A politikai fejleményekkel szemben a piaci kockázat változásai nem indokolták a vállalkozást működtetők, indítók számának 1989 és 1995 közötti gyors növekedését.

A gazdasági stagnálást 1990-ben a gazdasági teljesítmény drámai visszaesése váltotta fel ( 5.1. táblázat ). A transzformációs visszaesés ( Kornai [1993 a ]) négy évig tartott. A bruttó hazai termék csak 1994-ben kezdett újra növekedni. A beruházások volumene még nagyobb mértékben zsugorodott, de itt a csökkenést már 1993-ban növekedés váltotta fel. A reáljövedelem és a reálbér 1989 és 1994 között évről évre jelentős mértékben csökkent, 1994-ben átmenetileg nőtt ugyan, majd 1995–1996-ban a csökkenés gyorsuló ütemben folytatódott.

A kisvállalkozók hagyományos piacait sem kerülte el a visszaesés. Néhány év alatt a felére csökkent az épített lakások száma, amit csak részben ellensúlyozott az, hogy a nagyobb alapterületű új lakások aránya valamelyest nőtt ebben az időszakban ( 5.2. táblázat ). 1990-hez képest 1995-ben mintegy 50 százalékkal csökkent az újonnan épített üdülők száma is.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1995], Magyar Statisztikai Évkönyv [1996].

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1993], [1995], [1996].

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1990], [1993], [1995] alapján számolva.

A lakáskorszerűsítési piac 1990 után is bővült, de inkább lassuló, mint gyorsuló ütemben. A korábbinál lassabban nőtt a villamosenergia-, illetve a vízvezeték-hálózatokba kapcsolt lakások száma, igaz ugyan, hogy a gázt fogyasztó háztartások számának növekedése 1990 után felgyorsult ( 5.3. táblázat ).

1989 után lassult a tartós háztartási cikkek állományának növekedése. 1993-ban néhány fontos tartós fogyasztási cikk állománya már valamelyest csökkent az előző évhez képest ( 5.4. táblázat ).

Az állomány stagnálását, visszaesését jórészt a vásárlások csökkenése, a cserék halasztása okozta ( Kapitány [1996]) Az állományok elöregedtek, ami akár a javítási piac bővülésével is járhatott volna. Nem ez történt. Mind többen elhalasztották vagy házilag végezték a javítást, karbantartást. A gépkocsik javításánál például: a fogyasztók „megismerték az autójukat és az ilyen fékjavításokat, kisebb-nagyobbakat nem hozzák, pontosan azért, mert nincsen pénz rá. Még a 350 forintos rezsiórabért sem tudják kifizetni az emberek. Csak akkor, ha műszaki vizsgával jönnek be, vagy rá vannak kényszerítve, amit már házilag nem tudnak megcsinálni. Azért mondom, hogy összetételében változott meg, a kis munkát elvégzik otthon, és a nagy munkát hozzák csak.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy autószerelő kisiparossal. A vállalkozás kezdő éve: 1982.) Egy másik esetben „… most már inkább az van, hogy nem újítja fel az autóját, hanem járkál úgy, hogy meg van nyomva az oldala, vagy korrodált az autója, és nem foglalkozik vele. Mert egyszerűen nincs már rá pénze.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy karosszérialakatos vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1978.)

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv [1993], [1994].

A visszaesés a kiskereskedelmet és vendéglátást sem kerülte el. Az eladási forgalom itt 1991 és 1995 között mintegy 15 százalékkal csökkent ( Magyar Statisztikai Évkönyv [1995] adatai alapján számolva). A kisvállalkozás hagyományosan kedvelt másik ágazatának, az idegenforgalomnak a nyolcvanas évek második felében tapasztalt gyors növekedése is megtört. 1990 utáni években szerényen növekedett, máskor visszaesett a turisták száma. 1993-ban a korábbi időszaknál jóval szerényebb növekedés kezdődött ( 5.5. táblázat ). Az idegenforgalmi piacra 1989 után beözönlő magánvállalkozók – számukat több-kevesebb pontossággal jelzi a fizetővendég-ellátásbeli férőhelyek száma – lényegében stagnáló piacra érkeztek.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1986]–[1995].

A mezőgazdasági kistermelők hazai piaca is zsugorodott az 1989-es fordulat után. Az élelmiszere k fogyasztása 1989 és 1994 között mintegy 15 százalékkal csökkent. Ezen belül az egy főre jutó húsfogyasztás 1989-ben még 78,2 kilogramm, 1994-ben már csak 66,4 kilogramm volt. 1989-ben 189,6 kilogramm tejet és tejterméket fogyasztott egy magyarországi lakos, 1994-ben már csak 141,1 kilogrammot. A tojásfogyasztás ugyanebben az időszakban évi 364-ről, 340 darabra csökkent. 1989-ben még 40,5 kilogramm volt az évi cukorfogyasztás, 1994-ben 34,5 kilogramm. ( Magyar Statisztikai Évkönyv [1996] 94. o.)

A magánvállalkozás hagyományos részpiacain tehát rendre csökkent a forgalom. Tévedtek, alulbecsülték a várható kockázatokat azok, akik a forgalom korábban tapasztalt növekedésére számítottak.

Változatlan vagy zsugorodó piac mellett azonban a piaci szereplők egy része rendszerint növeli forgalmát és ezzel részesedését. (Ennek lehettünk tanúi a nyolcvanas évek második felében, amikor a szolgáltatások és az állami kiskereskedelem teljesítménye lassan nőtt, ám a magánvállalkozók jelentősen növelték forgalmukat.) A transzformációs visszaesés időszakában is megfigyelhettünk hasonló folyamatokat.

