A vállalati szerkezet és a versenyképesség összefüggéseit elemzők körében általános az a vélemény, hogy a fejlett piacgazdaságokban a kis- és középvállalatok jelentős versenyhátránnyal indulnak a nagyvállalatokkal szemben. „Ezek a hátrányok a vállalati élet majdnem minden területén jelentkeznek, így az alapításkor, a beszerzésben, a termelésben és az értékesítésben.” ( Koitte [1982] 117. o.) A hátrány fő oka, hogy tovább nem oszthatóságuk miatt bizonyos költségek nem csökkenthetők a vállalat méretével arányosan. Egy műszaki fejlesztő bére, egy vásári piachely ára vagy az adóív postázási díja nem különbözik a kis- és a nagyvállalatoknál, de az utóbbiak több kimenőre (outputra) tudják „teríteni” ezeket a költségeket. Ezért a fejlett ipari országokban az elmúlt évtizedekben kiépült – az államnak a gazdaságban betöltendő szerepéről a törvényekben (számos helyen az alkotmányban) rögzített elveknek megfelelően – a kisvállalatok verseny hátrányait kiegyenlítő intézmények rendszere.

Többnyire ebbe a rendszerbe tartoznak:

– a törvényhozásnak a kisvállalkozókkal foglalkozó testületei,

– a versenyhátrányok kiegyenlítésére szakosodott kormányügynökségek és hivatalok,

– a kisvállalatok fennmaradását, alapítását segítő pénzkezelő intézmények, bankok,

– pénzalapok,

– adózási kedvezmények,

– a kisvállalatok kockázatvállalási képességét fokozó intézmények, szabályozási kivételek,

– a kisvállalatok vezetési színvonalát növelő állami intézmények, támogatások. ( Laki [1983–1985].)

A rendszerváltás utáni magyar kormányok feltételezték, hogy a hazai kisvállalkozók is érzik a fejlett piacgazdaságokban tevékenykedő kisvállalat „szokásos” versenyhátrányait. Ezért, főként a nyugat-európai mintákat követve, gyors ütemben építették ki a vállalkozástámogatás magyarországi intézményeit.

Más feladataik mellett a vállalkozások támogatásával is foglalkozó számos hivatal, intézmény tevékenységének összehangolására az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium „mint a kis- és középvállalkozás fejlesztés kormányzati felelőse” ( A kis- és középvállalkozás … [1997] 1. o.) működteti a Vállalkozásfejlesztési Tanácsot, „amelynek munkájában az érdekelt tárcák mellett részt vesznek a gazdasági kamarák, valamint a vállalkozói, érdekképviseleti és szakmai szervezetek képviselői, továbbá miniszteri felkérésre vállalkozók is. A Tanács alapvető feladata a vállalkozói szféra és a kormányzat közötti »párbeszéd« javítása, s a stratégiai kérdésekben közös állásfoglalás kialakítása.” (Uo. 8. o.) A támogatási rendszer nemcsak funkcionálisan tagolt, hanem többszintű is. A kormány mellett a nagyobb önkormányzatok is létrehozták a (kis)vállalkozások támogatását szolgáló szervezeteiket. Számos kisebb városi önkormányzat mellett működik kisvállalkozási iroda vagy referens. Tovább tagolja a rendszert, hogy a vállalkozások támogatása elsősorban az állami és az önkormányzati intézmények feladata, ám működnek ilyen célú magánintézmények is.

A mezőgazdaságon kívüli állami támogatás központi intézménye az 1990-ben létrehozott, jogilag az államigazgatástól független Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA). „Az MVA induló tőkéje 4,2 milliárd forint volt, amely arra szolgált, hogy elősegítse a már működő kis- és középméretű – legfeljebb 150 személyt foglalkoztató és maximum 300 millió forintnyi nettó árbevételű – magánvállalkozások szakmai, piaci fejlődését, és támogatásával hozzájáruljon új vállalkozások elindításához. A támogatási eszközök között szerepelnek kedvezményes hitelek, a hitelek fedezetére források nyújtása, kezesség vállalása és vissza nem történő támogatások odaítélése.” ( Vajda [1996 b ] 20. o.)

