A törvények meghozatalának időpontja tehát csak egy tényező a sok közül, amely egy biztosítási rendszer fejlettségét mutatja. Annak vizsgálatával azonban, hogy a lakosság mekkora részét érintették a törvények, már a rendszer hatékonyságára is rávilágíthatunk. Kérdés egyrészt, hogy a törvény kiket célzott meg , a társadalom mely szegmensét akarta bevonni a kötelező biztosítás kötelékébe. A másik kérdés pedig, hogy valójában hány embert (és mely részét a társadalomnak) sikerült elérnie.

A vizsgált, 1891 és 1928 között eltelt időszak törvényeinek céljára jellemző, hogy azok az iparban, kereskedelemben, bányászatban és kohászatban dolgozókat kívánták biztosítani. Az 1907-es balesetbiztosítási törvény pedig még szűkítette is ezt a kört (ami nem jellemző a nyugati rendszereknél): csak a veszélyes üzemekre nézve mondta ki a biztosítási kötelezettséget.

A mezőgazdasági munkások betegség esetén való ellátását a századforduló környékén hozott törvények mind a munkaadóra hárították, akik ezt persze nem tartották be. 1936-ban hoztak törvényt a gazdatisztek kötelező nyugdíjbiztosításáról, majd 1938-ban a mezőgazdasági dolgozók öregségi biztosításáról. Ebből azonban teljes egészében kimaradtak a 2 holdnál kevesebb földdel rendelkezők, valamint a nők.

A magyar rendszer egyik sajátsága volt tehát, hogy a harmincas évek végéig szinte teljes egészében kimaradtak belőle a mezőgazdasági dolgozók. Ez egy agrárországban (akkor is, ha a tízes évektől felgyorsult iparosodást figyelembe vesszük) tömegek kimaradását jelentette az államilag támogatott betegség-, baleset- és nyugellátásból.

Számításaim szerint a századfordulóra a teljes lakosságnak kicsit több, mint 3 százaléka vált biztosítottá az 1891-es betegbiztosítási törvény alapján. Hasonló eredményre jut Susan Zimmermann is az osztrák és a magyar rendszer összehasonlításakor. Ausztriában ekkor a a rendszerbe bevontak aránya majdnem tízszázalékos. [ Zimmermann (1997) számításait lásd a Függelék F2 . táblázatában .] A keresők esetében sem kedvezőbb a helyzet. 1910-re a nyugati rendszerekben átlagosan 27 százalék fölött volt a bevontak aránya, míg Magyarországon 13 százalék. Szembeötlő, hogy Magyarországon az eltelt 40 év alatt csupán mintegy 6 százalékos növekedést sikerült elérni. A keresők esetében pedig Magyarország 1940-ben az 1910-es nyugat-európai szintet sem érte el.

* Horvátország és Szlavónia nélküli terület.

** Flora–Alber (1982) nem a keresők, hanem a gazdaságilag aktívak arányában számítják adataikat. Sajnos nem definiálják ezt a fogalmat. Nálunk ebben az időszakban ezt a terminust nem használták, hanem a keresők elnevezést. Ez magában foglalta a gazdaságilag aktív (dolgozó) népességet és az egyéb jövedelmekből élőket is. Ennyiben torzíthat az összehasonlítás.

Forrás: A Magyar Szent Korona… (1912), Az 1930. évi népszámlálás (1941), Az 1941. évi népszámlálás (1947), Az 1941. évi népszámlálás (1975), A magyar társadalombiztosítás ötven éve (1943), Flora–Alber (1982) 75. o.

Forrás: lásd a 2. táblázat forrását és A magyar társadalombiztosítás ötven éve (1943) 44. o., Flora–Alber (1982) 76. o.

1940-re a különbség még nagyobb: míg Magyarországon a lakosság 8 százaléka sem tagja a nyugdíjbiztosítási rendszernek, addig Nyugat-Európában ez az arány 42,8 százalék. Az aktívaknak ekkorra már 67 százaléka vált ezekben az országokban biztosítottá. A különbség óriási. Az 1940-es évek háborús intézkedései és az infláció aztán teljesen elmosták a magyar nyugdíjrendszer alapjait is.

Ha a részleteket nézzük, Magyarország lemaradása a Nyugattól hatványozott mértékű. Az 1930-as adat még hátulról közelíti Franciaországot (lásd az F4. táblázatot ). Az összképet Magyarország számára az javítja, hogy ekkor még Finnországban és Norvégiában nem létezett kötelező nyugdíjbiztosítás. A teljes lakosság négy-öt százalékos ellátása azonban alig magyarázható. 1940-re teljesen leszakadtunk a nyugat-európai országoktól. Ekkorra a „későn érkező” Norvégia és Finnország is bevezetik a nyugdíjbiztosítást, és egyből bevonják az aktívak szinte teljes körét. A többi országban is legalább negyvenszázalékos a biztosított aktívak aránya, és a legrosszabbul teljesítő franciáknál az össznépesség majdnem negyede tagja a nyugdíjrendszernek.