A piacok újrafelosztása, az új szereplők térnyerése zajlott az autópiacon. Aszocializmus éveiben itt a piacot néhány nagy állami monopolvállalat, ezen belül a forgalom mintegy 80 százalékát bonyolító Merkur uralta. Az évtized elejére azonban megváltozott a helyzet. „Az 1990-es évek elején a magyar autópiacon nemcsak a Merkur, hanem más állami kereskedelmi és importáló vállalat monopolhelyzete is megszűnt, így lehetővé vált a kínálati oldal új szereplőinek a megjelenése és a piac újrafelosztása. 1993-ban már az autóértékesítést, elsősorban az új autók értékesítésének jelentős hányadát a nyugati márkák vezérképviseletei, illetve az értékesítést ténylegesen lebonyolító márkakereskedők végzik, beleértve a hazai autógyártók márkakereskedőit is. A márkakereskedők mellett azonban jelentős részaránnyal rendelkeznek azok az autókereskedő cégek is, amelyek elsősorban a szervezett importból származó használt autókat – de egyre több új autót is – adnak el, a márkaképviseletek árainál azonban lényegesen alacsonyabb áron, igen eltérő mennyiségben és az eladáshoz kapcsolódó szolgáltatásoknak igen eltérő szintjén.” ( Kapitány [1996] 69–70. o.)

Jó példa a piacok újrafelosztására a mezőgazdasági termékek termelése is. 1989-ben a kistermelők 36,4 százalékkal részesedtek a mezőgazdasági termelésből. A szövetkezetek bizonytalan jogállása, felbomlása, társasággá alakulása, az állami gazdaságok elhúzódó privatizálása miatt a nagy szervezetek teljesítménye romlott, piaci részesedése csökkent a transzformációs visszaesés első éveiben. E folyamatok hatására az egyéni gazdálkodók 1994-ben a mezőgazdasági termelésnek már 53,9 százalékát adták ( Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1995] 178. o.).

Az állami szektor összeomlása, zsugorodása azonban nemcsak javította az új szereplők esélyeit., nemcsak a piaci részesedés növelését tette lehetővé. A szállítók jelentős részét hátrányosan érintette a zsugorodás: a korábbinál vagy a tervezettnél kevesebbet adtak el termékeikből és szolgáltatásaikból az állami szektor vállalatainak.

Egy építőipari vállalkozó, aki korábban rendszeresen felújította egy vendéglátó-ipari vállalat éttermeit, így írta le piacvesztését 1993-ban: „A privatizáció, ez nagyon megkavart bennünket. A… Vállalatnál a privatizáció miatt nagyon sok egységet nem újítottak fel, nem korszerűsítettek.

Kérdés : Folyamatos felújításokban vett részt korábban?

Válasz : Igen, ezt elhagyták. Nem tudták, hogy most el kell adni, nem kell eladni. Most is van nyereségük, mert a múlt héten beszéltem az igazgatóval, van nyereségük, ha tudnák biztosan, hogy ez a pár egység – olyan 10–12 körül lehet a megyében – megmarad, akkor fel is újítanák. Így meg nem újítanak, még akiknek nyeresége van, azok se csinálják. Bizonytalanságban vannak.” (Interjúrészlet, készült 1993-ban egy építőipari vállalkozóval. A vállalkozás kezdő éve: 1972.)

A piaczsugorító hatás máskor áttételesen jelentkezett. Egy tönkrement nagyvállalat tőszomszédságában levő vegyesbolt tulajdonosa így számolt be téves üzleti döntéséről: „Nem gondoltam, hogy ez ilyen rohamosan csökken, hogy a vállalat így tönkremegy. Amikor kezdtem, majdnem kétszer annyi volt a forgalmam. Főleg reggel volt jó a forgalmam, ötkor nyitok általában, és akkor öttől nyolcig megvolt már nekem az a bizonyos forgalom, amivel lehetett volna haladni. Meg amikor jött a délutános műszak, meg mentek haza. Most átváltottak egy műszakra, és minden más.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy élelmiszer-kiskereskedővel. A vállalkozás kezdő éve: 1993.)

Az 1989 után gyakran előfordult, hogy vállalkozók – korábban többnyire állami vállalati középvezetők – a vállalati belső technikai-szervezeti munkamegosztásból egyes alkatrészgyártó vagy szolgáltatórészlegeket „kihoztak”, önálló vállalattá alakítottak. Üzleti terveiket arra alapozták, hogy a forgalmát tovább bővítő állami vállalat nemcsak megtartja őket szállítói sorában, de növelni fogja beszerzéseit. Számításuk azonban gyakran derűlátónak bizonyult, mert a piacainak jelentős részét elvesztő állami vállalat csökkentette beszerzéseit. Jellemző annak a vállalkozónak az esete, aki korábban az egyik távvezetékeket építő és felújító állami nagyvállalat speciális emelővel felszerelt tehergépkocsijait javító üzemét vezette. A vállalkozó kapcsolataiban, szakértelmében bízva, javítóüzemet alapított. Alkalmazottait volt munkatársai közül toborozta, legfontosabb vevője pedig volt vállalata lett. Ügyes szervezőként sikerült átvennie a beszállítókat. Technológiai újításokkal és hatékony munkaszervezéssel csökkentette a költségeket. Nem számított azonban arra, hogy volt vállalatánál és más reménybeli partnereinél „csökken a megrendelések száma, következésképpen az is, hogy ezek a vállalatok nem ruháznak be, nem dolgoznak a gépek. Az a gép, ami nem dolgozik, nyilvánvalóan nem fog elromlani és a másik az, hogy nem is fogják fejleszteni a gépparkjukat, mert nincs mire fejleszteni.” (Interjúrészlet, készült 1994-ben egy építőgép-emelőgép javító vállalkozás tulajdonosával. A vállalkozás kezdő éve: 1988.)