Az 1936. évi XXXVI. törvény szabályozta a gazdatisztek kötelező öregségi-rokkantsági-halálozási biztosítását, az 1938. évi XII. törvény pedig a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosítását. A körülbelül 700 ezer biztosítottal kapcsolatos teendőket az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet (OMBI) látta el. A mezőgazdasági munkavállalóknak azonban nem volt betegbiztosításuk.

A gazdatisztek biztosítása lényegében megegyezett az 1928. évi törvényrendelettel, kilenc bérosztályba sorolták őket. A gazdasági munkavállalóké azonban – alkalmazkodva a mezőgazdasági munka és a birtokviszonyok sajátosságaihoz – lényegesen eltérő volt.

A biztosítás a 18. életévüket betöltött férfiakra terjedt ki (ha nincs 2 holdnál nagyobb, 20 koronánál jövedelmezőbb földjük). A költségek 33 százalékát az állam viselte (az állam részvétele tehát itt nagyobb volt), 7 százalékát a törvényhatóságok, 33 százalékát pedig a földbirtokosok. A munkavállalók heti 20 fillért fizettek. A munkáltatói hozzájárulást a földbirtok kataszteri tiszta jövedelme szerint differenciálták (földadó 5–25 százaléka), tehát nem a foglalkoztatottak száma szerint, hanem az azt közvetetten kifejező birtoknagyság- és jövedelmezőség alapján állapították meg.