Mint Vajda Ágnes megállapítja: „A feladatot centralizált szervezet nehezen tudná teljesíteni. Elindult ezért a helyi vállalkozói központok kiépítése és a tanácsadói hálózat megteremtése.” (Uo.) A hálózatnak 1996 tavaszán 19 helyi vállalkozói központja és több mint 150 alirodája működött. „A megyeszékhelyeken működő HVK-k [helyi vállalkozói központok] és a nagyobb településeken létrehozott alirodáik feladata, hogy közvetlen kapcsolatot tartsanak a vállalkozókkal és vállalkozásokkal, források bevonásával és programok kialakításával ösztönözzék vállalkozások alapítását, támogassák növekedésüket, programokat alakítsanak ki vállalkozók képzésére, vállalkozói ismeretek oktatására és a régiók gazdasági fejlődésének elősegítésére. A helyi vállalkozói központok ugyancsak alapítványi formában működnek. A helyi vállalkozói központok helyi szervezetek (önkormányzatok, érdekképviseletek, pénzintézetek stb.) által alapított nonprofit szervezetek, melyeket helyi forrásokból minimálisan 10 millió forinttal alapítottak, és amelyekhez az MVA mint alapító vagy csatlakozó hozzájárult saját vagyonából további 10 millió forinttal. Működési költségeiket saját forrásból, a programokat PHARE-, illetve MVA-alapokból finanszírozzák.” (Uo.)

Az MVA hálózata, illetve az általa kezelt Start Garancia Alap több kedvezményes hitelkonstrukciót működtet. Ezek „kidolgozásának célja az volt, hogy a kezdő vagy a már egy ideje eredményesen működő kis- és középvállalkozások finanszírozási problémáira megoldást találjon.” ( A kis- és középvállalkozások helyzete [1996] 128. o.) Az MVA mikrohitelét „csak olyan vállalkozók igényelhetik, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a tíz főt, a vállalkozás saját vagyona 2,5 millió forintot és az éves árbevétele sem lehet 8 millió forintnál magasabb”. (Uo. 129. o.) A Reorg–Start hitelt egészen a legutóbbi időkig „jogi személyiségű társaságok nem vehették igénybe, illetve csak 0–3 éves vállalkozói kör lehetett hitelfelvevő.” ( A kis- és középvállalkozás … [1997] 7–8. o.) Ez a hitelkonstrukció olyan természetes személy finanszírozásának megteremtését szolgálja, akik csőd-, illetve felszámolási eljárás során értékesítendő vagyontárgyak megvásárlását, reorganizációját akarják végrehajtani.” ( A kis és középvállalkozások helyzete [1996] 130. o.) Az MVA pénzügyi programjába tartozó PHARE-hitelprogram pedig „gépek, berendezések és egyéb állóeszközök vásárlására vehető fel, forgóeszközök finanszírozására maximum 25 százalék vehető igénybe. A hitel felvételére az a kis- és középvállalkozás jogosult, ahol az állam vagy a külföldi befektetők részesedése nem haladja meg az 50 százalékot.” (Uo. 128. o.)

A mezőgazdasági kisvállalkozások támogatása a többi ágazattól többé-kevésbé elkülönített rendszerben folyik. A mezőgazdasági kisvállalkozások „csaknem két tucat különféle hitelre pályázhatnak. Ezek között olyanok is vannak, amelyekért csak mezőgazdasági vállalkozások folyamodhatnak, mint az új mezőgazdasági-gépvásárlás kamattámogatásos hitele mezőgazdasági gépek és berendezések vásárlására és az EBRD mezőgazdasági átalakulási program hitele.” ( Vajda [1996 b ] 13. o.)

