A pénztárszféra kialakulásakor relatíve nagyon sok, többségében kicsi pénztár alakult meg, amelyek létjogosultsága igen sok vitát váltott ki a szakemberek körében.

Van olyan álláspont, amely szerint eleve elhibázott volt a kisméretű pénztár létrehozásának megengedése.^[35] Már a kezdet kezdetén érveltek azzal, hogy az üzemszerű működtetés nem képzelhető el a racionális méretnél kisebb létszám mellett, s a pénztárkísérletek során előre jelezték a megalakult pénztárak számának drasztikus csökkenését. A legsúlyosabb érv a kispénztárak ellen a hosszú távú üzemeltetés bizonytalansága. Ezek a pénztárak ugyanis gyakorlatilag kivétel nélkül erősen személyfüggő szervezetek, amelyek a kulcsember pozíciójának megszűnése után komoly vezetési válságba kerülhetnek. A nyugdíjpénztárak tevékenységének pénzintézeti jellege, az ehhez szükséges szakmai ismertek és a szigorú ügyfélvédelmi követelmények ugyanakkor együttesen mind abba az irányba mutattak, hogy a nyugdíjcélú pénzalapok kezelésére létrehozott intézmények kváziamatőr vezetéssel nem üzemeltethetők. A mikroszervezetek pedig nemigen képesek a szükséges szakmai színvonal nyújtására.

Mindezek alapján érthető, hogy szinte kezdettől fogva érvényesült egyfajta nyomás a kispénztárak ellen, még az állami felügyeleti szervek részéről is. A pénztárválasztó munkáltatók a legtöbb esetben eleve ki is zárták ezeket a kisméretű, háttérszervezetek nélkül működő pénztárakat, s a pénztárüzem pénzügyi jellegének sokkal megfelelőbbnek tartott banki-biztosítói hátterű pénztárak közötti választásra szűkítették döntéseiket.

Más oldalról azonban mégsem tekinthető véletlennek, hogy jó néhány olyan pénztár alakult meg, amelyek eleve nem is a céloztak meg piaci alapú növekedést. Voltak és vannak néhány tíz taggal alakult pénztárak, amelyek valamely sajátos közösségi érdek érvényesítésére a legjobb eszköznek az önálló nyugdíjpénztár létrehozását tekintették. Ezek a pénztárak legtöbb esetben munkáltatói kezdeményezésre és támogatással jöttek létre, de van példa arra is, amikor természetes közösségek, a törvény szövegét komolyan véve, valódi önkormányzatiságra elképzelt, a működtetés szakmai feladatait professzionális szervezetekkel történő szerződések alapján ellátó kis nyugdíjpénztárakat hívtak életre. Ezeket az önállóságra törekvő pénztárakat, illetve alapítóikat mindenekelőtt az motiválta, hogy értelmezésük szerint a pénztár nem „üzem”, amelynek gazdaságosan kell működnie, hanem egy érdekérvényesítő szervezet, amely az üzemeltetés megszervezésével biztosítja a működőképességet. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a gazdasági környezet megfelelő legyen, azaz legyenek olyan üzleti vállalkozások, amelyek versenyképes árakon szakértői szolgáltatásokat kínálnak ezeknek a kisebb pénztáraknak. A piaci klímaváltozás azonban nem kedvezett ezeknek a pénztáraknak, súlyuk végül is – ahogyan azt korábban már a számok is jelezték – egyre kisebb a nyugdíjpénztári piacon.

Nem kizárt, hogy a jövőben a kis-, sőt közepes pénztárak is ténylegesen el fognak tűnni a magyar piacról. Szakértői becslések szerint az várható, hogy a mintegy négy-öt domináns, a piac 85-90 százalékát lefedő nyugdíjpénztár mellett legfeljebb 10-12 magánnyugdíjpénztár és mintegy 100 önkéntes pénztár marad fenn, míg a többiek előbb-utóbb lemondanak az önálló működésről.

Mielőtt azonban rekviemet mondanánk ezekért a kis pénztárakért, feltétlenül méltassuk elévülhetetlen érdemeiket. Nem vitatható el ugyanis tőlük a pionírok hősiessége, amellyel komoly mértékben hozzájárultak a nyugdíjreform sikeréhez. A kisüzemek átláthatóságával segítették a pénztártörvények kialakulatlanságából fakadó számtalan gyengeség feltárását, s élen jártak a hatékony megoldások megtalálásában is. S még valami: a sok kispénztár mindegyikében voltak emberek, akik részleteiben és a maga teljességében megismerték a pénztárüzem sajátosságait, azaz felnőtt egy komoly szakmai ismereteket felhalmozott szakembergárda.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy nem hiba volt, hanem szerencse, hogy a működtetés kísérleti szakaszában volt lehetőség a kispénztárak megalakítására. A kis önkéntes pénztárak lehettek azok a kísérleti műhelyek, ahol a magánnyugdíjrendszer sok kiszámítható és kiszámíthatatlan mozzanata feltárható volt. Meggyőződésem, hogy enélkül a magánnyugdíjpénztárak bevezetése és példátlanul gyors elterjedése nem lett volna lehetséges.