A nyugdíjrendszerek finanszírozási modelljei között sajátos helyzetet foglal el az úgynevezett tőkefedezeti finanszírozás. Ez a modell alkalmas a szolgáltatás meghatározta rendszerek finanszírozására, teljes tőkefedezettel működik. Lényege, hogy az aktív biztosítottak minden évben járulék formájában befizetik az adott évben jogerősen megállapított nyugdíjak induláskori tőkeértékét. Vagyis az aktívak mintegy végkielégítik a tárgyévben nyugdíjjogot szerzett társaikat.

Egy ilyen rendszer bármikor bevezethető. Alkalmas olyan szolgáltatások rendszeresítésére, amelyek nincsenek várakozási időhöz kötve, bár a modell kiköthet várakozási időt is a szolgáltatásaihoz. A modell stabil finanszírozást ígér, mert a jogerősen nyugdíjasok jövőbeli kifizetéseinek a fedezete elkülönített tartaléktőke formájában rendelkezésre áll.

Természetesen a befektetési kockázatok és az inflációs veszély okozta nehézségek a jelzett modell alapján finanszírozott rendszert éppen úgy érintik, mint bármely teljesen tőkésített rendszert. Ezért itt most az ezekkel összefüggő kérdésekre nem térünk ki.

A magánpénztárak minden külön szervezés nélkül alkalmasak lennének egy külön járulékkal fedezett rokkantbiztosítás tőkefedezeti módon finanszírozott lebonyolítására. Ahogy meg tudnának valósítani egy olyan várományfedezeti alapon finanszírozott biztosítást is, mint amelyre a már hivatkozott cikkemben utaltam.