Az állam valamennyi országban invesztál az emberi tőkébe. Az oktatási rendszer egy részét mindenhol kormányzati forrásokból tartják fenn, és a kormányzatok más módon is költenek emberitőke-beruházásokra, például a képzési és álláslehetőségekkel stb. kapcsolatos ingyenes vagy csökkentett árú információkkal. A kormányzatok kétféle beruházási döntést hoznak. Egyrészt maguk is munkáltatók, munkáltatóként beruházási döntéseikben a vállalatok beruházási szempontjai vezetik őket. Másrészt az egyéni és vállalati beruházási döntések befolyásolására törekszenek.

Az állami szerepvállalás mellett legfontosabb érvként azt szokták felhozni, hogy az oktatás nemcsak az oktatásban részt vevő egyéneknek hoz hasznot, az oktatás nem egyszerűen magánjószág, hanem úgynevezett kváziközjószág, externális hozamokkal jár . Az állam oktatási szerepvállalását közgazdasági szempontból elsősorban ezzel, az oktatás externális hatásaival szokták indokolni. Ezenkívül számos egyéb indok is felmerült, így az oktatási piac tökéletlensége, az oktatást igénybe vevők rendelkezésére álló információk tökéletlensége. Ugyancsak az állam oktatásban betöltött szerepe melletti érv, hogy a társadalomnak lehetnek preferenciái a kívánatos jövedelemelosztásról. Ha a szegénység mérséklése a cél, az emberitőke-beruházások támogatása olcsóbb eszköz lehet a kívánt hatás eléréséhez, hiszen egyszeri beruházásról van szó, amely hosszú időre megváltoztatja a jövedelemelosztást. Más megfogalmazásban ezt szokták az esélyegyenlőség megteremtésén érteni.

Külső gazdasági hatások (externáliák)

Az oktatás kváziközjószág jellege.  Ha az oktatásból csak a közvetlen felhasználónak származna haszna, akkor – tökéletesen kompetitív piacot feltételezve, a gazdaságon kívüli szempontokat pedig figyelmen kívül hagyva – nem lenne indokolt az állam oktatási szerepvállalása, mivel az egyének optimális mennyiséget vásárolhatnának a magánpiacon. Az oktatást azonban általában kváziközjószágnak vagy vegyes jószágnak tekintik, mivel externális hozamok kapcsolódnak hozzá.

Externáliáknak (külső gazdasági hatásoknak) azokat a gazdasági hatásokat tekintjük, amelyek nem a döntéshozónál jelentkeznek, viszont közvetlenül érintik a döntésben részt nem vevő személyeket vagy csoportokat. A kváziközjószágok vagy vegyes jószágok részben magántermészetűek, részben kollektív természetűek. A haszon egy része osztható, ennyiben magánjószágok, ugyanakkor kollektív természetűek is, mivel a haszon egy része oszthatatlan. Az oktatási beruházások közvetlen haszonélvezői a képzésben résztvevők és családjaik. Az oktatás ilyen értelemben osztható és hasonló más magánjószágokhoz. Az oktatás osztható haszna mellett azonban olyan externális haszonnal is jár, amelyet a társadalom minden tagja vagy nagyobb csoportjai élveznek. A csoport minden tagja előnyökre tesz szert abból, hogy jól képzett emberek körében él. A kormányzat megfelelő szerepvállalása az oktatás esetében attól függ, hogy az milyen mértékben tekinthető köz-, illetve magánjószágnak. A problémát egy egyszerű ábra segítségével mutatjuk be [ Mushgrave–Mushgrave (1989)].

Az 1. 3. ábrán egy vegyes jószág keresletét tüntettük fel. D_P jelzé az oktatás iránti egyéni keresleti görbék összeadásából adódó aggregált keresleti görbét. Ez az oktatás mint magánjószág iránti piaci keresleti görbét mutatja. (Az egyéni keresleti görbék horizontális összeadása révén jutottunk a görbéhez.) A D_X az oktatás mint közjószág iránti aggregált keresleti görbe, vagy másként fogalmazva az externális hozamok értékelésének görbéje.

