A munkáltatók, a vállalatok is befektetnek az emberi tőkébe a munka közbeni képzés formájában. Ennek az a magyarázata – az emberitőke-elmélet szerint –, hogy a munka közbeni képzés növeli a képzésben részt vevők termelékenységét. A vállalatok számára szükséges képzett munka egy része hozzáférhető a piacon, és a vállalatok egyszerűen bérbe veszik azt. Az emberi tőke néhány formájához azonban a piacon nem lehet hozzájutni, a megfelelő szaktudást munka közbeni képzéssel lehet elsajátítani. Ennek azonban költségei vannak, amelyek csökkentik a vállalat jelenlegi nettó bevételeit. Profitmaximalizáló vállalat csak abban az esetben fog képzésre költeni, ha az abból származó jövőbeli haszna megfelelően nagy lesz, vagy ha a képzés következtében a jövőbeli költségek megfelelő mértékben csökkennek.

Annak vizsgálatához, hogy ez mikor lehetséges, Becker (1975) megkülönbözteti az általános és speciális képzést. Becker meghatározásában a képzés akkor általános , ha az a képzésben résztvevő jövőbeli termelékenységét nemcsak a képzést nyújtó vállalatban, hanem más vállalatokban is növeli. Speciális képzésről pedig akkor beszél, ha a képzés csak az adott, a képzést nyújtó vállalatban növeli a képzésben résztvevő jövőbeli termelékenységét. Nyilvánvalóan a Becker-féle teljesen általános és teljesen speciális képzés a két szélső esetet jelenti.

Általános képzés

Tökéletesen kompetitív munkapiacot feltételezve, minden vállalat béreire hat az összes többi vállalat határtermelékenysége. Profitmaximalizáló vállalat akkor van egyensúlyban, ha bérek egyenlők a határtermékkel:

Azok a vállalatok, amelyek általános képzést nyújtanak, csak akkor jutnának a képzésből haszonhoz, ha az általános képzettségűek határterméke jobban emelkedne, mint a bérek. Mivel azonban teljesen általános képzést tételeztünk fel – amely mindenhol egyformán növeli a munkavállaló termelékenységét –, valamint tökéletesen kompetitív munkapiacot, a bérek nem emelkedhetnek kevésbé, mint a munkavállaló határterméke.

Miért van akkor mégis általános képzés? A racionális vállalat csak abban az esetben nyújt általános képzést, ha nem ő fizeti a képzés költségeit. A képzésben résztvevők viszont hajlandók megfizetni ezeket a költségeket, mivel az növeli jövőbeli keresetüket. A képzésben résztvevők bére nem a lehetséges határtermékükhöz fog igazodni a képzési periódusban, hanem annál a képzés teljes költségeivel kisebb lesz, vagyis a képzésben résztvevők a képzési idő alatti alacsonyabb keresetek formájában fognak fizetni a képzésért.

Formalizálva ez a következőképpen írható fel. A vállalat akkor lesz egyensúlyban, ha kiadásainak és bevételeinek jelenértéke megegyezik egymással. Ha feltételezzük, hogy a képzés egyetlen, a kiinduló periódusra szorítkozik, akkor a vállalat kiadásait ebben a periódusban a bérek ( W ₀ ) és a képzési kiadások ( k ) jelentik, a további időszakokban pedig a kiadások a béreket jelentik, a bevételek pedig minden időszakban a határtermék értékét, MP_t -t. Vagyis felírhatjuk:

Ha az (1.6) egyenletet átrendezzük, és bevezetünk egy új jelölést:

akkor az egyenlet felírható a következő formában:

Ekkor azonban nem vettük figyelembe a teljes képzési költségeket, hiszen azok nemcsak a képzés közvetlen költségeit ( k ) jelentik, hanem azt a haszonlehetőség-költséget is, amit a képzésben résztvevő lehetséges ( MP'₀ ) és tényleges határtermékének ( MP₀) különbsége jelent, hiszen a képzéshez időt is kell áldozni, ami alatt az output növelhető lett volna. Ha a teljes képzési költségeket figyelembe vesszük ( C ), akkor az előbbi egyenlet a következőképpen módosul:

Teljesen általános képzés esetén G = 0, mivel a munkavállalók határtermékének és bérének egyformán kell növekednie tökéletesen kompetitív gazdaságot feltételezve. Ezért az (1.9) egyenlet a következőképpen módosul:

Ebből felírható az általános képzésben résztvevő képzési periódusban fizetett bére, amely:

