1988–1989-ben összeomlottak a közép-kelet-európai szocialista rendszerek. Az ellenzék és a kommunista kormány közötti megállapodás szerint Magyarországon is megtartották a pártok versenyén alapuló szabad választásokat. Ezeket a hatalom korábbi birtokosai elvesztették. Az új parlament és a győztes pártkoalíció által alakított új kormány azonnal hozzálátott a tervgazdasági rendszer lebontásához és a modern piacgazdaság intézményeinek felállításához. Az átalakulásnak újabb lendületet adott a Szovjetunió 1991-ben kezdődött felbomlása. Ez a nem várt eseménysorozat nagymértékben befolyásolta a magyarországi magánvállalkozás esélyeit és kockázatát, a magánszektor fejlődését. A változások elemezését a statisztikai adatok bemutatásával kezdjük.

A magánszektor terjeszkedését gyakran illusztrálják a vállalatok számának növekedésével.

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv [1994] 95. o. , Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1995] .

A 4.6. táblázat jól mutatja a gazdasági szervezetek számának gyors növekedését. „A piaci szereplők (jogi, nem jogi személyiségű gazdasági szervezetek és egyéni vállalkozások együtt) száma 1994. december 31-én első ízben haladta meg az egymilliót, amely 2,8-szerese volt az 1989. év véginek.” ( Sántha [1996] 423. o.) A növekedés egy másik mutató szerint is igen figyelemre méltó: „1988-ban – a jelenlegivel összehasonlítható struktúrában – Magyarországon ezer lakosra 32 piaci szereplő jutott, 1992. év végén 72, 1993-ban 85, 1994-ben pedig már 98 szervezet.” (Uo.)

A vállalatszám gyors növekedése nem magyar sajátosság. Leila Webster adatai szerint a bejegyzett vállalatok száma Csehszlovákiában 1989 és 1991 között 130-ról 39 434-re emelkedett. Ugyanebben a két évben a csehszlovákiai egyéni vállalkozók száma 8779-ról 1 175 716-ra nőtt! Lengyelországban ugyanebben a két évben 11 693ról 45 077-re emelkedett a bejegyzett vállalatok száma. Az egyéni vállalkozások száma itt lassabban nőtt, mint Csehszlovákiában, aminek fő oka, hogy a lengyel mezőgazdaságot elkerülte a tömeges kollektivizálás. A növekedés így is figyelemre méltó: a lengyel egyéni vállalkozások száma 1989-ben 813 500 volt, 1991-ben már 1 420 000. ( Webster [1995] 178. o.)

Csehszlovákia kettéválása után sem csökkent a vállalatalapítási láz Csehországban. „A cseh vállalat-nyilvántartási hivatal 1993. januári adatai szerint a bejegyzett vállalkozók száma Csehországban 1 060 222 fő, ez a cseh munkaerő 22,5 százaléka.” ( Benáček [1995] 39. o.) A volt szovjet birodalom más országaiból származó elszórt adatok hasonlóan viharos vállalatszám-növekedést sejtetnek. ( Gács– Karimov–Schneider [1993], illetve Frydman–Rapaczynski [1994].)

Visszatérve Magyarországra, a gazdasági szervezetek számáról közölt idősorokból ( 4.7. táblázat ) nem derül ki, magán-, vegyes vagy köztulajdonban vannak-e a vállalatok. Aligha kétséges azonban, hogy az új egyéni vállalkozók szinte kivétel nélkül a magánvállalatok számát gyarapították, a magánszektor súlyát növelték a gazdaságban. A vállalatok másik csoportjában. „A (jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiség nélküli –

L. M .) társas vállalkozások tulajdoni összetételében megjelenik ugyan az önkormányzati, illetve állami vagyon, de ennek meglehetősen kicsi a súlya.” ( Czakó–Vajda [1993] 15. o.) A társas vállalkozások 88,8 százaléka kizárólag magántulajdonban, 5,7 százaléka vegyes tulajdonban van, és mindössze 5,5 százalék, ahol kizárólag közület a tulajdonos (uo.).

A társas vállalkozások csoportjában maradva, az egyes vállalkozási formák közötti arányeltolódások is a magángazdaság térnyerésére utalnak. 1989 után a szövetkezetek száma az átlagosnál lassabban nőtt, a túlnyomórészt állami tulajdonban levő vállalatoké pedig folyamatosan csökkent. A magánosításhoz szükséges részvénytársasági formába alakuló, majd részben privatizált vállalatok száma eközben folyamatosan emelkedett.

A szocializmus hibridjeinek, az állami-szövetkezeti tulajdont és a magánhasznosítást egyesítő gazdálkodási formáknak a gyors térvesztése is a magángazdaság térnyerésére utal . A háztáji gazdaságok 1988-ban még 281 ezer, 1993-ban már csak 37 ezer hektáron gazdálkodtak. A gazdasági munkaközösségek száma is folyamatosan csökkent a szocialista rendszer összeomlása után ( 4.8. táblázat ). Ebben része volt annak is, hogy „1990 óta ugyanis e formában már új szervezet nem alapítható.” ( Sántha [1996] 424. o.). Csökkent a szerződéses boltok és vendéglátóhelyek száma is. Ilyen formában 1988-ban 11 385, 1990-ben már csak 8397 egységet működtettek. ( Magyar Statisztikai Évkönyv [1990] 157. o.)

*Átalakításra kötelezett gazdasági szervezet.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1989]–[1995].

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyvek [1989]–[1994].