1. 3. ábra. Az oktatás mint vegyes jószág aggregált kereslete

Vagyis a görbe azt a többletkeresletet mutatja az oktatás iránt, amelyet az oktatás külső gazdasági hatásai által gerjesztett hozamok indokolnak. Leegyszerűsítve ez a görbe azt a keresletet mutatja, amelyet az iránt támasztanak a társadalom tagjai, hogy mások iskoláztassák gyerekeiket. A D_X görbét az oktatás mint közjószág iránti egyéni keresleti görbék vertikális összegzésével nyertük. Vertikális összegzéssel, azért mert az externális hozamok egyforma mennyiségben jelennek meg mindegyik fogyasztó számára. Mindenki egyformán képzettebb emberek körében fog élni, csak mindenki másként értékeli ennek hasznosságát. Az oktatás teljes aggregált keresleti görbéje, a D_S görbe az oktatás mint magánjószág és az oktatás mint közjószág iránt támasztott együttes keresleti görbe. (Ezt a D_P és D_S vertikális összeadásával nyertük.) Az S -sel jelölt görbe az oktatás kínálati görbéje. Az 1. 3. ábrán látható, hogy az oktatás teljes hasznossági görbéje a C pontban metszi a kínálati görbét, tehát OQ_S az optimális mennyiségű fogyasztás az oktatásból. Az egyéni hasznosságokat figyelembe véve csak OQ_P mennyiséget fognak fogyasztani az oktatásból, a piaci egyensúly a B pontban alakul ki. A piaci egyensúly azonban nem hatékony, mivel az egyes egyének családok döntéseikben csak az egyéni hasznosságot veszik figyelembe. Az optimális mennyiség eléréséhez viszont az externális hozamokat is figyelembe kell venni. A keresletet el kell tolni valamilyen módon, hogy a piaci egyensúly helyett az optimális egyensúly alakuljon ki. Mielőtt ennek lehetséges módjait megvizsgálnánk, emlékeztetőül tekintsük át, hogy miért jutottunk különbözőképpen az oktatás mint közjószág és az oktatás mint magánjószág iránti aggregált keresleti görbéhez.

A 1. 4. ábra az oktatás mint magánjószág, az 1. 5. ábra pedig az oktatás mint közjószág piacát mutatja. Az egyszerűség kedvéért két fogyasztót tételezünk fel. D_A és D_B A és B fogyasztó keresleti görbéjét mutatja a 1. 4. ábrán az oktatás mint magánjószág, az 1. 5. ábrán az oktatás mint közjószág iránt.

A D_A+B pedig az aggregált keresleti görbét, a 1. 4. ábrán az oktatás mint magánjószág, az 1. 5. ábrán pedig az oktatás mint közjószág iránt. A magánjószág aggregált keresletét úgy kaptuk, hogy A és B keresletét horizontálisan összeadtuk. A kereslete adott ár mellett és B kereslete ugyanazon ár mellett tehát együttesen megadja az adott árhoz tartozó aggregált keresletet. S a kínálati görbe. A piaci egyensúly E pontban van, ahol az ár OC -vel egyenlő, a vásárolt oktatás mennyisége OH , ami az A által vásárolt OF és a B által vásárolt OG mennyiségből áll ( OF+OG=OH ). A közjószág esetében más a helyzet. Az aggregált keresleti görbét – mivel a közjószágból mindenki ugyanazt a mennyiséget fogyasztja – az egyéni keresleti görbék vertikális összegzéseként kapjuk meg. Az aggregált keresleti görbe azt mutatja meg, hogy mekkora összeget hajlandók a fogyasztók együttesen költeni a közjószág adott mennyiségére. Vagyis azt feltételezzük, hogy mindenki akkora árat fog fizetni, amennyit a közjószág határegysége számára megér, és senki sem titkolja el a preferenciáit. Az adott közjószág előállításához így akkora forrás fog rendelkezésre állni, amennyit A és B együttesen fizet, vagyis a közjószág mennyisége az együttesen fizetett összeg függvénye. Az S az 1. 5. ábrán is a kínálati görbe, ami a közjószág különböző mennyiségeihez tartozó határköltséget mutatja. Az E egyensúlyi pontban az output mennyisége ON -nel egyenlő, mindenki ezt a mennyiséget fogyasztja. Az ON mennyiségű közjószág ára OK , de ez egyenlőtlenül oszlik meg a fogyasztók között, mindenki a határértékelésének megfelelő árat fizet, az A OM , míg a B OL árat ( OM + OL = OK ).

