|
|
|
A túlélési módszerek közé tartozik az adóalap csökkentése: a bevétel és a nyereség egy részét eltüntetik, például úgy, hogy nem adnak vagy kérnek számlát. Az adókerülés gyakori formája az is, amikor „készülünk arra, hogy jön az év vége, és a jó magyar cégek gyakorlata szerint a nyereséget el kell tüntetni. A nyereséget csak úgy lehet eltüntetni, ha a pénz beszedjük. Ezt a pénzt utána el kell majd költeni, aminek az ellenértéke meg majd jövőre jön be, tehát most erre készülünk. Ilyenkor szeptemberben kiszámítjuk, hogy mennyi a nyereségünk, várhatóan mennyi lesz az év végén és a visszalévő hónapokban gyakorlatilag ezt kezelni kell.” (Interjúrészlet, készült 1993ban egy építőipari vállalkozás tulajdonos-vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1983.)
Egy másik esetben: „Nincs adózott nyereség, mert tavaly például ügyesen eltüntettük a nyereséget, egyszerűen havonkénti átlagolással indultunk át, akkor úgy oldottuk meg, hogy a készletgazdálkodásunkat megemeltük. A jogszabály lehetőséget adott, hogy a jövedelmet el lehet készletgazdálkodásba tüntetni, és akkor egyszerűen előrehozott beruházásokat csináltunk, tehát műszereket vettünk. És tavaly eltüntettük úgy a nyereséget, hogy a vállalkozásból nyereségadót nem kellett fizetni. És most az idén ebből tudunk élni.” (Interjúrészlet, készült 1993ban egy háztartásigép-javító kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1981.)
Az időhúzás másik elterjedt módja a késedelmes fizetés. Ennek egyszerű formája, amikor a vevő az ígértnél később, vagy a megállapodástól eltérő ütemezésben fizet. Ezzel hitelezésre kényszeríti az eladót: „Hát fizetési fegyelem: elviselhetetlenek ezek a vevők jórészt. Mindent kitalálnak, hogy miért nem fizetnek, szóval nagyon sok probléma van, ami miatt nagyon megnézzük, hogy kinek vállalkozunk. Tehát nem minden megrendelőnek fogadjuk el a megrendelését magánerős építkezésben, viszont a magánerős építésben rejlő bizonyos előnyük miatt szükségünk van erre.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy építőipari vállalkozás tulajdonos-vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1991.) „Apránként adják meg a pénzt, ez az igazság. És az majdnem annyi, mintha meg sem kaptam volna, mert egyszerre is más megkapni, meg lassanként is. Ilyen van, magán- és állami cég is van, hogy kész a munka, és azt mondja, hogy várni kell, mert nincs pénz a folyószámlán.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy építési vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1972.)
Gyakran adósságláncok vagy -körök alakulnak ki. Ilyenkor több, egymással kapcsolatban álló vállalkozó egyszerre adós és hitelező: „A tőkeszegény vállalkozást érintő probléma, hogy azt nagyon nehéz megfinanszírozni, ha nem fizetnek. Tehát mindenki beleesett abba a csapdába, hogy vagy elad, vagy valamilyen szolgáltatást nyújt, és akkor azt átmeneti nehézségeire hivatkozva, nem fizeti. Nem azért, mert nem akar, hanem mert nem tud.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben vállalkozók egy csoportjával egy kisvárosban.)
Ebben az üzleti légkörben a kényszer már nem játszik jelentős szerepet a hitelnyújtásban: „Na most a szerződő partnereknél vannak bizonyos nehézségek. Tehát ezek közintézmények. Egyszerűen az van, hogy eddig mindig év végére kifizették a pénzt, de ők is költségvetésből gazdálkodnak, és a költségemelkedés megfojtja őket. Én tudomásul veszem, és azt mondom, hogy nincs értelme, hogy én eladjam a pénzemet egy banknak, vagy éppenséggel bepereljem őket, nincs értelme, mert a szerződött, illetve partneri kapcsolat ezt nem kívánja meg. Ha egy abszolút vadidegen ember lenne, akkor talán azt mondanám, hogy talán lehetséges, de (…) nem került eddig peres útra a dolog. Én jobban szeretem a peren kívüli egyezséget.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy háztartásigép-szerelő kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1980.) Más esetekben főként a vállalkozók közötti bizalom működteti a túlélést jelentő hitelkapcsolatokat: „Olyan partnereim vannak, akik megértik azt, hogy nekik is csak akkor fogom kifizetni, ha nekem fizetnek. Tulajdonképpen egymásnak kölcsönadunk ilyen formában. Ez a segítségnek egy olyan formája, amit nem tudok máshogy fogalmazni, mint egy vállalkozói gesztus. Nem mindenhol jellemző. Itt ennek nagyon sok esetben köszönhetem a létemet.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben vállalkozók egy csoportjával egy kisvárosban.)
A túlélést segítheti, hogy a vállalkozási forma rugalmas váltásában és a baráti háló pénzének összeszedésében szerzett tudásukat is felhasználva, a szocializmus utáni világban számosan a piac, az irányítás és a stratégia szempontjából egységes vállalkozásukat külön adózó, saját bankszámlával, adatszolgáltatással rendelkező vállalatokra bontják. Többnyire a halmaz egyik eleme a profitcenter. Mások a munkaerőt, az állóeszközöket is elkülönült „vállalatban” tartják: „Együtt csináljuk édesapámmal, nekem is meg édesapámnak is vannak saját autóink, amelyeket bérbe adunk, meg neki is van egy alkalmazottja, meg nekem is, és tanulók is vannak nálunk. Kettő-kettő, külön-külön. A számlázás is külön van, de a munkát együtt vállaljuk.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy karosszérialakatos kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1978.)
„Az üzlet a feleségem nevén van, de hát mind a ketten csináljuk. Mert a söröző, a másik, az az én nevemen van. Egyéni vállalkozóként csináljuk, és ez két külön vállalkozás.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy cukrászvendéglős vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1991.) Egy másik esetben: „Külön vállalkozóként ugyanezt a profilt csinálja a nejem. Egy időben ő is segített, aztán fönn az új lakótelepen egy kis boltot vállalkozóként csinál. Úgy, hogy én adom neki az árut, tehát bizományba adok árut a mi árukészletünkből, és ugyanúgy viszonteladóként működik.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy számítástechnikai és műszaki cikkeket értékesítő gmk vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1989.)
Míg ezekben az esetekben a f orgalom (és az adóterhek) kedvező szétterítése a cél, máskor a saját vállalkozások közötti pénzmozgatások hatására javult a vállalkozások együttes likviditása : „Ilyen volt, azt hiszem 1991ben, hogy nem volt annyi pénzem, amennyi kellett volna, ilyen áthidaló megoldás volt, hogy a férjem számlájáról átutaltunk az enyémre, és két hét múlva visszautaltam az övére. Tehát ilyen volt, vagy ötször kértem kölcsön tőle.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy magángyógyszertár tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1990.)