Az akkori legfiatalabb közgazdásznemzedékhez tartozó Balázsy Sándor eleve vitaindítónak szánt cikke a Többtermelésben egy nem nagy horderejűnek látszó javaslatot vetett fel: a vállalati tervek fő mutatószámaként előírt bruttó termelési érték helyett nettó termelési értéket kellene használni, azaz a vállalati teljesítmény mutatójaként nem a vállalat által előállított összes termék értékét, hanem csupán ebből a vállalat által felhasznált anyagok, mások által beszállított félkész termékek, valamint az épületek, gépek amortizációjának levonása után megmaradó részt kellene venni, tulajdonképpen a vállalatnál keletkezett új értéket kellene eredménynek tekinteni.

Valójában arról volt szó, hogy a kor egyeduralkodó mennyiségi szemléletét (amelyet jól tükrözött a ma már elfeledett szaklap nevéül választott szörnyűséges szóképződmény) a minőségi és gazdaságossági szempontok figyelembevételének kellene felváltania. Balázsy sorra vette cikkében azokat az ─ akkori kabarétréfákba bevonult ─ vállalati törekvéseket, hogy például minél nagyobb súlyú öntvényeket, minél nagyobb méretű edényeket, de lehetőleg minél kevesebb szerelvényt, pótalkatrészt gyártsanak, mert a bruttó termelési értékben előírt terv teljesítése a nagy anyagfelhasználásban, a minél drágább és minél magasabb fuvarköltséggel terhelt részegységek, félkész termékek beszerzésében tette érdekeltté a vállalatokat. Az irányítószervek által alkalmazott „gyógymódot” ─ a még részletesebb, tételes választéki tervek, szigorú anyagnormák stb. központi előírását ─ Balázsy teljes joggal tüneti kezelésnek nevezte. Persze, ha Balázsy javaslata csak egyik tervmutatónak egy másikkal való felcserélését tartalmazta volna, jellegzetes és tisztességes példája, sőt ─ időpontját tekintve ─ előfutára lett volna a gazdasági mechanizmus „tökéletesítésére” törekvő szemléletmódnak. E szemléletmód úgyszólván általánossá válik a későbbiekben a szocialista országokban. Figyelemre méltó azonban, hogy Balázsynak e mutatószámosdihoz kapcsolt okfejtése és javaslata ezen jócskán túlment, s olyan radikális elképzeléseket is tartalmazott, amelyek a későbbi átfogó magyar reformkoncepciók lényeges elemei lettek.

Balázsy ugyanis a központilag jóváhagyott tervmutatószámok körének „szűkítése” címén azt javasolta, hogy szűnjön meg a termékkibocsátási terv központi előírása a vállalatok számára, vagyis a tervutasításos rendszer leglényege: a naturális terméktervek kötelező „lebontása” vállalatokra. A vállalatok pedig kötelező elszámolási bázisul csak két mutatót kapnának meg: a nettó termelési értéket és az állami költségvetésbe befizetendő akkumuláció abszolút értékét, azaz az elérendő bruttó jövedelem nagyságát és a nyereségadó fix tételét. (A cikkben futó utalások voltak a nyereségrészesedési rendszer bevezetésére is.)

Ugyanakkor Balázsy koncepciójában elejétől fogva nagy szerepet tulajdonított a „profilozásnak”, azaz a vállalatok által gyártható és gyártandó cikklista központi előírásának, a vállalati „profilhoz tartozó termékekben jelentkező szükségletek kielégítésére vonatkozó általános kötelezettségnek”. Ez a kötelezettség, párosulva a „kötelező fejlesztési (beruházásra, kapacitások létesítésére, illetve bővítésére, új gyártmányok bevezetésére stb. vonatkozó) tervfeladatok egyértelmű, címzett meghatározásával”, biztosítaná szerinte a szocialista állam gazdasági irányító szerepét, az „anarchia” elkerülését. [Vö. Balázsy (1955) 31. o.] Nem nehéz észrevenni a szerző álláspontjának felemás voltát. Hiszen mindaz, amit a folyó termelés tételes központi előírásának szükségtelenségéről súlyos érvekkel alátámasztva kifejtett, mutatis mutandis a termelés bővítésére , a beruházási-fejlesztési tevékenységre is vonatkoztatható. Ugyancsak érdemes felfigyelni a naturális tervezési és szabályozási szemlélet továbbélésére a „profilozás” szerény palástjában megbújva. A hetvenes évek „ellátási felelősségének” az anticipációjáról volt szó. A tervutasításos mechanizmustól átörökölt mindkét mozzanat azután is jelen volt a különböző kidolgozott reformjavaslatokban és azoknak az 1968-ban és utána ─ egészen az 1990-es rendszerváltásig ─ realizálódott minden változatában.

Balázsy elgondolásai tehát valóban túlmentek a tervmutatószámok puszta manipulálásán, valóban úttörő, nemcsak gondolatébresztő jelentőséggel bírtak. Mégis látnunk kell javaslatainak viszonylag szűk, mikroökonómiai jellegét. A szerző lényegében a vállalat és az őt irányító szervek viszonyára korlátozta vizsgálódásait. A vállalat egész gazdasági környezete csak elmosódott háttérként volt jelen, vele nem foglalkozott különösebben (igaz, egy rövid tanulmánytól ezt nem is jogos számon kérni).