Most térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan lehetséges a keresleti görbe eltolása az externális hozamok indokolta mértékig. Kis csoportok esetén, kevés szereplővel elképzelhető, hogy a probléma önkéntes magánkezdeményezés segítségével megoldódik (például megállapodással). A falu megegyezik, hogy hozzájárul minden gyerek taníttatási költségeihez. Ebben az esetben is felmerülhetnek azonban problémák, amelyek a kormányzati beavatkozás mellett szólnak. Ilyen lehet a kizárhatóság hiánya miatt bekövetkező potyautas-probléma. Mivel senki sem zárható ki abból, hogy élvezze annak előnyeit, hogy környezetének tagjai magasan iskolázottak, ezért mindenki hajlamos eltitkolni preferenciáit: a szereplők valószínűleg megpróbálkoznak azzal, hogy a megegyezés során a közjószág iránti valóságos keresleti görbéjük által kifejezett maximális ár alá kínáljanak, nagyobb terhet hárítva ezzel a többi félre. A kinyilvánított preferenciák alapján tehát nem áll elő a közjószágnak az a mennyisége, amely a társadalom számára optimális lenne.

Nagyobb csoportok esetén, amikor a megállapodás tranzakciós költségei magasak, ugyancsak indokolt lehet a kormányzati beavatkozás. A tár gyaló felek megkeresése, a tárgyalás megszervezése és lebonyolítása költségekkel jár. A kormányzat ebben az esetben olyan szervezetnek tekinthető, amelyet az egyének azért hoznak létre, hogy csökkentse a tranzakciós költségekből származó veszteséget.

1. 4. ábra. Az oktatás mint magánjószág iránti aggregált kereslet

1. 5. ábra. Az oktatás mint közjószág iránti aggregált kereslet

Végül az is előfordulhat, hogy nem jönnek létre önkéntes magánkezdeményezések, ekkor is szerep juthat a kormányzatoknak. Ezekben az esetekben indokolt lehet, hogy a kormányzatok adókat szedjenek be, és támogassák az adott vegyes jószág előállítását, rákényszerítve ezzel a fogyasztókat, hogy hozzájáruljanak előállításának költségeihez.

A kormányzati beavatkozás megfelelő mértéke attól függ, hogy milyen relatív fontosságot tulajdonítanak az egyéni és a társadalmi hozamoknak az adott vegyes jószágból. Elvileg a támogatásnak az externális hozamok indokolta mértékig kell a keresletet megnövelnie. Az externális hozamok mértékének meghatározása nagy nehézségekbe ütközik, és mindeddig a vizsgálatok inkább a lehetséges externális hozamok meghatározására korlátozódtak. A lehetséges externális hozamok fontosabb típusait illetően általában egyetértés van, a nézetkülönbségek éppen az externális hatások mérési nehézségei következtében az externális hozamok nagyságának megítélésében vannak. A következő fontosabb externális hozamokat szokták az oktatáshoz kapcsolni.

– Az oktatás következtében a demokratikus intézmények hatékonyan működtethetők, az oktatás következtében az állampolgárok tájékozottsága olyan szintet ér el, hogy a demokratikus intézmények működőképesek lesznek [ McHahon (1987 a )]. Jó példa lehet erre a személyi jövedelem-bevallás elkészítése. A népesség megfelelő iskolázottsága esetén mindenki elkészítheti jövedelembevallását anélkül, hogy költséges apparátust kellene ebből a célból fenntartani.