A piacgazdaságokra jellemző formák számának gyors növekedése, a szocializmusban uralkodó, illetve népszerű vállalati, vállalkozási formák számának csökkenése tehát a magángazdaság térnyerésére utal. Nem mutatja azonban a térnyerés sebességét. A vállalatszám csupán azt mutatja, hogy hányan regisztráltatták magukat a cégbíróságokon, illetve váltottak vállalkozói igazolványt. Nem jelzi, hogy a bejegyzett magán- és köztulajdonú vállalkozásoknak mekkora hányada „üres”, azaz nem vásárol inputokat és nem bocsát ki terméket vagy szolgáltatást. Az 1989 utáni Magyarországon korántsem elhanyagolható az ilyen vállalatok száma. Egy felmérés során kiderült, hogy a „megkeresett vállalkozói címek negyede-harmada valójában csak a hivatalos kimutatásokban létezett, a valóságban nem”. ( Czakó–Kuczi–Len-gyel–Vajda [1994] 5. o.) Az árnyékvállalatok elsősorban adó-, vám vagy más kedvezmény megszerzésére jöttek létre. Az „üresek” nélküli vállalatszám-növekedés a magángazdaság jóval szerényebb térnyerését sejteti.

A foglalkoztatási adatok ( 4.9. táblázat ) is a magángazdaság növekvő jelentőségét mutatják. Az így mért növekedés jóval szerényebb a vállalatszámra vonatkozó adatok által jelzettnél. A magángazdaság ugyanis akkor nyert tért a foglalkoztatási szerkezetben, amikor a munkahelyek száma jelentősen csökkent: 1989-ben még 4 822 700, 1995-ben már csak 3 636 400 aktív keresőt tartottak nyilván Magyarországon.

Forrás: MHP [1996] 15. o.

A szektor súlyának mérésére alkalmas másik mutatóról, a magánvállalatok vagyonáról sajnos nincs értékelhető adatunk. Tudjuk viszont, hogy csupán „32 százalékot tesz ki a jelenleg valamilyen termelővagyonnal rendelkező háztartások aránya” ( Társadalmi tagozódás … [1994] 95. o.). Ennek az adatnak az értékelését nehezíti, hogy nem tartalmazza a háztartások termelővagyonná alakítható pénzvagyonát. A számba vett (nem pénz) vagyonból ráadásul kimaradtak a termeléshez szükséges gépek és eszközök. Az ezek után megmaradó termelővagyon túlnyomó része föld, „a vagyonnal rendelkezők többségének – 26 százalékának – csak földvagyona van, ipari és szolgáltatási célokat szolgáló vagyona van 6 százaléknak” (uo.). Ha eltekintünk a földvagyontól, akkor kiderül, hogy az olyan családokban, ahol a családfő önálló iparos és kereskedő, több mint a kétharmad nem rendelkezett a fenti módon meghatározott termelővagyonnal. A vagyonadatok értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy a vállalkozások viszonylag nagy hányadának nincs, vagy alig van szüksége termelővagyonra. Ezek olyan tevékenységet folytattak/folytatnak, amihez nem kell gép, szerszám, üzemcsarnok, raktár és eladótér. Többnyire idetartoznak a gyorsan növekvő számú szellemi szabad foglalkozásúak, akik 1995-ben már az egyéni vállalkozók közel harmadát (31,2 százaléka) adták ( Sántha [1996]). A tevékenységek felől közelítve: 1995-ben a magyarországi vállalkozások 30,8 százaléka foglalkozott ingatlanügyekkel és bérbeadással, amihez ugyancsak nincs szükség jelentős termelővagyonra. ( Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1995] 133. o.)

A vagyon, a foglalkoztatás és az ágazati, tevékenységi szerkezet e tulajdonságai már jelzik, hogy a Magyarországon a huszadik században páratlan méretű, robbanásszerű vállalkozásszám-növekedés elsősorban a kisméretű vállalkozások szaporodásával járt . A húsznál kevesebb főt foglalkoztató legkisebb vállalatok aránya gyorsan nőtt 1989 után ( 4.10. táblázat ).

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1992].

Az újonnan alapított vállalatok többsége a fejlett piacgazdaságokban sem indul növekedésnek. Az Egyesült Államokban alapított vállalatok 50–70 százaléka – főként a kis cégek – már az első évben csődbe megy és felszámolják. ( The State of … [1986] 3. o.)

A vállalatok további nem kis része – mind Nyugaton, mind Magyarországon – tudatosan kerüli a növekedést : „50–60 fő a tervem, és akkor is csak úgy, hogy esetleg két műszakon belül. Efölött nem. Nem igazán tudom átfogni, és nem is akarom. Ugye, egy bizonyos létszám fölött van egy tehetetlensége az üzemnek, műhelynek, illetve nem annyira közeli a kapcsolat, amennyire kellene az én megítélésem szerint. Tehát magyarul: már közvetett vezetés van, és ott már nem érzem igazán jól magam.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy fémtechnikai lakatos vállalkozás tulajdonos-vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1973.) Egy vendéglős szerint: „Ez a vállalkozási forma igazán úgy működik jól, ha az ember csinálja. Ha odaadja valakinek, az már nem olyan, az már más. Tehát rájöttem arra, hogy az ilyen típusú vendéglátást, legyen az melegkonyha, cukrászda, söröző, bármi, ezt távirányítással nem lehet csinálni. És én úgy hiszem, hogy még a világon sem tudták megcsinálni, beleszámítva a McDonald’st, hogy hálózatot építettek. De hogyha az ember nincs ott, és nem néz rá naponta, és nem érzi a felelősséget az üzlet iránt, akkor előbb-utóbb csúszik a dolog.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy cukrász kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1990.)

A következőkben azt igyekszünk bizonyítani, hogy a kezdeti erős szelekció és a növekedés tudatos kerülése nem elegendő a jelenség megértéséhez. A sok esetben elmaradt, halasztott növekedés éppúgy magyarázatot igényel, mint a vállalatszám robbanásszerű növekedése.