Miért annyi a nyugdíj, amennyi?

Az 1997. évi LXXXI. törvényből kihámozható módon a pótolni vállalt kereset a béridőszakban elért, befogadott, szükség szerint hiánypótolt, nettósított, valorizált keresetek átlagának degresszált értéke. A pótolni vállalt kereset meghatározása ennek megfelelően a következő lépésekben történik:

1. a béridőszak meghatározása,

2. a befogadási korlát alkalmazása,

3. a béridőszak érvényességének vizsgálata,

4. az esetleg érvénytelennek bizonyuló béridőszak érvényessé tétele,

5. a keresetek nettósítása,

6. a nettósított keresetek valorizációja,

7. az átlagkereset meghatározása,

8. a degresszió alkalmazása.

1. A béridőszak meghatározása  • A béridőszak az 1988. január 1-jével kezdődő és a nyugdíjba vonulást megelőző napon befejeződő naptári időszak. A béridőszak hosszát naptári napokban mérjük. Ha valaki 2001. január 1-jén válik öregségi nyugdíjassá, akkor esetében a béridőszak 4749 naptári napot tartalmaz.

A pótolni vállalt kereset meghatározásához a béridőszakban elért – a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló – bruttó keresetet és jövedelmet kell figyelembe venni.

A béridőszak első napja mindenkinek 1988. január 1. A béridőszak utolsó napja egyéni, a nyugdíjba vonulást megelőző utolsó naptári nap. Minél később megy valaki nyugdíjba, annál hosszabb az igénye elbírálásakor számára meghatározott béridőszak.

2. A befogadási korlát alkalmazása  • A pótolni vállalt keresetbe csak a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetek és jövedelmek számítanak bele. Az a kereset és jövedelem, amely után a jogszerző annak idején nem fizetett nyugdíjjárulékot, nem számít bele a pótolni vállalt keresetbe.

Az 1992. február 28. után elért keresetek és jövedelmek csak egy meghatározott összeghatár – a befogadási korlát – eléréséig szolgáltak a jogszerzőtől levonandó nyugdíjjárulék alapjául. A befogadási korlát 1992. február 28. után és 1993. március 1. előtt egész naptári hónapokra havi 75 000 forint volt, egyes napokra pedig napi 2500 forint. 1993. február 28. után és 1997. január 1. előtt már csak a befogadási korlát napi összegét határozta meg a törvény, napi 2500 forintban.

1997-ben a befogadási korlát napi 3300 forint, 1998-ban napi 4290 forint, 1999-ben napi 5080 forint, 2000-ben napi 5520 forint volt. 2001-ben a befogadási korlát – várhatóan – napi 6020 forint lesz.

Az 1997. évi LXXX. törvény hatálybalépéséig a befogadási korlát „karbantartása” a jogalkotó eseti döntésével történt. Azóta a tárgyévben érvényes befogadási korlát a tárgyévre tervezett egy napra jutó bruttó átlagkereset kétszerese.

A pótolni vállalt kereset meghatározásakor a befogadási korlátot azért kell ellenőrizni, hogy az igény elbírálója ki tudja szűrni a kereset vagy jövedelem megszerzésekor elkövetett kifizetői hibákat, tévedéseket. A feltárt hibák, tévedések kijavítása – a jogellenesen levont nyugdíjjárulék visszatérítése – annak a kötelessége, aki a hibát annak idején elkövette, és nem jogalap a befogadási korlát feletti kereset és jövedelem figyelembevételére.

3. A béridőszak érvényességének vizsgálata  • A béridőszak azon napjai, amelyekre a jogszerzőnek befogadott keresete van, osztónapot képeznek. A béridőszaknak azok a napjai, amelyeken a jogszerzőnek nem volt nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresete vagy jövedelme, nem képeznek osztónapot. Nem osztónap a táppénzes nap. A munkanélküli-járadékon, nyugdíj előtti munkanélküli-segélyen, gyermekgondozási segélyen töltött nap sem osztónap, ha ugyanezen a napon nem volt a jogszerzőnek biztosítási jogviszonyból származó keresete vagy jövedelme. A béridőszak csak akkor érvényes, ha naptári napokban kifejezett hosszának legalább a fele osztónap.