–A technikai változásokhoz való alkalmazkodóképesség megnő. Schultz szerint ez az oktatás legfontosabb externális hatása. Az oktatás révén az emberek egyensúlytalanság idején is képesek alkalmazkodni a változásokhoz, és ezzel elősegítik, hogy a piacok gyorsabban egyensúlyba kerüljenek [ Schultz (1983)].

– Alacsonyabb bűnözés, amely kisebb bűnüldözési és büntetés-végrehajtási rendszer fenntartását jelenti. Az elgondolás abból indul ki, hogy az iskolázottabb embereknek kedvezőbb munkaerő-piaci kilátásaik vannak, ezért kevésbé válnak bűnelkövetőkké. Így az iskolázottság emelkedésével a bűnözés csökken. Számos empirikus vizsgálat készült az iskolázottság és a bűnözés kapcsolatáról [ Ehrlich (1975)]. A bűnözés és az iskolázottság között másfajta kapcsolat is megfigyelhető, bizonyos típusú bűncselekmények elkövetéséhez magasabb iskolázottságra van szükség. Ekkor az iskolázásnak negatív externáliái vannak a társadalom számára, s azt, hogy e kétféle externális hatás közül melyik nagyobb, nehéz eldönteni.

– Alacsonyabb szociális, munkanélküliség-kompenzációs és egészségügyi kiadások abból adódóan, hogy az iskolázottság növekedésével csökken a munkanélkülivé válás valószínűsége, és javul az emberek egészségügyi állapota.

– Kevesebb tökéletlenség a tőkepiacon. Azok a hallgatók, akik kevés kölcsönfedezettel rendelkeznek, csak korlátozott mértékben juthatnak bankkölcsönhöz saját oktatás finanszírozására, hacsak a hallgatói hiteleket nem támogatják kormánygaranciák és kamattámogatások. Ilyen támogatások esetén viszont nemcsak a hallgatók juthatnak haszonhoz, hanem az egész társadalom is, mivel az oktatás adóköltségei csökkenthetők.

– Közösségileg előállított közszolgáltatások. Ez azt jelenti, hogy a magasabb képzettségűekből álló közösségekben gyakoribb az önkéntes szolgáltatások nyújtása (öreggondozás, családi segítségnyújtás stb.).

Tovagyűrűző (spillover) hatások.  Szintén az emberitőke-beruházások állami, közösségi támogatása mellett szól az a pozitív hatás, amely akkor keletkezik valamely térség (régió, állam, ország) számára, ha egy iskolázott ember az adott térségbe költözik, de a térség nem járult hozzá az illető iskoláztatási ráfordításaihoz. Az elmozdulás, elköltözés egy adott térségből egy másikba éppúgy az emberitőke-beruházás egyik formája lehet, mint a formális iskoláztatásban való részvétel. A költözésnek költségei vannak, hozama pedig az elérhető magasabb kereset, jobb álláslehetőség. Amikor az egyén döntést hoz a költözésről, hasonló szempontok alapján teszi, mint amikor emberi tőkéje mennyiségének növeléséről határoz. Addig érdemes elköltöznie, amíg a költségek jelenlegi értékénél magasabb a haszon jelenlegi értéke. Az elmozdulás költségei kisebbek a fiatalok esetében, a várható hozam pedig – a megtérülési periódus hossza következtében – nagyobb. A magasabb iskolázottságúak várható hozama is nagyobb, mint az alacsonyabb iskolázottságúaké. Ezért nem meglepő, hogy elsősorban a fiatalabbak és a magasabban iskolázottak költöznek.

