A magánszektorból az állami állásba, háztartásba (fogyasztásba) visszahúzódást kiváltó gazdaságpolitikai fordulatnak azonban 1988-ban semmi nyoma. A magánvállalkozást ebben az időszakban csupán a piaci kockázat növekedése fékezhette volna. A szocializmusbeli hiánygazdaságban ( Kornai [1980]) is előfordultak értékesítési nehézségek ( Laki [1976]), ám a gyors gazdasági növekedés feltételei között piac- vagy termékváltással többnyire ki lehetett lábalni a vállalati válságokból ( Laki [1983 a ]). A hetvenes évek végétől azonban tartósan lelassult a gazdasági növekedés Magyarországon és a KGST más országaiban ( 4.11. táblázat ).

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1988], [1989].

A nyolcvanas évek második felében csupán egyetlen évben, 1987-ben nőtt jelentősen a bruttó nemzeti termék. Míg ebben az időszakban a GDP lényegében stagnált, addig a beruházások – az 1986-os kiugró növekedéstől eltekintve – évről évre csökkentek. 1988–1989-ben már a lakosság fogyasztása is visszaesett. Egyre több (állami) vállalat számolt értékesítési gondokkal: 1987 elején a megkérdezett iparvállalatok 26, 1989 negyedik negyedében már 51,6 százaléka említette a termelést hátráltató tényezők között az elégtelen keresletet ( Ipari konjunktúrateszt … [1994]).

A magánvállalkozók számára fontos piacok forgalmát is csökkentette a stagnálás-visszaesés. A nyolcvanas években például jóval kevesebb lakást épült: 1981ben még 76 945, 1988-ban már csak 50 566. Először az állami lakásépítés csökkent, a vállalkozók igazi piaca, a magánerőből épült lakások száma csak 1986 után esett vissza.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1989], [1990].

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1988].

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1989] alapján számolva.

Más, kisvállalkozók számára fontos, részpiacok forgalma viszont gyorsan nőtt. Ilyen volt például a lakáskorszerűsítési piac ( 4.12. táblázat ). A háztartásokban használt tartós fogyasztási cikkek állománya is növekedett, ami a velük kapcsolatos javító-szerelő munkák piacának jelentős bővüléséhez vezetett ( 4.13. táblázat ).

Kihasználva a bővülő piacok kínálta lehetőségeket, a kisiparosok és magánkereskedők a stagnáló gazdaságban is növelni tudták piaci részesedésüket ( 4.14. táblázat ). Fontos fejlemény, hogy nem elsősorban egymástól, hanem az állami-szövetkezeti szektortól hódítottak el piacokat. A kisiparosok és kiskereskedők száma ugyanis lassabban nőtt, mint a magánszektor forgalma ezekben az ágazatokban, így a kisiparosok vagy kiskereskedők átlagos forgalma, bevétele évről évre növekedett. Hasonló folyamatokat figyelhettünk meg a mezőgazdaságban, ahol a kistermelők 1980-ban 32,8 százalékkal, 1988-ban már 37,3 százalékkal részesedtek a mezőgazdasági termékek termeléséből, miközben a kistermelő gazdaságok száma az 1981es 1500 ezerről 1989-ben 1435 ezerre, 1991-ben 1396 ezerre csökkent. ( Harcsa–Laczkáné–Oros–Schindele [1992]).

A vállalkozást indítóknak azt is végig kellett gondolniuk, hogy kudarc esetén vissza vagy át tudnak-e lépni az állami-szövetkezeti szektorba. Ennek esélyeit befolyásolta, hogy a munkaerőpiacot továbbra is a túlkereslet jellemzi-e, vagy pedig jelentős számú munkanélkülivel kell versenyezni a sikertelen, munkahely után néző vállalkozónak.

A lassuló, stagnáló gazdasági növekedés (és más, itt nem tárgyalt demográfiai folyamatok) feltételei között a nyolcvanas évek második felében lényegében nem változott az aktív keresők száma a gazdaságban ( 4.15. táblázat ).

A gazdasági növekedés lassulása által leginkább érintett iparban és építőiparban ugyan csökkent a munkahelyek száma, de a felszabaduló munkaerő rendszerint talált munkahelyet a szolgáltatási és kereskedelmi ágazatokban. Mind többen találkoztak azonban a munkaerőhiány csökkenésére, sőt megszűnésére utaló jelenségekkel is. A már idézett Ipari Konjunkturateszt… [1994] szerint 1987 első negyedében a vállalatok 22,2 százaléka, 1989 végén már csak 13,4 százaléka említette a termelést akadályozó tényezők között a munkaerőhiányt. E jelenségek hatására 1988-ban már csak „egy kisebbség vélekedett úgy, hogy nincsenek Magyarországon olyan emberek, akiknek elhelyezkedési nehézségeik lennének. Ennél is kevesebben hitték azt, hogy ilyenek nem lesznek a jövőben. Túlnyomó volt az az álláspont, hogy a közeljövőben nemcsak elhelyezkedési nehézségekkel kell számolnunk, hanem lesznek olyanok is, akik rövidebb-hosszabb ideig munka nélkül maradnak.” ( A közvélemény 1988-ban… [1990].)

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv [1988], [1989].

A munkahely elvesztésének növekvő esélyeivel nőtt a vállalkozás kockázata is, hiszen a korábbinál nagyobb erőfeszítést igényelt az állami állások egyidejű megtartása, illetve az állami munkahelyekre visszalépés.

Az 1987–1988-as tehát időszakban egyaránt mutatkoztak a vállalkozás kockázatát növelő és csökkentő tényezők. A lassuló növekedés kockázatnövelő hatásai azonban elsősorban az állami-szövetkezeti szektorban jelentkeztek: csökkent a szektor munkahelyteremtő képessége és piaci részesedése. Eközben a sohasem tapasztalt mértékben bíztatott, politikailag támogatott magánvállalkozók képesek voltak növelni forgalmukat, piaci részesedésüket, és nőtt a magánszektorban foglalkoztatottak száma is.

Elsősorban ez a teljesítmény és légkör befolyásolhatta ebben az időben a vállalkozni szándékozók várakozásait. Sokan gondolhatták azt, hogy miközben a kisvállalkozás politikai kockázatai csökkentek, az árupiaci, munkaerő-piaci kockázatok vállalhatók.