2001. január 1-jén történő nyugdíjba vonuláskor a béridőszak akkor érvényes, ha benne az osztónapok száma legalább 2374.

4. Az esetleg érvénytelennek bizonyuló béridőszak érvényessé tétele  • Ha a béridőszak érvénytelen, akkor érvényessé kell tenni. Az érvényessé tétel első lépésében meg kell kísérelni az érvényességhez szükséges számú osztónapot keresni a jogszerzőnek a béridőszakot megelőző múltjában 1988. január 1-jétől visszafelé haladva a naptárban. Ha a béridőszak érvényessé tétele így sem sikerül, a hiánypótlás előírásait kell alkalmazni.

A hiánypótlás szabályainak megváltoztatása a tanulmány írásakor éppen folyamatban van. E helyütt a tervezett – 2000. december 31. utáni nyugdíjba vonulás esetén érvényessé váló – szabályt ismertetem.

Ha a béridőszakot a béridőszak előtt elért keresetek figyelembevételével nem sikerült érvényessé tenni, a béridőszaknak az osztónapot nem képező naptári napjaira az azon a napon érvényes minimálbér harmincad részét kell keresetként figyelembe venni. Ettől a nap osztónappá válik. A hiánypótlást a nyugdíjba vonulás napjától a naptárban visszafelé haladva kell elvégezni naponként mindaddig, míg az osztónapok száma el nem éri a béridőszak érvényességéhez szükséges értéket.

A korábban – 1993. február 28. után és 2001. január 1. előtt – érvényes hiánypótlási eljárást a pótolni vállalt kereset meghatározásának más pontján: a valorizálást követően, az átlagkereset meghatározása előtt kellett alkalmazni. A hiánypótlásnak ezt a – vélhetőleg e tanulmány olvastakor már érvényét veszítő – változatát a 6. pontban ismertetem.

5. A keresetek nettósítása  • A pótolni vállalt kereset összegének kiszámítása során a befogadott (és szükség szerint hiánypótolt) kereseteket naptári évenként a személyi jövedelemadónak erre az összegre képzett összegével csökkenteni kell. Az előírt csökkentést a nyugdíjszakma nettósításnak nevezi. A nettósítás szabályai nem azonosak a személyi jövedelemadó kiszámításának szabályaival, bár azokra nagyon hasonlítanak.

Ha a béridőszak valamely naptári évében az osztónap 0, akkor abban az évben nincs kereset, s így nettósítandó kereset sincs. Az ilyen év nettósított keresete 0.

Ha valamely évben az osztónap nem 0, akkor az évben az osztónapokon elért kereseteket arányosítással évesíteni kell.

Az évesítés folyamata a következő:

– az osztónapokon elért adóköteles keresetekből napi átlagkeresetet számítunk. A napi kereset számításában nem vesz részt az adómentes kereset, az évben kifizetett adóköteles jutalom és adóköteles év végi részesedés;

– a fiktív éves adóköteles keresetet a napi keresetből számítjuk úgy, hogy a kiszámított napi keresetet annyiszor vesszük, ahány naptári nap van az évben, s a kapott összeghez hozzáadjuk az évben kifizetett adóköteles jutalmat és adóköteles év végi részesedést.

A fiktív éves keresetet csökkenteni kell a nyugdíjtörvény végrehajtási utasításában közölt, az adott évre érvényes adóalap-kedvezménnyel. Ezzel megkapjuk a fiktív személyi jövedelemadó-alapot.

Ezt követően a fiktív személyi jövedelemadó-alapból a személyi jövedelemadó adott évre érvényes táblázatának felhasználásával ki kell számítani az évesített adót, majd abból le kell vonni a nyugdíjtörvény végrehajtási utasításában közölt, az évre érvényes adókedvezményt. Az eredmény az éves fiktív adó összege.

Meg kell jegyezni, hogy mind az évre érvényes adóalap-kedvezmény, mind az éves adókedvezmény különbözik a személyi jövedelemadó az évben érvényes kedvezményeitől abban, hogy a nettósításnál mindig az egész évre vonatkozó kedvezményszabályt kell alkalmazni, s a szabály alkalmazásának feltételei minden jogszerzőre azonosak.

Az éves fiktív adó összegének az év egy napjára jutó összegét annyiszor kell venni, ahány osztónapja van az évben a jogszerzőnek.

