (1996), Kertesi–Köllő (1997).

Forrás : Boeri–Burda–Köllő (1997)

Forrás: Varga (1996).

A legnagyobb egyéni megtérülési rátája mindvégig a felsőoktatásnak volt Magyarországon, a legjobban pedig a középiskolák egyéni megtérülési rátája növekedett: az átmenet éveiben 1989 és 1994 között több mint kétszeresére nőtt. A szakmunkásképző iskola megtérülési rátája is növekedett, de a növekedés itt volt a legkisebb. A legmagasabb társadalmi megtérülési rátája a középiskolának van Magyarországon, és a növekedése is annak volt a legnagyobb a rendszerváltozás kezdete óta. 1994-ig a felsőoktatás társadalmi megtérülési rátája volt a legalacsonyabb, 1994-re pedig elérte a szakmunkásképző iskola (alacsony) társadalmi megtérülési rátájának szintjét.