A szocialista gazdaságban a kisvállalkozások elsősorban a család, a háztartás munkaerejét hasznosították. A vállalkozók a nagy körültekintéssel kiválasztott tanulókat és a kevés számú alkalmazottat bizalmi emberüknek, „szinte családtagnak” tekintették.

A vállalkozások döntő hányada a szocializmus után is a család munkaerő alapját hasznosítja ( Czakó–Vajda [1993]). Az idegen munkaerőt is alkalmazó nagyobb vállalkozások igen gondosan válogatják össze a csapatot. Főként a kulcsembereket nézik meg alaposan: „csak egy két elbocsátás volt, és ez annak következtében ilyen kevés, hogy nagy körültekintéssel veszek fel embereket, ajánlólevél alapján. Utánuk nézek, ki volt, hol volt, mit csinált. Ki is alakult egy láncrendszer a városban, ennek alapján lehet érdeklődni. Akiket elbocsátok, azokról is tudnak a többiek.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy magánvendéglő tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1984.)

A munkaerőpiacon egyre erősebb a verseny, a munkaadók válogatnak a munkavállalók között. Köllő János és Nagy Gyula nemzetközi összehasonlításon alapuló számításai szerint a szelekció nagy vesztesei a több évtizede munkaviszonyban állók, az ő kereseteik csökkentek a szocializmus után a leggyorsabban ( Köllő–Nagy [1995]). A vállalkozók is szívesebben alkalmaznak szakképzett, iskolázott fiatalokat : „Az alkalmazottaim fiatalok, az átlag 37 éves kor alatti. Megpróbáltam a szervizből öreg szakikat áthozni. Azzal a munkatempóval, azzal az életvitellel és életfelfogással én nem tudok egy fedél alatt meglenni. Nem! Inkább vállaltam azt, hogy fiatalokkal – úgymond megfelelően előképzett, de nem megfelelő szinten képzettekkel – kezdek. És én a manuális részében, az effektív javítás-szerelésben is és az egyéb részben is eleinte bent voltam. Most már a műhelyt, hála istennek, teljesen le tudom tenni. Teljesen önállóan viszik a fiúk, mindenféle szakmai probléma és gond nélkül. Tehát minden autószerelőnek érettségije van, minimum két szakmája: vagy technikus vizsgája pluszban, vagy mesterlevele pluszban.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy autószalon tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1990.)

Az újfajta munkaerkölcs különösen a szocializmus alatt „lezüllött szakmák” vállalkozói számára fontos válogatási szempont: „Én nem tudom deficitből finanszírozni a boltot. Nem megy úgy, mint a vendéglátásnál, hogy képesek voltak fenntartani egy húszfős üzemet, amikor a forgalom gyakorlatilag a munkabéreket sem biztosította. Ez persze megérte nekik, mert mellette meg mindenki lopott, ott ahol tudott. Lopott a dolgozó, ez így volt. Ez nálunk sohasem ment, és ezek a dolgozók ugye ott nőttek fel. Én igazából ilyen dolgozót nem is igen veszek fel, aki a vendéglátóiparban dolgozott hosszú éveken keresztül. Én annak nem vagyok a híve. Inkább felveszek teljesen fiatalokat, akik vagy itt tanulnak, vagy hasonló helyen.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy vendéglőscukrász vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1991.)

A szocializmus családi vállalkozásainak működési elvei, szokásai és erkölcsei a tekintetben is tovább élnek a nagyobb vállalkozásokban, hogy a vállalkozók gondoskodnak az embereikről: „Sokkal egyszerűbb volt egyedül, hiszen nem volt az embernek csak magával kapcsolatban vagy a családjával szemben felelősségérzete. Ez a felelősségérzet borzasztó módon megnövekedett azáltal, hogy most már az ember alkalmazottat tudhat a vállalkozásban. És ezek az alkalmazottak részesei ennek a vállalkozásnak. Úgy érzem, a vállalkozónak mindig és mindenkor felelősséget kell éreznie a dolgozója iránt is. És minél több a dolgozó, annál nagyobb a felelősség.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy fogtechnikai gmk tulajdonos-vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1980.)

A gondoskodás fontos eleme a biztonság. A dolgozó biztos lehet abban, hogy a vállalkozás hullámvölgyeiben is rendben kifizetik a bérét : „az alkalmazottat ki kell fizetni, nincs mese, az alkalmazottat az nem érdekli, hogy a vállalkozónak nincs pénze: ha ő száz órát ledolgozott, akkor a száz óráért a munkabér nyilvánvalóan megilleti.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy építőgép-javító vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1988.) „Úgy irányítjuk a dolgokat, úgy kell a számláknak mindig kimenni, a pénzeket kipréselni, behajtani, úgy kell költekezni, hogy a bérrel mindig rendben legyen a dolog. Olyan előfordult, hogy inkább nem fizettük ki valamelyik szállítónkat, csúsztunk, de bért fizettünk.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy nyomdaüzem tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1973.)