Speciális képzés

Ha a képzés teljesen speciális, akkor a munkavállaló termelékenységét csak az adott vállalatban emeli, következésképpen az a bér, amelyet a képzés befejeztével a képzésben résztvevő más munkáltatótól kaphat, teljesen független a (speciális) képzettségtől. Ezért elképzelhető, hogy az adott vállalatban is speciális képzettségétől független lenne a speciális képzettségű munkavállaló bére. Ebben az esetben a vállalatnak kellene a teljes képzési költséget fizetnie, hiszen egyetlen racionális munkavállaló sem lenne hajlandó olyan költségeket viselni, amiből nem húz hasznot. Vagyis a képzési periódusban a képzésben résztvevő bére lehetséges határtermékéhez igazodna (ahhoz, amit akkor érne el, ha ideje egy részét nem töltené képzéssel: MP'₀ ), a képzés befejezése után viszont nem változna a bére, és nem igazodna a termelékenység növekedése miatt megnövekedett határtermékéhez, a vállalat csak akkora bért fizetne, amelyet a munkavállaló máshol is elérhetne. A képzés befejeztével a munkavállaló tényleges és képzés nélküli lehetséges határterméke közötti teljes különbség lenne a munkáltató haszna ( G ).

A munkahely-változtatás lehetősége azonban módosítja a helyzetet. Ha a vállalat fizette a képzés teljes költségét a munkavállaló esetleges állásváltoztatása megakadályozza, hogy a hasznot begyűjtse, és a vállalat beruházási veszteséghez jutna. Ha azonban a vállalat felismeri, hogy az állásváltoztatás valószínűségét befolyásolják a bérek, akkor jár el racionálisan, ha a haszon egy részét megosztja a képzésben részt vevő munkavállalóval. Ez a lépés önmagában azonban rontaná a vállalat helyzetét, hiszen felborulna az egyensúly, a képzés diszkontált költségei nem egyeznének meg diszkontált hozamával. Ezért a vállalat akkor jár el racionálisan, ha a képzési költségek egy részét is megosztja a munkavállalóval, mégpedig akkora részét, amelyet a haszonból is megoszt vele később. Ha a képzés teljes hasznát ( G'' ) felosztjuk a vállalat ( G ) és a munkavállaló hasznára ( G' ), akkor van egyensúly, ha ( G'' ) = C. Ha a -val jelöljük a teljes haszonnak azt a hányadát, amelyet a vállalat a teljes haszonból begyűjt, mivel G = aG' és G''= C, az egyenlet a következőképpen írható fel.

A munkavállalók a költségek ugyanakkora hányadát viselik (1 – a ), mint amekkora hányadot a haszonból begyűjtenek.

Profitmaximalizáló vállalat tehát az általánosan képzett munkavállalónak ugyanakkora, a speciálisan képzettnek pedig magasabb bért fizet, mint amekkora bért a munkavállaló máshol kaphatna. A speciálisan képzett munkavállalók állásbiztonsága nagyobb az adott vállalatnál, mint általánosan képzett társaiké. A nagyobb állásbiztonságnak egyrészt az az oka, hogy a vállalatnak nem érdemes a munkavállalót azelőtt elbocsátania, mielőtt legalább akkora hasznot be nem gyűjtött, mint amekkora a munkavállaló képzésének általa viselt költségei voltak. Ellenkező esetben ugyanis beruházási vesztesége lesz. Másrészt az a magyarázata, hogy a haszon megosztása ellenére a képzési periódus befejezése után a munkavállaló bére mindig kisebb, mint a tényleges határtermékének értéke. Ha egy vállalat termékei iránt a kereslet csökken, miközben a gazdaság többi részét nem érinti a keresletcsökkenés, akkor az általánosan képzettek bére, amely korábban megegyezett határtermékük értékével, most a határtermék értékének csökkenése következtében magasabb lesz, mint határtermékük értéke, ezért a vállalat – ha a béreket nem csökkentheti – az általánosan képzettek alkalmazását csökkenti, elbocsátja őket, így akadályozva meg, hogy határtermékük értéke a bérük alá essen. A speciálisan képzettek bére viszont kisebb volt, mint határtermékük értéke, ezért – bár az ő határtermékük is csökken – mindaddig, amíg a csökkenés nemolyan mértékű, hogy a határtermékből származó bevétel a ténylegesen fizetett bér alá essen, a vállalat nem fogja elbocsátani őket.

Az általános és a speciális képzés a két szélső esetet jelenti. Szinte valamennyi képzés tartalmaz általános és speciális elemeket is. A képzettségek egy része viszont speciálisnak tekinthető egy iparágra, foglalkozásra vagy esetleg egy adott területre, például országra vonatkozóan. Az ilyenfajta képzettséggel rendelkezők kevésbé hajlamosak elhagyni az adott iparágat, foglalkozást vagy országot, mivel ebből származó nyereségeik kisebbek, mint ha maradnának.