A költözés következtében viszont az a közösség, amely hozzájárult az oktatás finanszírozásához, elveszíti a hozamokat. Nem csökkennek például a szociális támogatások az adott közösségben, nem csökken a bűnözés. A település elveszti azt az adóbevételt, amely abból adódhatna, hogy az adók a jövedelemmel együtt nőnek, márpedig a magasabb iskolázottságúak keresete is magasabb általában. Ezekben az esetekben indokolt lehet az oktatás állami támogatása: azok a régiók, ahová bevándorolnak, járuljanak hozzá azoknak a régióknak az oktatási kiadásaihoz, ahonnan elvándorolnak. Általában ezzel szoktak érvelni amellett, hogy nagyobb kormányzati egységek – például szövetségi vagy központi kormányzatok – is járuljanak hozzá az oktatás finanszírozásához, de ez szól azok mellett a tervek mellett is, amelyek például az Európai Unióban az oktatás egyes szintjeinek vagy formáinak közösségi támogatását írnák elő.

Piaci tökéletlenségek

A tőkepiac tökéletlensége.  További érv amellett, hogy az államnak be kell avatkoznia az oktatásba: az oktatási tőkepiac tökéletlensége. Korábban már tárgyaltuk, hogy a kereskedelmi hitelintézmények az emberi tőke illikviditása következtében kevésbé nyújtanak hitelt emberitőke-beruházásokra, mint más befektetési célokra. Az egyéni hozamok egy része nem pénzbeli hozam. Ezeket az egyén figyelembe veszi beruházási döntése meghozatalakor, a kereskedelmi hitelintézet viszont nem. Az illikviditás miatt a hitelintézet nem csak a jelzálogproblémával találkozik, ha emberitőke-beruházásra akar hitelt nyújtani. Problémát jelent, hogy nem ismeri a hitelkérelmező képességeit – termelési lehetőségek görbéjét –, ezért nem tudja, hogy mekkora lesz az adott erőforrások felhasználásával a tőkefelhalmozás. Az egyéni megtérülési ráták szórása nagy. A hitelintézet a kockázat csökkentésére a kamat felemelésével válaszolhatna, de ekkor az alacsonyabb jövedelműek elesnének a hitelfelvételi lehetőségektől. Ugyancsak probléma, hogy az emberi tőkéből származó haszon maximalizálására érdemesebb fiatal korban beruházni, amikor az egyén a legkevésbé hitelképes. Ezt a problémát állami beavatkozással szokták enyhíteni: állami garanciavállalással vagy az emberitőke-beruházási hitelek más támogatásával. Erre a kérdésre az oktatás finanszírozásáról szóló fejezetben még visszatérünk.

Monopólium és monopszónium.  Az emberi tőke esetében is kialakulhat monopólium vagy monopszónium. Egy adott szakmában kínálati monopólium alakul ki, ha korlátozzák a képzésbe felvehetők számát, és a foglalkoztatást adott képzettség meglétéhez vagy más korlátozó feltételhez kötik (például kamarai tagsághoz). Ennek következtében az adott területen nő az emberi tőke ára, nőnek a keresetek. Mivel az adott szakterületre korlátozott a beáramlás, ezért azok, akik ott nem tudnak emberitőke-vagyonra szert tenni, más területen tesznek szert erre. A korlátozás alá nem vont foglalkozásokban ezért csökken az emberi tőke ára, mivel a kínálati görbe jobbra eltolódik.

Ha az adott emberi tőkének csak egyetlen vásárlója van, ha valamely képzettséget egy adott területen csak egyetlen munkáltatónál lehet hasznosítani, monopszónium alakul ki. Ebben az esetben az adott képzettség „speciális” képzettség lesz, annak ellenére, hogy elvileg a megszerzett tudás más munkáltatóknál is növelhetné az egyén termelékenységét. A munkavállaló ebben az esetben a kompetitív bérnél alacsonyabb bért kap.

A monopólium elleni fellépés lehet a kormányzatok feladata. Az emberi tőke kínálati oldalán kialakuló monopólium viszont gyakran éppen a kormányzati beavatkozás következtében alakul ki. Gyakran éppen a kormányzat korlátozza az egyes képzési ágakba a beáramlást, mivel jelentős állami támogatást nyújtanak a felsőoktatási intézményeknek, és a képzési költségek magasak. A korlátozás hatására viszont kialakul a kínálati monopólium.

