A fentiek alapján – legalábbis elvben – a rokkantbiztosítás folyamatainak a leírása nem okoz különösebb nehézséget. Sajnos a gyakorlatban a helyzet nem ilyen egyszerű.

A modellalkotás szintjén ugyanis könnyű bizonyos fogalmak axiomatikus jellegű definiálása és bizonyos statisztikák meglétének a feltételezése. A modell implementálásakor derül rendszerint ki, hogy a tervezett számítások elfogadható mértékű megalapozása nem is olyan egyszerű feladat.

A rokkantbiztosítás esetében a nehézségek fő forrása magának az alapvető biztosítási eseménynek a természetében rejlik.

Az életállapotokkal összefüggő biztosítások esetében a szolgáltatást kiváltó biztosítási esemény a biztosított meghatározott életkorában vagy meghatározott időpontban való életben létéhez kötődik. Ez általában egyértelműen eldönthető helyzeteket jelent, amelyek statisztikailag jól feldolgozhatók, és az öngyilkosság kivételes bekövetkezésétől eltekintve, ténylegesen véletlen eseményeknek tekinthetők.

A rokkanttá válás ugyan véletlen esemény, de nem analóg teljesen az elhalálozással.

Az első különbség abban van, hogy a rokkantállapotnak fokozatai vannak. Ezeket a fokozatokat törvény határozza meg, és orvos bírálja el. Ezért a különböző nyugdíjrendszerek keretei között zajló folyamatok csak fenntartásokkal hasonlíthatók össze.

A másik alapvető eltérés az, hogy a rokkanttá válás folyamata bonyolult, összetett folyamat, amelyben a biztosított egészségi állapotának alakulása mellett egyéni elhatározásnak is jelentős szerepe van. Az egyéni elhatározást pedig társadalmi, gazdasági, családi és egyéni pszichológiai tényezők befolyásolják.

Mindebből az következik, hogy a rokkanttá válási statisztikákat nagy körültekintéssel kell kezelni. A biztosítási folyamatokat megalapozó aktuáriusi számításokban az elméletileg előrelátható, de a gyakorlatban nehezen megragadható extra kockázatokra minden körülmények között célszerű felkészülni.

Az elmondott általános nehézségeken túl az adathiány okoz problémát. A rokkanttá nyilvánítás aktuáriusi szempontokat is figyelembe vevő megfigyelése csak néhány éves múltra tekint vissza Magyarországon. Ezért nem nagyon rendelkezünk statisztikailag kellően megalapozott megrokkanási valószínűségekkel. Nem jobb a helyzet a rokkantak elhalálozását jellemző adatokkal kapcsolatban. Sem a népmozgalmi statisztikák, sem a társadalombiztosítási statisztikák nem vizsgálták eddig kellő alapossággal a rokkanthalandóság és az egész népesség átlagos halandósági viszonyai közötti eltéréseket. Érdemes megjegyezni, hogy ilyen vizsgálatok révén jobban elbírálhatnánk azt a problémát, hogy mennyi a nem igazi rokkant a rokkantnyugdíjasok soraiban.