A magánnyugdíjrendszer egyik hozzátartozói ellátása sem felel meg egy kötelező biztosítás hozzátartozói ellátórendszerének, mert nem biztosítja megfelelően a kockázatokat. Alapos újragondolás után kellene kiépíteni a magánpénztári rendszer kollektív kockázatbiztosítását a túlélő hozzátartozók számára.

1. A jogosultsági feltételeket a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hozzátartozói jogosultságaihoz indokolt igazítani. Ezzel érvényteleníteni kell a kedvezményezettekre vonatkozó záradékot.

2. A hosszabb időre szóló, járadékjellegű ellátásokat nem pótolhatja a tőke felvétele. Ezt meghatározott idejű járadékká kell átminősíteni.

3. A kedvezményezettek tőke-visszautalási lehetőségét – és ezzel a teljes társadalombiztosítási ellátásra való jogosultságának utólagos választását – záros határidővel (párhuzamosan az átlépettek önkéntes visszalépésével) meg kell szüntetni.

4. Konzisztens rendszerben választás legfeljebb a kötelező hátramaradotti szint felett lehetséges, eddig a szintig viszont nem. A részvételre kötelezett biztosítottak nem maradhatnak ki a hozzátartozói nyugdíjkockázatban való részvételből sem. Nyilván abszurd lenne az is, ha a hozzátartozói kockázatkezelésre irányuló biztosítás csak a házasoknak lenne kötelező, az agglegényeknek és hajadonoknak nem.

5. A hozzátartozói ellátások biztosítása csak kollektív kockázatvállalással teljesíthető. A tőkeszámla örökölhetősége helyett vagy pénztáranként külön-külön, vagy a pénztárak közös garanciaalapján keresztül az egész magánnyugdíjrendszerre egységesen kollektív hozzátartozói kockázati alapot kell létrehozni. A hozzátartozói kockázati alap forrása az aktív korban elhunyt biztosítottak tőkeszámlája, valamint a tagok erre elkülönített, mindenkit egyformán terhelő befizetése. Ebből fedezhető egy normatív, minimálisan a társadalombiztosítási ellátási szint negyedének megfelelő ellátórendszer mind az aktív, mind az inaktív korban bekövetkező halál esetére.

6. A túlélő hozzátartozóról való gondoskodás nem lehet választás kérdése az idős korban sem, az része a kötelező biztosításnak. Az átlagolt halandóság alkalmazásának lehetőségét és szükségességét is csak a kötelező nyugdíjrendszer teremti meg. A szolgáltatott járadék tehát nem lehet választás kérdése, s ebben a vonatkozásban a magán- és a társadalombiztosítási nyugdíj kötelező szolgáltatása is azonossá válik.

7. A nagyobb kiadási volument jelentő időskori hozzátartozói ellátás fedezetére két megoldás is lehetséges. Ha aktív korban magasabb a befizetés a közös kockázati alapra, hogy az fedezze az idős korban fellépő hozzátartozói szolgáltatást is, az egyéni számla tőkéje teljes mértékben a biztosított saját nyugdíjára fordítható. Ha az aktív kori befizetési hányad alacsonyabb, a járadék kötelezően a két életre szóló járadék, s az özvegyi ellátás fedezete a nyugdíjazáskor különítendő el.

8. Javasolható a biztosítási feltételeket meghatározó törvény módosítása és az új feltételek mielőbbi megismertetése a biztosítottakkal. Mivel a „szerződési feltételek” módosulnak, s a biztosítottak választási lehetősége egyoldalúan korrigálódik – mert az eddigi ígéret nem volt kellően végiggondolt és megalapozott –, indokolt, hogy a magánnyugdíjrendszert választók is módosíthassák saját korábbi választásukat abban a vonatkozásban, hogy maradnak-e ebben a vegyes rendszerben, vagy visszalépnek a tiszta társadalombiztosítás kötelező rendszerébe.