A vállalkozók nemcsak az indításkor, de a magánvállalkozás működtetése során is alkalmazkodtak a szocialista gazdaság változó kockázati feltételeihez. Az új rendszerben nemcsak felújították, újratanulták, de továbbfejlesztették a háború előtti kisvállalkozói magatartás számos elemét.

Ide sorolhatjuk a vállalkozás szüneteltetését, újraindítását. A bejegyzett vállalkozások felszámolását (az iparengedélyek visszaadását) többnyire nem követte a tevékenység szüneteltetése. Mindössze annyi történt, hogy az addig legális tevékenységet engedély nélkül folytatták (többnyire kisebb kibocsátással).

A szüneteltetés helyett vagy mellett sokan a formák váltogatásával, a politikai vezetés által éppen kedvelt és támogatott vállalatformák átvételével is csökkenteni próbálták a működtetés kockázatát. Egy gazdasági munkaközösség vezetője így mérlegelte vállalkozása helyzetét 1983-ban: „Van egy tervem, amit a többiekkel egyeztettem. Ebben elvi egyetértés van. Ha már nagyon úgy néz ki, hogy befellegzett ennek a vállalkozási formának, akkor gyorsan meg kell teremteni az átmenetet egy kisszövetkezetbe. Ami biztos, hogy jobban megtűrt vállalkozási forma, az már jogi személyiség, meg a szövetkezeti tulajdon, az ma már elfogadott….” (Interjúrészlet, készült 1983-ban egy felületvédelemmel foglalkozó vállalkozás vezetőjével. A vállalkozás kezdő éve: 1982.)

Laky Teréz e viselkedés széles körű elterjedésére hívta fel a figyelmet: „Az utóbbi csaknem két év alatt sok, különféle tevékenységű pjt-t és gmk-t ismertem meg, úgy tűnik úgyszólván mindegyiknek volt előélete. Sokan próbáltak törvényes kereteket találni akkor is: megszerezték a kisipari működési engedélyt, az Áfész gesztorságát, megkeresték a tsz-t, amely a tevékenységet melléküzemágként befogadta. Mások csoportosan vagy egyedileg – használjuk a közkeletű kifejezést – egyszerűen »maszekoltak«. Amikor lehetőség nyílt rá, tevékenységüket a korábbi, kényszerű formák közül az alkalmas törvényes keretek közé helyezték.” ( Laky [1984] 11–12. o.)

A szüneteltetést, az át- vagy visszalépést az illegális gazdaságba, sőt a formaváltást is könnyítette az alkalmazkodásnak az a – már a háború előtt elterjedt – módja, amikor a vállalkozók egyszerre voltak állami alkalmazottak és a magángazdaság szereplői. „A vállalkozók igyekeztek mérsékelni a vállalkozással egyébként természetszerűen együtt járó kockázatot azzal, hogy csak fél lábbal lépték át az államilag szervezett gazdaság határát, és csak kicsiny hányaduk vált valóban magánvállalkozóvá, többségük biztos és kényelmes állásokból ruccantak át vállalkozónak.” ( Csillag [1988] 130. o.) Idézett cikkében Laky Teréz az érintett munkavállalói kör mindössze két százalékára tette az új formák keretében legális vállalkozásba kezdők számát, de a „két százalékhoz tartozók zöme is megtartotta munkaviszonyát eredeti munkahelyén – a kisvállalkozás a szabadidejét terheli”. ( Laky [1984] 2. o.) Ugyanebben az időszakban „a magánkisipari létszám szándékolt és égetően szükséges növekedése helyett – a már említett új üzletkörökben (például személyfuvarozás – L. M .) tevékenykedők egyelőre még bővülő körét leszámítva – továbbra is az összlétszám stagnálása, a nyugdíjas iparűzőktől eltekintve pedig csökkenése a jellemző. Emellett a főfoglalkozású iparosok összlétszámon belüli arányának 70-es évek eleje óta tartó fogyása a legutóbbi években felgyorsult.” ( Gábor R.–Horváth D. [1987] 417. o.) Ezzel párhuzamosan nőtt a munkaviszony mellett iparjogosítvánnyal rendelkezők aránya a kisiparosok között ( 4.1. táblázat ).

Forrás : Magyar Statisztikai Zsebkönyv (Központi Statisztikai Hivatal, Budapest) megfelelő kötetei alapján számolva.

A mellék- és másodállások növekvő aránya mellett nem meglepő, hogy a nyolcvanas évek magángazdaságában is túlsúlyban voltak az igen kis méretű vállalkozások. Kemény István okkal említi, hogy az átlagosnál nagyobb méret gyakran szemet szúrt a helyi vagy az országos hatalomnak, és adott esetben tehetős vállalkozókat használtak elrettentő példának ( Kemény [1992]). Ilyen körülmények között ebben az időben a kis méret, a növekedés elutasítása is a sikeres alkalmazkodás egyik bevett módszere volt.

1988-ban a kisipari vállalkozások átlagos létszáma 1,6 fő volt – az ipari és szolgáltató vállalkozások legalább felében a vállalkozó egyedül tevékenykedett. A magánkereskedelemben és vendéglátásban működő 39 612 boltban és vendéglátóhelyen 68 200 fő dolgozott, így az átlagos létszám a belkereskedelmi magánszektorban 1,7 fő volt 1989-ben. ( Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1989].) Az építőiparban ugyanebben az évben a 25 606 egységnél 76 500 fő dolgozott, az átlagos létszám itt három fő körül volt.

A bruttó termelési értékre vonatkozó 1986-os adatok is a törpevállalatok túlsúlyát jelzik. Az 4.2. táblázat ban természetesen nem szerepelnek az adókerülés miatt eltitkolt jövedelmek, ám ezek sem módosíthatták jelentősen a kialakult méretarányokat.

*Vendéglátó-ipari egységek, illetve boltok.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1988] alapján számolva.

A mezőgazdaság félmagán és magánszektorában is a kis méretek uralkodtak. 1989-ben a 1 millió 436 ezer kistermelő gazdaság a földterület 12 százalékán, 1 millió 118 ezer hektáron gazdálkodott. Egy gazdasághoz így átlagosan 0,76 hektár tartozott. Egy évvel korábban 1988-ban az akkor 1 millió 376 ezer háztáji, kisegítő és egyéni gazdaság 110,2 milliárd forint bruttó termelési értéket állított elő, egy gazdaságra így mintegy 80 ezer forint jutott.

Az állami munkahely megőrzésével, a kis méretekkel, a vállalkozás szüneteltetetésével vagy a formaváltással sokan javították a vállalkozásuk túlélési esélyeit. E módszerek egymáshoz kapcsolódtak, közös alkalmazásuk rendszerint még hatásosabban csökkentette a kockázatot. A kis méret vagy a minimális állótőke könnyebbé teszi a ki- vagy a belépést valamely áru vagy szolgáltatás piacára. A főmunkahelyét megtartó vállalkozó összes jövedelmének tekintélyes része a többé-kevésbé garantált bér. Ez másként azt jelenti, hogy a vállalkozásból származó kiegészítő jövedelem és ezzel a vállalkozás mérete lefelé is mozgatható. Az ilyen vállalkozás rövidebb-hosszabb ideig kisebb lehet, szüneteltethető, anélkül hogy a vállalkozó egzisztenciája alapjában megrendülne.