A kisvállalkozók támogatását is szolgálja a Munkaügyi Minisztérium által létrehozott Országos Foglalkozási Alapítvány munkahelymegtartó programja. Az Alapítvány olyan „profitorientált szervezeteknek nyújtott bértámogatást, vagy vállalta át azok kamatterheit, ahol a cég bizonytalan gazdasági helyzete hosszabb távon a munkahelyek megszűnésével fenyegetett”. ( Neumann [1996] 2. o.) A Foglalkoztatási Alaphoz hasonlóan működik a Területfejlesztési Alap, a Gazdaságfejlesztési Alap, a Központi Műszaki Fejlesztési Alap és a Központi Környezetvédelmi Alap. Ezeknél „ nem különböztetik meg célzottan a kis- és középvállalatokat ”. ( A kis és középvállalkozások helyzete [1996] 139. o.)

A kisvállalkozók hozzájuthatnak az egyes fejlett ipari országok kormányai által finanszírozott kedvezményes hitelekhez is. Ilyen volt a Start-hitel, amelynél „Németországból 1991 májusában 100 millió márka kedvezményes kamatozású kölcsön került felvételre, a kis- és közepes vállalkozások megteremtésének finanszírozására. A kölcsön-megállapodás értelmében az MNB hasonló nagyságú refinanszírozási hitellel egészíti ki a német hitelt. Az úgynevezett japán forrású hitelt a japán kormány nyújtotta. Maximum 200 fő alkalmazottat foglalkoztató, illetve maximum 2 milliárd 500 millió forint termelési értéket előállító vállalkozások vehetik igénybe, a hitel célja új beruházások támogatása, vállalkozások bővítése, termelékenység, hatékonyság növelése.” ( A kis- és középvállalkozások helyzete [1996] 141. o.)

A versenyhátrányok kiegyenlítésére, a kisvállalkozások támogatására szánt, részben külföldi, részben a központi és a helyi költségvetésekben elkülönített pénz jelentős része áramlik át a hitelezési csatornán , helyesebben csatornahálózaton – ide folyik be és innen folyik a különböző programok finanszírozásában részt vevő, főként a kedvezményes hiteleket folyósító bankokhoz, majd onnan tovább a vállalkozókhoz vagy a vállalkozók teljesítményét javító szervezetekhez.

A vállalkozásokat támogató pénzek áramlását segíti a kormány által nyújtott kamattámogatás és hitelgarancia. Itt egyes minisztériumok közvetlenül is részt vesznek a kis- és középvállalatok támogatásában.

A Pénzügyminisztérium beruházási kamattámogatását igénylő „egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, közhasznú társaság. szövetkezet, vámszabadterületi társaság lehet, ahol a foglalkoztatotti létszáma legfeljebb 100 fő, és a szervezet legalább egy éve működik”. ( A kis- és középvállalkozások helyzete [1997]) 155. o.

Hasonló elvek szerint működik a Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium kamattámogatási programja. Itt már olyan nagyobb vállalatok is pályázhatnak, ahol „a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a támogatás igénybevételekor nem haladja meg az 500 főt”. Fontos megkötés, hogy csak bizonyos tevékenységeket folytató cégek jelentkezhetnek a programba: „ipari, építőipari, szálláshely-szolgáltatás, illetve közúti jármű- és közszükségleti cikkjavítás”. (Uo. 55. o.)

A Földművelésügyi Minisztérium kamattámogatására szolgál a felszámolási kamattámogatás. „A hitelek mellett működnek garanciaalapok és elkülönített állami alapok kifejezetten a mezőgazdasági vállalkozások támogatására (a földművelési alapok csoportján belül állattenyésztési, földvédelmi, halgazdálkodási, mezőgazdasági és erdészeti, vadgazdálkodási alapok).” ( Vajda [1996 b ] 13. o.)

