A szűrőelméletet több vizsgálat is megpróbálta empirikusan bizonyítani vagy cáfolni. Ez azonban elég komoly nehézségekbe ütközik, mivel közvetlenül nem tudjuk vizsgálni, hogy hogyan változik, vagy változik-e egyáltalán az iskolázás hatására az egyének termelékenysége. A vizsgálatok ezért közvetettebb bizonyítékokat próbáltak meg felsorakoztatni. A fontosabb empirikus vizsgálatok a következő feltételezésekből indultak ki.

– Az úgynevezett Wiles-hipotézis azt állítja, hogy ha a szűrőelmélet helyes, akkor nem lehet bérkülönbség azok között, akik egy állást pontosan az előírt végzettséggel – például egy adott szakot elvégezve – töltenek be, és azok között, akik nem az adott képzettségben szereztek végzettséget, de ugyanannyi ideig jártak iskolába, mint a másik csoport. Ha helyes a szűrőelmélet, akkor a specifikus végzettség nem befolyásolhatja a munkavállaló sikerességét egy adott poszton [ Wiles (1974)]. A Wiles-hipotézist többen is megvizsgálták. Miller – Volker (1984) műszaki és közgazdasági végzettségű pályakezdők béreit hasonlította össze Ausztráliában. Azt találták, hogy azok, akik közgazdasági végzettséggel dolgoztak közgazdász foglalkozásokban, nem kerestek szignifikánsan többet, mint azok, akik műszaki végzettséggel dolgoztak közgazdász foglalkozásban. Ez a szűrőelméletet erősítette meg. Ugyanakkor azok, akik műszaki végzettséggel dolgoztak műszaki munkakörökben, 5 százalékkal többet kerestek, mint azok a közgazdász végzettségűek, akik műszaki munkakörökben dolgoztak. Ez viszont inkább az emberitőke-elméletet erősíti meg.

– Egy másik feltételezés szerint, ha a munkáltatók a végzettséget használják szűrőként, akkor azoknak, akik elvégeztek egy adott iskolát és megszerezték az azt igazoló bizonyítványt, magasabb bért kell kapniuk, mint azoknak, akik azonos ideig jártak ugyan iskolába, de végül nem szerezték meg az adott képzettséget, mert az iskolázás végén lemorzsolódtak. (Például, ha valaki elvégezte a középiskola négy osztályát, de nem érettségizett le.) A szűrőelmélet értelmében a lemorzsolódás negatív jelzés a munkáltatónak a munkavállaló képességeiről. Az emberitőke-elmélet szerint viszont, mivel azonos tőkeakkumulációt hajtott végre a két csoport, azonos béreket kell kapniuk. [Ezt a feltételezést a „kutyabőr” ( sheepskin ) érvként nevezik az irodalomban.] A kérdés empirikus vizsgálatát többen is elvégezték [ Layard – Psacharopoulos (1974), Hungerfold–Solon (1987) Hartog (1983)]. R. Layard és G. Psacharopoulos lemorzsolódottak és végzettek adatait felhasználva vizsgálták az oktatás megtérülését a két csoport számára, és úgy találták, hogy nincs szignifikáns különbség a két csoport között. J. Hartog kereseti függvényt állított fel, amelyben a magyarázó változók között a legmagasabb iskolai végzettség szerepelt, valamint egy kétértékű változó, amely azt jelezte, hogy a legmagasabb végzettséget bizonyító bizonyítványt is megszerezte-e az illető. Az eredmények azt mutatták, hogy a végzettség tényleges megszerzése csak a felsőfokú végzettség esetében befolyásolta a kereseteket.

– Amennyiben a szűrési hipotézis erős változatát elvetjük, vagyis azt, hogy a munkáltatóknak munka közben sem állnak rendelkezésre információk dolgozóik munkateljesítményéről, akkor az oktatás alapján történő szűrés szerepe a munkában töltött idővel arányosan csökken. Ekkor a különböző képzettségű csoportok kezdeti jövedelemkülönbségeinek csökkenniük kellene, ha az oktatás valóban nem növelné a termelékenységet. Psacharopoulos (1979) az Egyesült Királyságra vonatkozó adatokat vizsgált, elkülönítve a versenyszektort és a kormányzati (nem verseny-)szektort. Mindkét szektorban azt találta, hogy életkereseti görbék alakulása nem támasztja alá a szűrőelmélet erős változatának feltételezéseit. A vizsgálatot mások is megismételték, a Cohn–Kiker–Oliveira (1987) az Egyesült Államokra vonatkozó keresztmetszeti adatokat használta fel. Ez a vizsgálat is a szűrőelmélet erős változatának elvetéséhez vezetett.

