|
|
|
A társadalombiztosítás teljes körűvé válása lényegében az 1960-as évek végére megvalósult, a három, egymástól karakteresen eltérő nyugdíjrendszer csaknem az egész lakosságra kiterjedt. Az egységesítés–összevonás oldaláról közelítve viszont e rendszerek csak „közbülső állomások” voltak. Röviden áttekintjük, hogy melyek e korszak – az 1975-ös törvény-előkészítést befolyásoló – legfőbb sajátosságai.
1. A társadalmi rétegek, főként a munkásság és parasztság jövedelmének, ezen belül szociális ellátásainak közelítése célként szerepelt a párt- és kormányhatározatokban, benne az egységes elveken nyugvó tb-törvény megalkotásának gondolatával. Az ötévenkénti jövedelemfelvételek és más felmérések felhívták a figyelmet a kisösszegű nyugdíjak nagy számára (ennek egyik oka a rövid szolgálati idő volt), valamint a nyugdíjasok jövedelmei közötti (indokolatlanul) nagy, az aktívakét meghaladó szóródásra.
2. Szinte ahány nyugdíjas, annyiféle nyugdíj-megállapítási mód és összeg volt érvényben. A joganyag hatalmasra duzzadt. Az egyszerűsítés tehát feszítő kérdéssé vált, amit leginkább egy egységes törvénnyel lehetett megoldani.
3. A társadalombiztosítás (illetve a tb-t irányító szakszervezetek) formai önállósága ugyan létezett, de a klasszikus társadalombiztosítási elvek érvényesítése (járulékkal való „lefedettség”, a jogosultságok ehhez való igazítása) feloldódott az általános életszínvonal-politikában.
4. Először készült hosszú távú (15 éves) átfogó terv, amelynek életszínvonalra vonatkozó fejezeteit a az Országos Tervhivatal irányításával létrehozott munkaerő és életszínvonal bizottság készítette, a gazdaság fejlődési lehetőségeibe ágyazva. Eredményei-korlátai inkább féket jelentettek.
5. Megváltoztak a munkaerő keresleti-kínálati viszonyok és azok kilátásai. Az ipar (és városok) felvevőképessége szűkült, a mezőgazdaság intenzívebb gazdálkodása pedig fiatal, kvalifikált munkaerőt kívánt.
6. Már a hatvanas évek végén párt- és kormánydöntés született a munkás-alkalmazottak nyugdíjrendszerének egyszerűsítésére és korszerűbbé tételére, amelyhez az alapot a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nyugdíjrendszere szolgáltatta.
Az egységesítés rendezőelvei a következők voltak:
– ugyanarra a jogesetre általában azonos szabály vonatkozzon,
– szerzett jogot lehetőleg ne sértsen,
– legyen egyszerűbb (alakilag és tartalmilag is).
Az 1975. évi törvény előkészítésekor a legfontosabb kérdések a következők voltak. Mi legyen a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben érvényes magasabb korhatárral? Milyen legyen a nyugdíjskála, honnan induljon és meddig „fusson ki”? Hogyan vegyék figyelembe a megállapítás alapjául szolgáló jövedelmet? A csaknem tíz évig tartó „előkészítés” önmagában is jelzi a problémák sokaságát és súlyosságát.
1. A nyugdíjrendszer megváltoztatására vonatkozó első, átfogó összeállítást – vitaanyagként – a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Társadalombiztosítási Főigazgatósága készítette 1969-ben. A három nyugdíjrendszer helyett egyetlen, egységes rendszer követelményét fogalmazta meg, de bizonyos különbségek (például a mezőgazdaság magasabb korhatárának) fennmaradásával. A törvény meghozatalát megelőzően elengedhetetlennek tartotta a régi nyugdíjak rendezését és vásárlóerejének megőrzését. Javaslatai között a kodifikációhoz kapcsolódó lépéseken messze túlmenő (főleg a származékos ellátásokra vonatkozó) jogkiterjesztések is szerepeltek. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság által javasolt skála a mezőgazdasági rendszert vette alapul – 33 százalékról indult, 25 évig 2, majd évi 1 százalékos növekedéssel –, de annál magasabb, 80 százalékos felső határral.
1969-ben indult és 1971-ben zárul t az említett munkaerő és életszínvonal bizottság tevékenysége. A 15 évre (1985-ig) készített számítás elemzése bebizonyította: az automatizmusok miatt intézkedések nélkül is igen dinamikusan növekednek a nyugdíjkiadások. A bizottság a gazdaságfejlődési lehetőségeket vizsgálva, megállapította: még kedvező gazdaságfejlődési pálya esetén is a nyugdíjrendszer továbbfejlesztése igen nagy körültekintést igényel. A jelentés hangsúlyozta: a régi nyugdíjak rendezése, valamint az alacsony nyugdíjak emelése az elsődleges (kiemelte a származékos ellátások rendszerbeli javítását is).
A döntésre benyújtott (1974. évi) összeállításban már egyértelmű a kisiparosok-kiskereskedők továbbra is elkülönülő nyugdíjrendszere. Eldöntött a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok korhatárának a leszállítása, de az utolsó percig vitatott volt, hogy ez egy lépésben vagy fokozatosan történjen. Az is eldőlt, hogy a (kedvezőbb) mezőgazdasági tsz-nyugdííjskálát alkalmazzák, de függőben maradt, hogy hol „végződjön” a skála. Abban egyetértés alakult ki, hogy a törvény bevezetését összekapcsolják a nyugdíjrendezéssel (a régi nyugdíjak rendezése, az alacsony összegűek felemelése).