A kedvezményes hitelek felvételét segítik a hitelgaranciák. A kormány, továbbá egyes pénzintézetek és érdekképviseletek által alapított Hitelgarancia Rt. „szolgáltatásait magánszemélyek, egyéni vállalkozók vagy magánszemélyek többségi tulajdonában levő vállalkozások. (…) vehetik igénybe. A hitelfelvevő által teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma – a hitelfelvétel időpontjában – nem haladhatja meg a 300 főt. Az MRP-szervezetek esetén ez a létszámkorlátozás nem érvényesül.” ( A kis- és középvállalkozás… [1997] 11. o.) Hasonló elvek alapján működik az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, amelyik „legfeljebb 60 főt foglalkoztató kis- és középvállalkozások hitelfelvételéhez nyújt garanciát”. (Uo. 12. o.)

Kizárólag kisvállalkozóknak nyújtott adókedvezmények nincsenek, de ők is igénybe vehetik például a magas munkanélküliséggel sújtott térségek és vállalkozási övezetek beruházóinak járó adó- és amortizációs kedvezményeket vagy az exportbővítő beruházási adókedvezményt. A mezőgazdasági őstermelő, „ha igazolvánnyal rendelkezik, akkor az összevont adóalap adóját legfeljebb 100 ezer forinttal csökkentheti”. (Uo. 2. o.) Továbbá: „Kedvezményben részesül az az egyéni vállalkozó, aki szerződés alapján a szakképző iskolai tanuló gyakorlati képzését vállalja.” (Uo. 3. o.)

A fejlett ipari országokban több évtizede elemzik a kisvállalatok állami támogatási rendszerének teljesítményét: „Néhány szélsőséges álláspont szerint minden támogatási rendszer támadás a piacgazdaság alapjai ellen. A szerzők többsége óvatosabban fogalmaz és a támogatásmentalitás elterjedésének hátrányos következményeire, az elkényelmesedés, a hibás szelekció veszélyeire figyelmeztet. Akik elismerik, hogy egy modern gazdaságban elkerülhetetlen számos tevékenység állami támogatása, azok elsősorban a támogatások túlzottan bürokratikus elbírálási, adatgyűjtési rendszerét bírálják. A vállalkozók nemcsak az űrlapokon igazodnak el nehezen, de már a túlzottan sok (…) támogatási cél és program között sem igazodnak el. Sőt a támogatási programok egy része olyan bonyolult, hogy még a szakemberek sem képesek őket teljesen áttekinteni. A kérelmezési rendszer többnyire túlzottan terjedelmes, a kérelmek előkészítése hosszú ideig tart. (…) A bürokrácia burjánzása mellett – amely valamilyen mértékben minden kérvényezés és elbírálás velejárója – többen rámutatnak arra, hogy a támogatandó iparágak, naturális célok között igen sok az olyan, ahol elsősorban a nagyvállalatok tevékenykednek. Így a kisvállalatok számára fontos programokra viszonylag kevesebb pénz jut. Ráadásul a kisebb vállalatok arányuknál kisebb hányadhoz jutnak a támogatási pénzekből. (…) A támogatási rendszer bírálói felhívják a figyelmet arra is, hogy a kérelmek elbírálásának adott rendszere a jól informált, egészséges kisvállalatoknak kedvez, noha nem feltétlenül csak az ilyenek szorulnak támogatásra.” ( Laki [1984] 111–112. o.)

Ez az összefoglalás a kiépült, lassan változó nyugatnémet támogatási rendszerről készült, amely a vállalatok viszonylag állandó száma mellett működött. Az alig néhány éve felállított és igen gyorsan növekvő számú vállalkozást érintő magyar támogatási rendszer egyes részeit elemzők írásaiban is felbukkannak hasonló következtetések: „Már az elmúlt évben is működött jó néhány, állami eszközökkel támogatott hitelkonstrukció. Ezek azonban – a tapasztalatok szerint – nem a kis- és középvállalkozások jelenlegi helyzete által diktált célt, a kisvállalkozói kör megerősödését, versenyképességének javulását szolgálták, hanem alapvetően a vállalkozások megszületését támogatták (mint például az Egzisztencia-hitel, vagy a Start-hitel), vagy a már megerősödött, közepes méretű vállalkozások finanszírozási lehetőségeit bővítették (például a japán Start-hitel).” ( A kis és középvállalkozás … [1997] 6. o.) „Elvileg nincsenek kizárva a kis cégek a felsorolt (kedvezményes – L. M. ) hitelekből, de a kiírt feltételeknek általában nem, vagy csak részben tudnak megfelelni.” ( Révész [1995] 15. o.)

