Végül is három különböző megrokkanási valószínűséget, két különböző rokkanthalandóságot és három különböző technikai kamatlábat feltételezve, összesen 18 különböző járulékkulcsot nyertünk válaszként arra a kérdésre, hogy a vázolt biztosítási sémát 1998-ban mennyiért lehetett volna finanszírozni. Ismét hangsúlyozzuk, hogy vizsgálatainkban technikailag szükséges nettó járulékmértékeket számoltunk, és figyelmen kívül hagytuk a rendszer működési költségeit.

*E járulékkulcsok fedeznék az 1998. évi aktív férfi népességből a tárgyévben megrokkanók egyharmad átlagbérnek megfelelő mértékű rokkantnyugdíját

A nyert számok nagyságrendje azt mutatja, hogy a vázolt séma nem különösebben drága. Persze joggal kérdezhető, hogy mennyire tekinthető stabilnak ez a járulékszükséglet. Teljesen nem stabil, hiszen a viszonylag lassan változó megrokkanási valószínűségek és rokkanthalandósági körülményeken túl a szükséges járulékkulcs függ a tárgyév biztosítotti korszerkezetétől. Ennyiben a tőkefedezeti finanszírozás emlékeztet a felosztó-kirovó finanszírozásra. Ugyanakkor a „demográfiafüggőség” következményei enyhébbek, és a rendszer működőképességének a politikai kockázata sokkal kisebb.

Érdemes a szükséges járulékmértéket összevetni egy azonos szolgáltatást ígérő várományfedezeti finanszírozású séma költségeivel. A már többször hivatkozott Szigma-cikkünkben megmutattuk, hogy egy 20 éves korban kezdődő és megrokkanás esetén évi egységnyi rokkantnyugdíjat fizető várományfedezeti finanszírozású séma szükséges járulékmértéke: , ahol a számlálóban egy sajátos másodrendű vegyes kommutáció, míg a nevezőben az aktívak kiválási rendjéhez tartozó másodrendű kommutáció áll.

Meghatároztuk a KSH 1998. évi halandósági táblája és az if 3 megrokkanási gyakoriságok által generált aktívakra vonatkozó kiválási rendet, majd az alacsonyabb német rokkanthalandóságok segítségével kiszámítottuk a vegyes kommutációkat. Ezek tükrében konstans bérszínvonalat feltételezve, az átlagbér egyharmadát biztosító rokkantnyugdíjak járulékszükséglete tartósan és az időben változatlanul 2,5 százalék.

Ez olcsóbb, mint a tőkefedezeti séma, de 20 éves kori belépést tételez fel. Ha megengedjük, hogy idősebbek is belépjenek: számukra a dolog sokkal drágább lesz. 40 éves korban már csak 5,6 százalékos kulccsal lehet a rendszerhez csatlakozni.

Ha sor kerülne egy kötelező rokkantbiztosítási séma bevezetésére a magánpénztárakban – függetlenül attól, hogy várományfedezeti vagy tőkefedezeti finanszírozás alatt működik-e –, a teljes magánpénztári tagságot egyetlen, egységes kockázatközösségként kellene kezelni.

Ellenkező esetben azonos járulékmértékek mellett kialakulnának olyan pénztárak, amelyek hatalmas feleslegeket képeznének. Ezzel szemben más pénztárak tönkre mennének. Egy pénztáranként változó költségű kötelező rokkantbiztosítás viszont társadalmilag aligha lenne elviselhető. A teljes állomány egyetlen kockázatközösségként való kezelése többféle módon is megoldható lenne. Ennek részletezését azonban itt mellőzzük.