Az 1957-ben létrehozott tsz-nyugdíjrendszer konstruált átlagjövedelem alapján számított nyugdíjat a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai számára. Valódi nyugdíjrendszert az 1966. évi 30. sz. törvényrendelet hozott, amely figyelembe véve a sajátosságokat , néhány ponton jelentősen eltért a munkaviszonyban állókétól.

A minimális szolgálati időt 10 évben szabták meg (közös gazdaságban több nem is lehetett), és nem volt megszakítási szabály. A korhatár 5 évvel volt magasabb, mint a munkaviszonyban állók esetében. Egyszerű, degresszív skálát alkalmaztak: 10 év esetén a jövedelem 33 százaléka járt (munkás-alkalmazottak nyugdíjrendszerében: 21 százalék). 10 és 25 év között évi 2, majd évi 1 százalékkal nőtt ez az érték, de a nyugdíjmaximum 70 százalék lehetett. Így rövid szolgálati idő után is elfogadható nyugdíjat lehetett kapni, a differenciálódást pedig (ami a téeszek között jelentős volt) a felső korlát mérsékelte. A megállapítás alapjául a megelőző év jövedelme szolgált alsó-felső határral. Összességében ez a rendszer nivelláltabb volt, mint a munkás-alkalmazotti. Működését a tagok rendszeres jövedelme és a téeszek megerősödése tette lehetővé. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek 7,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizettek (1 százalék betegségi, 6,5 százalék nyugdíjjárulékot). 1973-ban 10 százalékra emelkedetett a járulékkulcs. A munkavállalók járuléka megegyezett a munkásokéval-alkalmazottakéval.