A magyar támogatási rendszer egyes elemeinek, alrendszereinek megalapozott bírálata, a fejlett országokban tapasztalt gyengeségek felbukkanása fontos információ a finomításhoz, javításhoz, de még nem elegendő az átfogó értékeléshez. Tovább nehezíti az értékelést, hogy a fejlett országokban használt hatékonysági becslések és más értékelő módszerek átvétele is kockázatos, hiszen az ottani helyzettel szemben Magyarországon gyorsan nőtt a vállalkozások száma, miközben vállalattámogatásra a források szűkösen álltak rendelkezésre, és a támogatási intézményrendszerben dolgozó szakemberek jelentős része menet közben szerezte meg a rendszer működtetéséhez szükséges tudást.

A teljesítményét talán nem, de a hatókörét jelzi, hogy hány vállalkozás áll kapcsolatban a meglehetősen bonyolult magyar rendszerrel: „A helyi vállalkozási központoknak is említésre méltó a szerepe az önállói szférában: a megkérdezettek 11 százaléka áll vele hivatalos vagy személyes kapcsolatban.” ( Czakó–Vajda [1993] 17. o.)

Valószínűleg ennél sokkal kevesebben vették igénybe a kínált szolgáltatásokat. Laky Teréz kutatásai szerint 1993 végéig E-hitelt 3305 fő, PHARE-hitelt 409 vállalkozó használt fel, Start-hitelben pedig összesen 3283 fő részesült ( Laky [1994]). A munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására létrehozott programban 1991ben 1071, 1992-ben 5493, 1993-ban 13 377 munkanélküli vett részt ( Fre y [1994]).

Az Országos Foglalkoztatási Alapnál: „1993-ban a kuratóriumi döntésekkel 190 pályázót részesítettek összesen 1 001 514 000 forint támogatásban, akik összesen 17 686 fő megtartását vállalták. 1994-ben 124 pályázó kapott 666 154 000 forintot, 11 189 fő foglalkoztatásának feltétele mellett. 1995-ben 75 elfogadott pályázatra 363 500 000 forint támogatást ítéltek meg 6105 munkahely megtartásának kötelezettsége mellett.” ( Neumann [1996]) Az 1992ben indított Mikrohitel-programban 1996. május 31-ig a „beérkezett pályázatok száma 12 856, a jóváhagyott pályázatoké 6778 és a folyósítottaké 5917”. ( Vajda [1996 b ] 23. o.)

Az idézett részadatok jelzik, hogy a magyar vállalkozói közösség törpe kisebbsége részesült a támogatási rendszer kedvezményes hiteleiben. A rendszer biztosította más szolgáltatásoknál is hasonló a helyzet: például 1995-ben az Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány „tanácsadást és oktatást biztosító programjain keresztül összesen közel 36 ezer vállalkozó részesült regisztrált tanácsadásban vagy vett részt tanfolyamon ”. (A kis- és középvállalkozások helyzete [1996] 124. o.)

A vállalkozók nagy többsége tehát kívül marad, számukra a rendszer semleges, hatásait nem érzékelik. E jelenség és ezzel a rendszer teljesítményének értékelését nehezíti, hogy a többség kívül maradásának nem elhanyagolható okát a támogatási rendszeren kívül kell keresni. A pénztámogatások jelentős része a bankrendszeren keresztül jut el a vállalkozókhoz. A továbbiakban ezért áttekintjük a bankok érdekeltségét a kisvállalatok finanszírozásában.