Az 1958. évi 40. sz. törvényerejű rendelet által szabályozott harmadik nyugdíjtörvény lényegében 1975-ig – 16 évig – volt érvényben. Ennek magyarázata, hogy korszerű volt, igazodott az adott feltételekhez. Úgy korrigálta az előző két rendszert, hogy visszahozta a teljes életutat, de nem lazította fel azt pénzügyileg, és megteremtette-fenntartotta a korábbi rendszerekkel való kapcsolatokat is. Nyugdíjrendszereink legjobb hagyományait egyesítette, noha ezt sohasem minősítették így. Hibájaként – első perctől kezdve – bonyolultságát említik.

Bevezette a teljes és résznyugdíj fogalmát, továbbra is alkalmazta a törzs- és kiegészítő nyugdíjat. A teljes nyugdíj követelménye 25 év volt, ekkor a törzsnyugdíjat a kereset 50 százalékában szabták meg. Kevesebb (de legalább 10 év) szolgálati idő esetén résznyugdíj járt, ami az 50 százaléknál annyiszor 2 százalékkal kevesebb, ahány év hiányzik a 25-ből. A kiegészítő nyugdíj szolgálati évenként 0,5 százalék. Így a nyugdíj a kereset 22 és 71 százaléka között helyezkedhet el (elvi felső határ a kereset). A nyugdíj maximum 3500 forint lehetett. A minimum továbbra is 500 forint (résznyugdíjnál is), ami az átlagkereset körülbelül egyharmada. A nyugdíj megállapításául hosszabb idő, az utolsó öt év keresete szolgált. A szigorúbb feltételeknél – 25 év, illetve utolsó öt év – fokozatosság érvényesült.