A kapcsolatok hálója, benne különösen a család, nemcsak a vállalkozások hatékonyságát és ezzel túlélési esélyeit javította, de a piacgazdaság hiányzó (a szocializmustól idegen) intézményeit is helyettesítette. A kisvállalkozóknak hitelt, üzleti, vállalatvezetési tanácsot adó bankokat, mint láttuk, sokszor a rokonok, barátok helyettesítették. Ugyancsak a háló pótolta – jól-rosszul

– a fejlett ipari országok közös beszerzési szövetkezeteit vagy vállalatait, kooperációs, termékfejlesztési vagy adótanácsadó irodáit, vállalkozókat oktató, továbbképző szervezeteit. Nem helyettesítette viszont a kapcsolatok hálója az érdekképviseletek szervezeteit, a kamarákat, az ipartestületeket és a vállalkozói szövetségeket.

A második világháború után hamarosan megalakultak a koalíciós pártok befolyása alatt álló kisiparos és kiskereskedő érdekvédelmi szervezetek, de a szakmai érdekvédelem legfontosabb szervezetei továbbra is a többnyire már a századforduló előtt felállított ipartestületek maradtak. A kommunista hatalomátvétel után a kommunisták befolyása alatt álló érdekvédelmi szervezetek, a Kiosz és Kisosz foglalták el a helyüket: „Az ipartestületek általános felszámolása gyakorlatilag 1949 júniusa és decembere között befejeződött és így a kisiparosok egyedüli képviselete a Kisosz lett.” ( Gervai [1960] 314. o.)

Minden iparos és kereskedő köteles volt belépni ezekbe a szervezetekbe. Más szakmai szervezetekhez, a szakszervezetekhez és az ifjúsági szövetséghez hasonlóan a Kioszt és a Kisoszt is a „transzmissziós elv” ( Lenin [1921]) alapján szervezték meg. Fő feladatuk, akárcsak a többi „áttételnek”, a központi párthatalom terveinek, céljainak a végrehajtása volt: „A szervezet (a Kiosz – L. M .) célja – az alapszabály szerint – az alkotmány 56. §-a alapján az ország dolgozó kisiparosságának népi demokratikus szellembe való összefogása, szocialista hazaszeretetre és törvénytiszteletre való nevelése, anyagi, szociális és kulturális színvonalának az emelése. Munkáját oly módon kell megszerveznie, hogy a helyi ipar területén a lakosság szükségleteinek kielégítését a népgazdaság érdekeinek megfelelően, a szocialista ipar tevékenységét kiegészítően szolgálja.” ( Gervai [1960] 315. o.) A felülről jött parancsok végrehajtása és a kisiparosok nevelése mellett a két szervezet szabályzata a tagok érdekvédelméről és a tagoknak nyújtandó szolgáltatásokról is rendelkezett. A Kiosz feladata volt többek között: „közreműködni az anyag- és hitelbiztosításban”, elősegíteni a kisiparosságnak a betegségi biztosításban és az üdülésben való részvételét (…), előmozdítani és megszervezni a kisiparban a szakmai utánpótlást (…), a kisiparosság teherbírásának figyelembevételével közreműködni a helyes és arányos adóztatás megvalósításában.” (Uo.) A Kiosz és a Kisosz hatósági funkciókat is ellátott, ők bonyolították például a mestervizsgákat.

A kisiparosok és kiskereskedők tudomásul vették a kényszertagságot, de sokan közülük a tagsági díj fizetésén túl nem tartottak fenn kapcsolatot a szakmai szervezetekkel, nem vették igénybe szolgáltatásait: számukra a Kiosz, Kisosz ma is felesleges intézmények: „…tulajdonképpen semmiféle szolgáltatást nem nyújtott. Azonkívül, hogy a tagdíjat beszedték, meg küldtek egy újságot.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy vegyeskereskedés tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1990.)

A két szervezet történetének fontos eleme, hogy vezetői és a szervezetben dolgozók fokozatosan használatba vették és használták a formális jogokat, jogosítványokat. Az érdekvédelem és a képzési és más szolgáltatások hatékonyságának javulását tapasztalva, az iparosok és kereskedők egy kisebb csoportja ezért a felügyeletükre létrehozott szervezeteket kapcsolatteremtésre, információszerzésre és a hatalom befolyásolására (érdekvédelemre és kijárásra) is használta. Főként a Kiosz és Kisosz területi szerveiben, ezeken belül a középszintű és helyi szakmai csoportokban tevékenykedő tekintélyes iparosok és kereskedők jutottak így információhoz és befolyáshoz.

Azok viszont, akik az állami vagy a szövetkezeti szektorban dolgoztak, és mellék- vagy másodállásban váltották ki az iparengedélyüket, illetve akik az állami és a magánvállalkozás korábban említett kombinációiban (gebin, vállalati gazdasági munkaközösség stb.) tevékenykedtek, elsősorban az állami vállalat párt- és szakszervezeti hierachiájában szereztek a vállalkozásuk számára fontos híreket, építettek ki kapcsolatokat. A vállalkozásokban ugyanis az átlagosnál több párttag vett részt ( Róna-Tas [1995]), és igen sokan közülük a vállalati munkaszervezet kulcspozícióiban foglaltak helyet ( Fekete – Lukács [1988]). Így az átlagosnál jobban tájékozódtak a vállalat beruházási, értékesítési terveiről. Hosszú évek során szerzett helyismeretük megkönnyítette a vállalat kapacitástartalékainak feltárását és hasznosítását ( Laki [1984]). Kapcsolataik révén kis kockázattal használhatták magáncélokra a vállalati infrastruktúra fontos elemeit (telefon, szállítóeszközök) is. Különösen előnyösnek bizonyult, ha a belül szerzett készségeket, információkat „kívül,” a magángazdaságban is hasznosíthatták: „Én tájékozott voltam a piacon, végül is mindig mozgalmi ember voltam és úgy irányítottam a szövetkezeti ipart, hogy benne voltam, elnökségi tag voltam, egy szélesebb látóköröm volt ebben a dologban. Ugye akkor az ipartestületnél szintén voltam, a Kiosznál voltam elnökségi tag, tehát bizonyos gyűléseken felfigyeltek rám, és akkor a feladatok megoldásánál az ember látóköre bővül, ha erre nyitott.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy háztartásigép-szerelő kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1980.)