A forradalmat követő restauráció és megtorlás ( Kis [1988]) első hónapjaiban is folytatódott a magángazdaság fellendülése. A Kádár-kormány és a visszaépülő párt- és állami apparátus 1957 első felében nem a magánszektor visszaszorítására, hanem a fejlesztésére és integrálására törekedett. Gyorsították és egyszerűsítették az iparengedélyek kiadását. „A kormány (1957 – L. M .) január 26-án határozatot hozott a magánkisipar fejlesztéséről, s ebben többek között kimondta az érvényes adókulcsok 20 százalékos csökkentését, valamint a hivatalostól eltérő kalkulációs ármegállapítást a 1946-os rezsi- és haszonkulcsok visszaállításával. Lehetővé tette a kisiparosok közületi munkavállalását, nyilvános pályázati alapon biztosította – az állami szektorral azonos áron – az anyagellátást, továbbá módosította az exporttevékenységüket akadályozó jogszabályokat. Egy hónappal később a kisipari adócsökkentést a magán-kiskereskedőkre és az önálló szellemi foglalkozásúakra is kiterjesztették.” ( Berend [1988] 100. o.)

Jelentős könnyítéseket vezettek be az adózásban is. Az új kormány megszüntette az alkalmazotti különadót, továbbá kimondták, hogy „a magánkisiparosok adóelőlegét és végleges adóját 1957. január 1-től az adótételek átlagosan 20 százalékos csökkentésével (…) kell megállapítani” ( Gervai [1960] 218. o.).

Újból ösztönözték az állami tulajdon és a magánérdekeltség összekapcsolását is. Ezt szolgálta „a Gazdasági Bizottság döntése is 1957. február 1-én az állami boltok egy részének bérbeadásáról. Az állami kiskereskedelem és vendéglátóipar »vállalati gazdálkodás keretében nagy nehézségekkel« üzemeltethető egységeit eszerint magánosoknak adnák bérbe.” ( Berend [1988] 100. o.)

A forradalom első napjaiban eltörölték a kötelező beszolgáltatást, és ezt az intézményt a forradalom ellenfelei sem állították vissza. A Kádár-kormány a magánparaszti gazdaságok tartós és tömeges fennmaradását ígérte. A mezőgazdasági szövetkezetek életében pedig újból fontos szerepet kaptak a háztáji gazdaságok.

A politikai megtorlást a magángazdaság korlátozott kiterjesztésével kombináló új vezetés elsősorban a gazdasági visszaesés okozta munkanélküliség és az ezt kísérő feszültségek enyhítését remélte a magánvállalatoktól: például „az államapparátus racionalizálása következtében a létszámfelettiek egy részét a magánkisipar felé irányították” ( Gervai [1960] 99. o.).

A gazdasági visszaesést azonban nem várt gyors fellendülés, helyreállítási periódus követte ( Jánossy [1966] 82–83. o.). Már 1957 második felében a szocializmusban szokásos túlkereslet jelei mutatkoztak a munkaerőpiacon. A gazdasági fellendülés esélyeit növelte a szocialista országok által 1957 közepén nyújtott jelentős devizahitel is ( Berend [1988] 118. o.). Hasonló hatása volt annak, hogy az adósságok egy részét elengedték.