A kulcsemberek számolhatnak a munkahely, ha nem is garantált, de viszonylagos biztonságával is . Amikor nincs megrendelés, vagy kevesebb a szokásosnál, „előkészítünk, felújítunk berendezéseket, tehát akkor is dolgozunk, amivel máskor nem tudunk foglalkozni. Tehát tételezzük fel, hogy automata mosógépet vagy szivattyút kicserélünk. És amikor nincs időnk rá, akkor a raktárból kicseréljük, de amikor időnk van rá, akkor a tekercset fölújítjuk, fölszimmeringezzük, újra készítünk magunknak egy báziskészletet, amit aztán olcsóbban tudunk ezáltal adni az ügyfélnek: nem 1500, hanem 900 forintért, mert alkatrészekből összerakjuk. És ezáltal a végszámlánkat olcsóbbá tudjuk tenni.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy háztartásigép-javító kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1980.)

A családias kisvállalkozásban a teljesítményt javító fontos tényező a jó hangulat : „Nem vagyok dilis főnök, másrészt meg sokat adok a munkahelyi légkörre, mert a munkahelyi légkörnek nálam nagy presztízse van. Tehát havonta névnapok megtartása, aztán megpróbálom azt, hogy tényleg családias legyen a légkör, mert én személy szerint a napi 12–14 órámat letöltöm, és nem mindegy, hogy hol. Most tehát a kollegák körében is megpróbáljuk úgy, hogy akár még a cég is hozzájárul az ünnepekhez vagy egyebekhez. Megpróbálom azt a légkört kialakítani lehetőleg, hogy ne úgy legyünk itt, hogy no most a munkaidő minél előbb leteljen, hanem úgy, hogy jó hangulattal.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy számítástechnikai és műszaki cikkeket értékesítő gmk vezető-tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1989.)

A bérfizetés, a munkahely viszonylagos biztonságáért, a jó munkahelyi légkörért cserébe a vállalkozók azt várják a munkavállalótól, hogy – ahogy a családi vállalkozásokban szokás – fogadja el, hogy az így garantált bé rét, jövedelmeit a vállalkozás teljesítményének függvé nyében növelik vagy csökkentik: „Meg van mondva a dolgozóknak, hogy amit kitermelünk, azt tudjuk kiosztani. Meg van mondva, hogyha lébecolunk és nem termelünk, akkor az lesz, hogy egy valakit el kell küldeni, vagy nem fogok tudni fizetni. Tehát ezt tudják nagyjából.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy számítástechnikai cikkeket forgalmazó vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1991.) Egy másik helyen „havi elszámolás van a fizikai létszám részéről. Ami azt jelenti, hogy ha a termelés kisebb, mint amennyi a hónapban kiszámlázható összeg, akkor nem kerül kifizetésre a bér, hanem levonások vannak.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy építőipari kft. társtulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1991.)

Míg a kulcspozícióiban levőkben a vállalkozók az „egy hajóban evezünk” érzését igyekeznek erősíteni, a kiszolgáló vagy háttértevékenységet végzőkkel szemben a munkaerő-piaci kereslet és kínálat kemény feltételeit érvényesítik. A képzetlen segéderőt, mivel így olcsóbb, lehetőség szerint alkalmi vagy idénymunkásként foglalkoztatják. Más esetben a vállalkozás egy részét, a korábban ismertetett módon, alvállalkozásokba telepítik. Az ilyenfajta megállapodásokat mindenképen a költségek és a hasznok gondos összevetése, a piaci helyzet elemzése előzi meg: „Mindig a szűk keresztmetszetűeket adjuk ki. Például most forgácsolóban vagyunk szűk keresztmetszetben. De szűk keresztmetszet van most a lakatosszakmában is, tehát részegységeket adunk ki, és mi szereljük össze, ha ilyen dolog van. Tulajdonképpen ezeket a termékeket, ezeket a dolgokat mi meg tudjuk csinálni, de a szűk keresztmetszet miatt, szabadságolás, egyéb dolgok miatt kell kiadni. Ez egy állandó kör. Így lehet kikerekíteni, tudni illik a pulzálásokat a külsőkkel lehet kiegyenlíteni. Hát nálunk a cél az egyenletesség…” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy fémmegmunkáló kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1973.)

A speciális szolgáltatásokat nyújtó adószakértőkkel, könyvelőkkel, tervezőmérnökökkel eseti vagy állandó szerződéseket kötnek: „Termékfejlesztéssel ma nem tudunk foglalkozni, sokkal nagyobb műszaki háttérre van ehhez szükség, de ha mégis valamilyen termékfejlesztésre van szükségünk, akkor önálló mérnöki irodával fejlesztetjük ki. Azt a munkát kiadjuk, mert itt kialakítani egy ilyen szervezői hátteret nem áll módunkban, nem is tudjuk kihasználni. Tehát részfejlesztési, termékfejlesztési feladatokkal megbízzuk azokat, akik ezzel foglalkoznak.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy fémmegmunkáló kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1973.)

Az ilyen megállapodásokat is megelőzi a ráfordítások és a hasznok alapos összevetése: „Azt hiszem, hogy lassan az lesz a jó, ha az embernek amerikai szisztémára lesz egy ügyvédje, egy könyvelője, mert bármennyire is egyéni vállalkozás és kisebb létszámú, mint a mienk, lassan nem fogunk megbirkózni ezekkel a dolgokkal saját erőből. Mert egyrészt nem tudjuk követni az állandó változásokat, egyszerűen lehetetlenség a munka mellett, másrészt időben és munkában is elég sokat vesz igénybe.” (Interjúrészlet, 1993-ban egy autószerelő kisvállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1977.)