Az információ tökéletlensége.  Az iskolázás és a munka közbeni képzés mellett az információszerzés is növelheti az egyén reáljövedelmét. Az információvásárlás az elérhető keresetekről, munkakörülményekről, illetve a munkáltatók részéről a munkavállalók termelékenységéről éppúgy emberitőke-beruházásnak tekinthető, mint a formális képzés. Az információhoz jutásnak költségei vannak. Az egyének persze költhetnek arra, hogy növeljék informáltságukat, de ez több szempontból is kockázatos beruházás. Az információszerzés költségei magasak lehetnek, és bizonytalan, hogy mi lesz az eredmény. Elképzelhető, hogy valaki beruházást végez, hogy több információhoz jusson, költségekbe veri magát, és nincs haszon, kiderül például, hogy jelenlegi állása biztosítja a legmagasabb keresetet. Az egyének gyakran érezhetik, hogy egy adott információ nem értékes számukra, de ez nem jelenti azt, hogy az senkinek sem értékes. Vagyis az információs beruházások esetén a magánkockázat magasabb a társadalmi kockázatnál. Magas magánkockázattal és alacsony társadalmi kockázattal túl kevés információt vesznek, ha azt magánúton kell beszerezni. Az információ termelési költsége csökkenő. Ez is az információ alultermeléséhez vezet. Ezer ember információhoz juttatásának költsége alig magasabb, mint egy emberé, vagyis az átlagköltség a határköltség felett van. Az átlagköltségek fedezésére a magánpiac az információ árát a határköltségek fölé helyezi, ennek eredményeként túl kevés információt vesznek, a piaci mechanizmus nem hatékony az információ-nyújtásban. Ezt az 1. 6. ábrán kísérhetjük nyomon.

1. 6. ábra. Az információ iránti kereslet és kínálat

Az ábrán Q₀ mennyiségű információt vesznek Q₁ mennyiségű információ helyett. Az emberitőke-beruházással kapcsolatos információ előállításának valamilyen formájú közületi támogatása – például munkaközvetítő hivatalok felállításával vagy az oktatási és elhelyezkedési lehetőségekről készített ingyenes vagy támogatott árú tájékoztatókkal ezért indokolt lehet.

Cobweb ciklus.  Az információs problémával összefüggő, az az állami beavatkozás mellett szóló további érv, hogy a hallgatók választásai nyomán úgynevezett cobweb ciklus alakulhat ki. Az egyének iskolázási döntéseiket a munkapiac adott, az iskolázási döntés meghozatalakor érvényes munkapiaci feltételek alapján hozzák meg. Cobweb ciklus akkor alakulhat ki, ha 1. egy adott típusú oktatásban, képzésben résztvevők meghatározott részmunkapiacon keresnek munkahelyet, ahol csak az adott végzettségűeket alkalmazzák és a 2. a képzési idő viszonylag hosszú.

A cobweb ciklus működését az 1. 7 . és 1. 8. ábra mutatja be. Tegyük fel, hogy két egyforma nagyságú emberitőke-vagyon van, de az emberi tőkék típusa különböző. Tehát például két olyan egyén közül, akik ugyanannyi ideig jártak iskolába, és minden egyéb szempontból is megegyeznek, egyikük mondjuk jogi, másikuk orvosi végzettséget szerzett. Azt is tételezzük fel, hogy e kétféle végzettséggel csak meghatározott állások tölthetők be, és az adott állások betöltését a végzettség meglétéhez kötik. Kiindulásként e két emberi tőkének ugyanakkora az ára: P₀ . A gazdasági növekedés vagy más gazdasági változás következtében az egyik fajta emberi tőke vagy képzettség esetében felfelé tolódik a kereslet, míg a másik esetében lefelé.