Az így arányosított fiktív adót kell levonni az évben befogadott (az esetleges hiánypótláskor megnövelt) keresetek (adóköteles, adómentes, jutalom, részesedés) bruttó összegéből. Az eredmény az év nettósított keresete.

A béridőszak előtti keresetek fiktív adója – természetesen – nulla. A nettósítást a béridőszak minden évére el kell végezni.

6. A nettósított keresetek valorizációja  • A béridőszaknak a nyugdíjba vonulást megelőző harmadik évét megelőző naptári években elért nettósított kereseteket a nyugdíjazást megelőző második naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani. Ezt az „igazítást” a nyugdíjszakma valorizációnak nevezi. Az országos nettó átlagkereset-indexből átszámítással előállított valorizációs szorzószámokat a nyugdíjtörvény végrehajtási utasítása évről évre közli mellékletében.

A valorizáció révén a béridőszak csaknem minden évének szintje a nyugdíjba vonulást megelőző második év szintjére áll be. Nem ezen a szinten jelenik meg a nyugdíjazás évének és az ezt megelőző évnek a keresete, s a nyugdíjazást megelőző harmadik évnek a keresete. 2001-ben történő nyugdíjba vonulás esetén 1999-es szintre valorizálódnak a béridőszakban az 1988. és 1997. közötti 10 év keresetei, 1999-es szintű maga az 1999-es kereset, s némi túlzással a valorizációból kimaradó 1998. és 2000. kereseteinek átlaga is. A 2001-es töredékév torzítását leszámítva mondhatjuk, hogy annak, aki 2001-ben megy nyugdíjba, a valorizált keresetei mind a két évvel korábbi 1999-es szintre állnak be a valorizáció révén a pótolni vállalt kereset kiszámítása során.

7. Az átlagkereset meghatározása  • A béridőszakban elért, befogadott, szükség szerint hiánypótolt, nettósított és valorizált keresetek összegének az osztónapok számával képzett napi átlagát 365-tel szorozva, majd 12-vel osztva kapjuk a havi átlagkeresetet.

A 2001. január 1-je előtt érvényben volt törvény szerint a hiánypótlást nem a befogadás után, hanem az átlagkereset meghatározása előtt kellett elvégezni. Ha a béridőszak érvényessé tételéhez nem volt elegendő a béridőszak előtti periódusról fellelt keresetek figyelembevétele, akkor a befogadott nettósított és valorizált keresetek összegét meg kellett növelni a nyugdíjba vonulást megelőző naptári hónapban érvényes minimálbér harmincad részének annyiszorosával, ahány nap az osztónapok számából hiányzott a béridőszak érvényessé tételéhez. Az átlagkereset meghatározását az így megnövelt keresetösszegből kiindulva a megnövelt osztószám felhasználásával kellett elvégezni.

A kétféle hiánypótlási eljárás eltér. A régi – e pontban ismertetett – szabály szerint a hiánypótláshoz felhasznált minimálbér nem vett részt a nettósításban és a valorizációban. Az új – a 3. pontban ismertetett – szabály szerint a hiánypótlásban felhasznált minimálbér elért keresetként viselkedik, mert részt vesz a nettósításban is és a valorizációban is.

8. A degresszió alkalmazása  • A degresszió kíméletes újraelosztási formula annak számszerűsítésére, hogy a jogalkotó a magasnak ítélt átlagkeresetet nem tekinti teljes egészében pótolni vállalt keresetnek . A törvény sávosan határozza meg, hogy a sávra jutó keresetrészeknek hány százalékát kell a pótolni vállalt keresetbe beszámítani.

2001-ben az 1–7. pont szerint meghatározott havi átlagkeresetnek az 1. táblázat szerint megadott hányadai számítanak be a pótolni vállalt keresetbe.

A nyugdíjreform óta a jogalkotó rendelkezése szerint a degressziós táblázatot a törvényben előírt mértékben kell karbantartani. A sávhatárok évente 8 százalékkal gyorsabban tolódnak fölfelé, mint ahogy a nettó átlagkereset növekszik. Így várható, hogy a degresszió az előttünk álló 10-12 év alatt eltűnik a rendszerből.

Az 1–8. lépéseket végrehajtva megkapjuk a jogszerző pótolni vállalt keresetét.