A legtöbb empirikus vizsgálat a szűrőelmélet helyességére az önfoglalkoztató csoportokat vetette össze az alkalmazásban állókkal. Az elgondolások szerint ugyanis, ha elfogadjuk a szűrőelméletet, akkor azok, akik önfoglalkoztatók, nem fognak saját iskoláztatásukra költeni, mivel önmaguk szűrésének nem lenne értéke. Az önfoglalkoztatók és alkalmazásban állókat összehasonlító, a szűrőelmélet helyességét értékelő empirikus vizsgálatok különféle eredményekre vezettek. Az első ilyen jellegű tanulmány – Wolpin (1977) – úgy találta, hogy nincs szignifikáns különbség a két csoport iskolázottságában, és ezért elutasítja a szűrőelméletet.

Egy másik vizsgálat foglalkozási csoportonként vetette össze az alkalmazásban állók és önfoglalkoztatók adatait [ Riley (1979)]. Arra a megállapításra jutott, hogy a foglalkozási csoportok egy részében a szűrésnek fontos szerepe lehet, míg a foglalkozások egy más csoportjában elhanyagolható. Ugyancsak foglalkozási csoportonként vetette össze az iskolázottság szintjét az alkalmazásban állók és önfoglalkoztatók között Cohn–Kiker–Oliveira (1987), de nem talált a szűrés jelentős hatását megerősítő eredményt.

Egy újabb vizsgálat, amelyet I. B. Tucker végzett el 1980-as adatok felhasználásával, regresszióelemezés segítségével vizsgálja az önfoglalkoztató és az alkalmazásban állók között mutatkozó kereseti különbségek magyarázó változóit. Az oktatásnak mindkét csoportban szignifikáns hatása volt a keresetekre, sőt az önfoglalkoztató csoportban a formális iskoláztatás hatása valamivel nagyobb volt. Ezért ez a vizsgálat is elveti a szűrőelméletet [ Tucker (1985)].

A szűrőelmélet ilyen módon való tesztelése ellen az az érv hozható fel, hogy az csak akkor volna helyes, ha az egyének már az iskolázási döntések meghozatala előtt ismernék annak valószínűségét, hogy önfoglalkoztatók lesznek, és fogyasztóik nem akarnák végzettségüket szolgáltatásaik minőségére vonatkozó jelzésként használni [ Lazear (1992)]. Orvosok, ügyvédek és hasonló foglalkozások esetében pedig valószínűleg éppen erre használják a végzettséget. Ezért az önfoglalkoztatók és alkalmazásban állók összehasonlításával nem dönthető el, hogy helyes-e a szűrőelmélet.

– Más módszerrel kísérelte meg elkülöníteni a szűrés hatását Boissiere– Knight–Sabot (1985). A szokásos kereseti függvényben szereplő adatokat – keresetek, iskolázás hossza, munkában eltöltött évek száma – kiegészítették két képességet mérő változóval. Az egyik a vizsgálatban résztvevők megértő (kognitív) képességét mérte, ezt az iskoláztatás termelékenységnövelő hatásaként értékelték, míg a másik változó a következtető képességet vizsgálta, amit kiinduló adottságként értékeltek. Ilyen módon közvetlenül akarták mérni a képességek és az iskolázottság keresetekre gyakorolt hatását. A vizsgálatot kenyai és tanzániai adatokon végezték, a képességet mérő mutatókat saját adatgyűjtésükre támaszkodva, a megfelelő képességeket mérő tesztek elvégeztetésével alakították ki. Eredményeiket úgy értékelték, hogy azok az emberitőke-elméletet erősítik, bár a szűrés is magyarázó erővel bírt. Hasonló vizsgálatok már korábban is készültek. A legfontosabb probléma ezekkel a vizsgálatokkal, hogy nagyon nehéz elkülöníteni – ha egyáltalán lehetséges – az adottságokat és a tanult képességeket.

Az eddigi vizsgálatok eredményei, úgy tűnik, inkább az emberitőkeelmélet javára döntik el a vitát, bár a szűrőelmélet gyengébb változatának alátámasztására is szolgálnak tapasztalatok, vagyis hogy a munkáltatók magasabb kezdő fizetéseket fizetnek a magasabb végzettségűeknek, mivel nem áll rendelkezésükre információ az illető termelékenységéről. A legtöbb szerző szerint önmagában az a tény, hogy az iskolarendszer szelektálja a hallgatókat, hogy szűrési funkciót is ellát, nem zárja ki feltétlenül, hogy az iskolázás elősegíti a termelékenység növelését is. A kérdés inkább az, hogy e két funkció közül melyiknek mekkora a relatív fontossága.