Ha a hosszú távú kínálati alkalmazkodás megtörténik, az 1. fajta emberi tőke, képzettség ára P₀ -ról P₁ -re nő, a kínálat mennyisége (azok száma, akik el akarnak helyezkedni az adott képzettséggel) pedig Q₀ -ról Q₁ -re. Rövid távon viszont, mielőtt a kínálati alkalmazkodás megtörténik, az árak alkalmazkodnak, az 1. fajta emberi tőke ára P₂ -re nő. A keresleteltolódást viszont a kínálat eltolódása csak hosszú idő elteltével tudja követni, mivel – mint feltételeztük – az adott részmunkapiacokon csak az adott végzettséggel alkalmaznak munkavállalókat, a képzési periódus pedig viszonylag hosszú. Az emberi tőke ára ezért az egyensúlyi szint fölött marad viszonylag hosszú időn keresztül. A 2. típusú emberi tőke esetében is hasonló folyamat figyelhető meg. A keresleteltolódás következtében először az ár alkalmazkodik, a 2. típusú emberi tőke ára P₀ -ról P₂ -re csökken. Amikor a hosszú távú alkalmazkodás megtörténik, és a kínálat mennyisége lecsökken Q₀ -ról Q₁ -re, az adott képzettség ára P₁ lesz. Az alkalmazkodási idő hosszú, ezért hosszú időn keresztül az egyének, amikor döntést hoznak arról, hogy beruházzanak-e az adott típusú emberi tőkébe, képzettségbe az egyensúlytalansági P₂ árakat veszik számításba. Ezért mindkét irányban túlalkalmazkodás történik és kialakul a cobweb ciklus.

A cobweb ciklus működését a 1. 8. ábra szemlélteti. Az ábra bal oldalán az időt tüntettük fel. Példánkban az adott képzettség megszerzéséhez öt évre van szükség. A bal oldali oszlop a munkapiaci helyzet alakulását, a jobb oldali pedig a képzési helyzet alakulását mutatja. Ha hiány alakul ki adott képzettségű szakemberekből – és a helyettesítési lehetőség kicsi vagy nincs –, a bérek alkalmazkodnak, nőnek. Mivel a megnövekedett kínálathoz alkalmazkodó első évfolyam csak öt év elmúltával jelentkezik a munkapiacon, öt éven keresztül mindig sokan kezdenek el tanulni az adott képzettséget nyújtó kurzusokon. Öt éven keresztül a kiinduló helyzet kereseti lehetőségeit veszik figyelembe döntéseik meghozatalakor.

1. típusú emberi tőke

2. típusú emberi tőke

1. 7. ábra.

Ha az alkalmazkodás azonnal megtörténik a piaci bérekhez, akkor a kiinduló helyzethez képest a 6. évben, mikor először jelentkezik nagyszámú végzős a munkapiacon, már kevesebben választják az adott kurzust. Ennek hatása a munkapiacon a kiinduló helyzethez képest a 11. évben jelentkezhet, ekkor ismét hiány mutatkozhat, és így az alkalmazkodási folyamat újból beindul. Minél hosszabb a képzési idő, annál nagyobbak lesznek a kínálati csúcsok és hullámvölgyek.

1. 8. ábra. A cobweb ciklus működése

A beavatkozás a cobweb ciklus enyhítésére többféle lehet: a várható munkapiaci helyzet előre jelzése, a képzés általánosabbá tétele, a formális képzés idejének lerövidítése, esetleg a felvételi keretszámok várható munkapiaci helyzethez igazítása. Ez utóbbi beavatkozás esetében viszont kínálati monopólium alakulhat ki az adott képzettségből, annak minden hátrányával.

Az elmondottak alapján tehát indokolt lehet valamilyen mértékű állami beavatkozás az oktatási beruházásokba. Az állami szerepvállalás megfelelő formája és mértéke azonban vitatott kérdés. Ezekkel az oktatás finanszírozásáról szóló fejezet foglalkozik.