Az 1. és a 2. ábrán a foglalkoztatottak és az 1998-ban nyugdíjazottak bruttó kereseteinek 1988–1998 közötti alakulását szemléltetjük. Az 1. ábrán a bruttó keresetek mellett az 1992-ben belépő befogadási korlát is látható.

Befogadási korláton a bruttó kereseteknek azt a legnagyobb értékét értjük, amely után még járulékot kell fizetni, s így értéke a tb-nyugdíj megállapításához figyelembe vehető. A korlát abszolút értékeit a 2. táblázatban láthatjuk, a befogadási szorzót pedig a korlát és a foglalkoztatottak bruttó keresetének hányadosaként definiáljuk. 1988–1991 között nem volt korlátozva a befogadás, 1992-ben pedig csak az év utolsó tíz hónapjára volt érvényben a 75 000 forint/hó befogadási korlát, s így egész évre felső korlát tehát nem érvényesült. A szorzó értéke az induló 3,364-ről rohamosan csökkent, és 1996-ban érte el minimumát: értéke mindössze 1,628 volt. A plafonemelések hatására 1998-ban értéke 1,926-ra növekedett.

1988–1993 között a nyugdíjazottak bruttó keresetének figyelembe vett értéke rendre magasabb a foglalkoztatottak bruttó keresetének országos átlagánál, míg 1994–1997 között fokozatosan elmarad attól. A legnagyobb elmaradás 1996-ban következett be, és 1998 az első év, amikor is a nyugdíj-megállapításhoz figyelembe vett bruttó keresetek havi átlaga ismét meghaladta a foglalkoztatottak bruttó átlagkeresetének értékét. A bruttó keresetek elemzésében 1992 óta fontos mutató a befogadási felső határt elérők száma. A gondot itt az okozza, hogy a plafon elérése után a tényleges kereset nagyságát már nem ismerjük, s így a plafont elért keresetek arányának növekedésével a tényleges kereseti viszonyokra való rálátásunk fokozatosan csökken.

A 3. táblázatban részletesen feltüntettük a saját jogú nyugdíjak plafonos kereseteinek arányát. A mutató értéke 1996-ig meredeken emelkedett, és 1996-ban a plafonos keresetek aránya megközelítette a 15 százalékot. A plafon emelésével értéke 1997-ben csökkent, de 1998-ban már meghaladta az 1996-os szintet (17,5 százalék). Az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak esetében eltérően alakult a mutató értéke. Míg a magasabb kereseteket tartalmazó öregségi nyugdíjak esetében az 1996. évi 23,4 százalékos arány maximum, a rokkantsági nyugdíjaknál a mutató értéke 1998-ig monoton növekszik, és az utolsó évben értéke megkétszereződve, 12,2 százaléknál éri el legnagyobb értékét. A férfiak és nők esetében 1993–1998 között a plafonos keresetek arányának alakulása azonos jellegű, csupán számszakilag tér el egymástól a férfiak javára.

Az elemzett szempont alapján a saját jogú nyugdíjakon belül két – plafonos és nem plafonos elnevezésű – csoportot definiáltunk. Plafonos kategóriába azokat az új nyugdíjakat soroltuk be, amelyeknek legalább egy évben a bruttó keresete nagyobb (vagy egyenlő) volt, mint a mindenkori befogadási felső határ . Az úgynevezett plafonosok aránya az összes saját jogú nyugdíjakon belül több mint 20 százalék.

A plafonos ellátások bruttó kereseteinek átlaga a vizsgált időszakban lényegesen meghaladta az alkalmazotti országos átlagot, és láthatóan meredekebben emelkedett, mint a többi bruttó keresetek átlaga (1. ábra). Az erőteljes növekedés ugyan 1996-ban megtört, de a plafon emelésével párhuzamosan, ahhoz közelítve a növekedési ütem tovább gyorsult. Minthogy a tényleges keresetekről nincsenek információink, így a biztosításból kimaradó jövedelemhányadot sem ismerjük, az viszont bizonyosra vehető, hogy a kettes szorzó alkalmazása mellett a plafonos keresetek száma évről évre növekedett 1998 után.

1. ábra. A befogadási korlát alakulása a saját jogú nyugdíjaknál

*1992-ben csak az utolsó tíz hónapban volt befogadási korlát.

A nem plafonos bruttó keresetek átlaga 1988–1990 között lényegében az alkalmazottak bruttó kereseti szintjén mozog, az 1991–1998 közötti periódusban viszont egyre jobban lemaradt mind a saját jogú nyugdíjak bruttó átlagkeresetétől, mind pedig a foglalkoztatottak bruttó átlagértékeitől. Az 1996. év azonban itt nem visszaesésként, hanem egy javuló periódus kezdőpontjaként jelent meg. Ez az a csoport, ahol – a definíció következményeként – a befogadott és a tényleges keresetek a legkisebb mértékben tértek el egymástól.

A 2. ábrán az 1998-ban megállapított öregségi, rokkantsági nyugellátások havi átlagos bruttó kereseteit ábrázoltuk évenként, valamint az új nyugdíjakhoz tartozó átlagos bruttó kereseteket férfi–nő bontásban. Az ábrán jól látható, hogy az öregségi bruttó keresetek az egész periódus alatt meghaladják a foglalkoztatottak bruttó keresetét. A rokkantak bruttó kereseteinek havi átlaga 1988–1990 között megegyezett a foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresetével, 1991-től azonban fokozatosan lemaradt attól. A kilencvenes évek egyik fő vesztesei ebben az értelemben a rokkantak voltak, ezek közül is elsősorban a férfiak (F3. táblázat) . Ez az a csoport, amely számára részben rossz egészségi állapota, részben a munkaerőpiacon való leértékelődése miatt a rokkantsági nyugdíj maradt a létbizonytalanságból való menekülés egyik lehetséges útja 1998-ban is.

2. ábra. A bruttó keresetek alakulása a saját jogú nyugdíjaknál